Női táska

Mióta nagyobb táskával járok-kelek a városban (nem, nem a szemem alatt hordom, a vállamon), evidens, hogy állandóan nehéz, hiszen a nagyobb táskába pl. vastagabb könyv fér, erre varázslatos női logikám igába hajtása nélkül is rájöttem, pusztán tapasztalati úton – a Vörös Oroszlán gyűrődés-szuszakolás nélkül eltűnt benne. Az utóbbi két-három napban azonban az evidencia határozottan súlyossá vált, szokatlan vehemenciával húzta a vállamat-hátamat, úgyhogy kíváncsiságtól hajtva alámerültem táskám legmélyebb bugyraiba, egy kiéhezett aranyásó megszállottságával túrtam egyre mélyebbre és mélyebbre, vajh mi a fene nehéz ennyire. Nos, ne firtassuk, mi mindent vagyok képes magammal hordani szórakozottságból/lustaságból/feledékenységből (a helyes válasz aláhúzandó), egy kiszuperált harci tankot is simán, legyen elég annyi, hogy néhány napig másfél kiló krumplival a vállamon flangáltam és baromira nem tűnt fel. Lassan visszasírom azt a napot, amikor a metrónál a ’A bérletét legyen szíves…!’ felszólításra teljesen véletlenül csak egy halkonzervet húztam elő a táskámból.