2009. október 13., kedd

Nincsen cukor tövis nélkül... vagy valami ilyesmi

Valahol szépet és jót olvastam a Lush cukorradírjáról, és hát persze olyan vagyok, hogy az ilyesmi rögtön megragadja a fantáziámat, cukorradír, wow, teljesen jó már a neve is, ki kell próbálni, naná, mondjuk, eleve nagy barátnők vagyunk mi ketten, a Lush meg én, ha nagyon meg akarom jutalmazni magam, mert ügyesen dolgoztam, például, akkor gyakran mézes szappan a meglepetésem és ennek mindig nagyon tudok örülni, ebből is látszik, milyen iszonyú hálás közönsége vagyok saját magamnak, de van úgy, hogy csak szaglászni térek be a Lush-ba, legtöbbször fürdőgolyót és szappant, bár a tegnapi szimatolás elég veszélyesre sikeredett, majdnem az agyamba toltam fel a vaníliás fürdőcuccot, mert nem vettem észre, hogy a krémszínű tömbből kiáll egy vaníliarúd és lendületből ráhajoltam, meg a szagolgatás mellett böködni is szoktam, főleg a kocsonyás állagú szépítőszereket, mert tök aranyosan remegnek, az egyik kedvencem a lila különböző árnyalataiban játszó, baromi gusztusos zseléizé, ami talán sampon vagy tusfürdő lehet, ha a Lush-ban járok, mindig megbököm, hogy remegjen. (Mindenkinek más a zizije, na.) A cukorradírt nem sokáig kerülgettem, ez várható volt, én is csak szépet és jót mondhatok róla, ráadásul takarékos jószág, a kis gömböc nem egyetlen dörzsölésig él és kizárólag annyi használatos belőle, amennyit felvesz a nedves bőr. Egyedül a lelkesedéssel kell vigyáznom legközelebb, nem mindegy, milyen erősen smirglizem magamat a cukisággalorsággal: Két napja úgy nézek ki, mint akit összekarmolt egy rakás macska, cirka húsz-harminc centis piros karcolások borítják a nyakamat, a karomat és a többi testrészemet. Az egyik kolléganő érdeklődött is, vajh rózsaágyásba estem-é, de mondtam, hogy csak cukorradír.

Az jutott eszembe, hogy ha a következő alkalommal valamivel szisztematikusabban használom a dörzscukrot, ő, aki férfimmel még amőbázhatunk is habtestemen.

11 hozzászólás:

Vica írta...

Hát a hasonló bejegyzések miatt nem lehet nem imádni Téged;) Köszi, most már biztosan vidámakat álmodok:D

Vica írta...

... öööö, bár azt azért remélem, hogy álmomban nem jelennek meg piros karcolásokkal borított nyakak és karok:D

Csillagvihar írta...

Ás édes is?

Béb írta...

A Lush az egy isteni hely!

Thia írta...

Jujj, a lila zselét én is mindig megnyomkodom amikor bent vagyok! (néha a kéket is, bár annak az illata nem tetszik, csak ahogy remeg):)))

maris írta...

sose tettem be oda a lábam, azt hittem aranyáron mérik a cuccost, de egész elfogadható. sőt, ez a cukorradír kifejezetten tetszik. de lehet ezt úgy használni, hogy a végén ne hasonlítsak egy afrikai törzsi harcosra a karcolások miatt? :)

Névtelen írta...

Hihi.:D A Lush nagy jóság. Szeressük nagyon. Nekem a kedvencem a Honey Bee fürdőgolyó illetve a Butterball. Csak azt sajnálom hogy Debrecenben nincs Lush bolt.:( Postaköltség pedig egy vagyon.:S

zsooofi írta...

valaki a Lush samponokról tud esetleg valamit? erősen gondolkodom..a cukorradírt pedig kipróbálom majd.:)

csibike írta...

thechicme: Még nem próbáltam :)

Cuki: Nincs? Ehh, bénák :)

maris: Nem, vannak olcsóbbak, én is miattuk tévedtem oda :)

csibike írta...

Thia: Hű, lehet, egy zselét böködünk? :)

Pigi: Az :)

Csillagvihar: Nem nyaltam meg, örültem, hogy legalább a nyelvem sértetlen :)

csibike írta...

Vica: Remélem, nem jelentek meg :) Én csak írok, ahogy jön.