2009. október 17., szombat

T... mint türkiz fülembevaló

A nyomi bogyó eléggé elvette a kedvem a fagolyó begyöngyözésétől, ezért úgy döntöttem, beragasztózom a faizét és egyesével a ragacsba nyomkodom a gyöngyöket erre a hétvégére elég ennyi kudarc, belőlem sem most lesz gyöngytyúk, egyelőre jegelem a fagolyós projektet, majd valahogy csak rájövök a megoldásra, inkább áttérek a kristálygömbre, persze, nem a jövőbelátós-hókuszpókuszos műszerre, hanem erre a gömbre. Nem tűnt bonyolultnak, sikerélményre szomjas lelkem megvidámodott vala a minta láttán, azért meg örök hála és köszönet, hogy van olyan gyöngyguru, aki megosztja tudását széles e világgal és közben gondol a teljesen kezdő csirkére is - képeket biggyesztvén a szöveges instrukciók mellé. Nyár óta a türkizért is rajongok, úgyhogy előbányásztam féltve őrzött swarovski gyöngyeimet, a damilra operáltam a tűt és olvasni-fűzni kezdtem. Lendületem egészen a második lépésig tartott, ezen a ponton panaszos hangon ő, ki férfimet és a térlátását hívtam segítségül, mert bölcsésznő fejemben sehogy sem akart összeállni a gyöngyalakzat, nem láttam a köröket, nem tudtam hova szúrjak hátulról és nem értettem, mi lóg ki honnan. Ő, aki férfim egy pillanat alatt átlátta a mintát, részleteiben és egészében is, úgyhogy szépen leült mellém, odadugta a fejét az enyémhez és magyarról bölcsészre fordította nekem a lépéseket, szólt, hogy ne ott bökjek, hanem itt, meg olyan is volt, hogy át akarta venni a fűzést, gondolom, már vacsorázni szeretett volna, de aztán úgy néztem rá, hogy megértette, az életem múlik ezen a baromi egyszerű gömbön, ez olyan, mintha Kimi Raikkönen képtelen lenne beindítani egy Trabantot. Amíg ő, aki férfim a szerelőpálcikát faragta-hajtogatta, nagy merészen belevágtam a második gyöngybogyóba. Vele már határozottan jól haladtam, csak a sokadik lépésnél vesztettem el a damilt fonalat. Ha marad gyöngyöm, kiderülhetett volna, vajh meg tudom-é fűzni egyedül a harmadikat. Egyébként nem nehéz, csak térlátás legyen hozzá, vagy egy térlátó férfi.


7 hozzászólás:

HalfHumanHalfCoffee írta...

*-* Nagyon jók lettek :)

roza írta...

Hűűű,ez nagyon gyönyörűséges...
És tetszik ez a szín is...

Béb írta...

De szép lett munkátok gyümölcse.

Aliana írta...

hű, ez majdnem pont ugyanolyan, mint amit én fűztem nemrég a telefonomra :)
a tiéd szebb lett :D

csibike írta...

Aliana: Biztos nem :) Muti!

Pigi: Köszi :)

roza: Köszönöm :) Alig várom, hogy megfűzhessem hozzá a láncot :D

DuDuS: Köszi :)

Habkakukk írta...

Grat-grat!!! ... és a fotózási mód sem semmi!! ;)

csibike írta...

Köszi, bár kicsit sötétre sikerült, mondjuk, ilyen későn nem csodálom :)