2009. december 7., hétfő

Anyóskérdések

Az a vicc megvan, hogy 'Doktor úr, nemsokára ott lesz az anyósom a kutyával, legyen szíves, adjon be neki egy olyan injekciót, amitől kimúlik! - Rendben, uram, de haza fog találni a kutya?' Kevés viccet tudok, mindig elfelejtem őket, ergo hálás közönség vagyok, még nevetek is, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy valamelyik megbeszélésen az agyam teljesen érthető okokból elkalandozott a meeting tárgyától és egészen belefeledkezett abba az aha-élménybe, hogy az anyósviccek szinte kivétel nélkül a pasi és az anyós konfliktusáról szólnak, holott a valóságban legtöbbször a nő (feleség, barátnő sötöbö) és az anyós közötti viszony legendásan rossz, és a pasi-anyós kapcsolat érzelmi háttere legtöbbször nélkülözi azokat az indulatokat, amelyek a nő-anyós szembenállást gyűlölködőre, áskálódóra, aljaskodóra színezik. Ez utóbbi viszony hihetetlenül el tud fajulni, ami nem csoda, hiszen nőkről van szó. (Egyébként ha szívesen megtapasztalnád a női és a férfi harcmodor közötti különbséget, csak nézz meg egy-egy kézilabdameccset.)
Exanyósom nem volt éppen cukipofa, anno az esküvő utáni napon négyszemközt azt mondta merev arccal, hogy elvettem tőle a fiát. Bang! Nem viccelt, láttam a szemében, hogy komolyan gondolta. Mit lehet mondani az ilyesféle halálos ítéletre? Ha jól rémlik, valahogy megpróbáltam mosolyogni és elütni a megjegyzés élét, nyilván nem sikerült. Kezdettől fogva gyűlölt és én kis naivan nem értettem, miért, hiszen nem csináltam semmit, meg biztos van nálam rosszabb barátnő/meny-alternatíva is, gondoltam reménykedve. Csak a tönkrement házassággal a hátam mögött, évekkel később állt össze a kép, hogy egész egyszerűen én voltam A Másik Nő, aki a fiával - legalábbis eleinte - lángoló gyerekszerelembe bonyolódott. Az ő fiával, az ő kicsi fiával. Van olyan anya, aki számára ez bűn és soha nem bocsát meg A Másik Nőnek, a vetélytársnak. Kaptam tőle hideget-meleget, főleg a hátam mögött, karácsonyra meg egy doboz gémkapcsot vagy kettőt, válltöméses nagymamapulcsit, sajtreszelőt, például, széles mosoly kíséretében. Hű, hogy forrt bennem a düh, elég megalázó helyzet volt. Amíg értelmét láttam, elkeseredetten küzdöttem ellene, mert azt hittem, van miért, meg nem vagyok az a behódoló-hízelgő típus, aztán vége lett a harcnak a házassággal együtt. Nem emiatt, de ez is szerepet játszott benne. Hiába hisztiztem, sírtam, üvöltöttem, az exem nem állt ki mellettem, kevés volt ehhez, de az sem számított volna, ha igen, mert az anyjának örökre A Másik Nő maradok, aki elvette tőle a fiát. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy elváltam, soha nem bántam meg, csak fájt egy ideig. Ő, aki férfim édesanyja nem tartja bűnnek, hogy szeretem a fiát. Őszintén örül nekem, szeret engem és ezt látom-érzem rajta, én pedig boldog vagyok, hogy ő az anyósom. Jó kis nagymama lesz, az biztos.
Szerintem a fiús anyából akkor lesz normális anyós, ha el tudja fogadni, hogy a fia nem a tulajdona, pusztán a fia, akinek joga van beleszeretni A Másik Nőbe és saját, önálló családot alapítani vele. A komoly kapcsolat persze azzal jár, hogy az anya elveszíti A Kizárólagos Nő helyzetét, A Fiú és A Másik Nő összeköltözik, sőt, adott esetben tőle távol költözik össze és a saját életüket élik. Ez így van rendjén, nemde? (Meggyőződésem, hogy az az egészséges, ha a pár nem lakik együtt egyikük szüleivel sem, akármilyen jó a kapcsolat közöttük.) Egyáltalán nem számít, hogy a t. anya szerint A Másik Nő elég jó-e a fiának vagy sem, mert ebbe nincs beleszólása és felesleges azzal cseszegetnie a fiát, hogy a Böbe segge nagy, a Böbe nem főz minden este, hát csupa csont és bőr leszel, Pistikém, meg a Böbe festi a körmét és miért csak kozmetikus, és biztos a Böbe miatt nem ebédeltek nálunk minden áldott vasárnap, ugye, Pistikém, és a gyerekek azért neveletlenek, mert a Böbe nem tud fegyelmet tartani, bezzeg én jól odacsapnék annak a szemtelen kölöknek. Nincs könnyű helyzetben az a férfi, aki az egyik oldalról az anyja, a másik oldalról meg a nője sirámait hallgatja. A férfi genetikailag képtelen megoldani ezt a konfliktust, természetétől fogva rühelli az ilyen szituációkat, nincs otthon az ilyesfajta női játszmákban. (Hajlok arra, hogy az após és a vő, ergo két férfi között pont emiatt nincs hatalmas háború. Tudod, a kézilabdameccs.) Ha a nőjét választja, elveszíti az anyját, ha az anyját választja, elveszíti a nőjét, úgyhogy gyakran inkább homokba dugja a fejét, hátha magától megoldódik a helyzet.
Azt gondolom, az anyának rugalmasabbnak kellene lennie, mert többek között ő jelenti azt a családot, amely optimális esetben gond nélkül befogadja az új családtagot, A Másik Nőt. Nem fúr, nem hőbörög, nem gyűlölködik. A jó anya - egyebek mellett - bölcs: Nem szól bele a gyereke magánéletébe, hagyja, hogy élje a saját életét és elkövesse a maga hibáit. Tudomásul veszi, hogy a fia már nem gyerek többé, aki az anyja útmutatására-pátyolgatására szorul. Támogató-szerető bázist nyújt és nem dumál bele abba, hogy kit választ az a gyerek, akit ő hozott világra. Elengedi, méghozzá méltósággal, és elfogadja, hogy a gyereke már nem csak az ő fia, hanem valakinek a párja. A Másik Nő akkor könnyítheti meg a saját helyzetét, ha kicsit politikusabban kezeli a makrancos anyóst, nem hagyja magát, de nem is lép rögtön hadiösvényre. A Fiú meg legyen férfi, szálljon ki a 'mama kicsi fia' szerepből és próbáljon közvetíteni a családi béke érdekében.
Ha ő, aki férfim édesanyja utálatos dög lenne, a mai fejemmel nem bonyolódnék meddő harcba, inkább megpróbálnék beszélni vele, akar a fene évtizedeken át küzdeni, tiszta energiapocsékolás. Tudom, van olyan anyós, aki semmiféle szép szóra nem hallgat, de az már emberi defekt kategória, az ostobaságot meg soha nem szabad komolyan venni, ugye.

9 hozzászólás:

pipacs írta...

huhh, tudnék én is mesélni... :)

Béb írta...

Van olyan anyós, aki nem hallgat a szép szóra! Mert sosem fogja belátni, hogy a fia nem a tulajdona. Kedves akar lenni, de közben nem veszi észre, hogy beléd mar megint. Pl.: "Én szeretlek téged! Tudod, a fiam mindent megbeszél velem. Mikor megrendelte a gyűrűt, akkor is kikérte a véleményem. Ha nem szeretnélek, lebeszélhettem volna róla..."
És esetemben a sógornőm felér még egy anyóssal!
A Zemberrel viszont szerencsém van. Kiáll értem. Leosztja őket. Csak soha nem adják fel, mert ostobák. Saját maguk marják el az imádott férfit, nem én vettem el. (Bár ezt is megkaptam már természetesen. És hol volt még az esküvű...)
A viccekről meg:
Sokszor hülyülünk anyós viccekkel anyámra nézve. De ez csak poén. Megbeszéltük. Zember meg anyám jól kijönnek, szeretik egymást.
Anyósomra nem mondunk anyós viccet, mert abban nem volna köszönet...

Golden írta...

Nehéz téma ez tulajdonképpen. Amíg csak meny voltam, nem is értettem, miért kellene nekem a kedves mamát csípni, amikor annyi olyan hülyeséget tud mondani, tenni, amitől belül kiborulok. Ráadásul engem még általános iskolás koromban tanított is (kicsi a világ), onnan is volt köztünk egy cseppnyi árok. A mamámmal a férjem jól kijön, az is igaz, hogy az anyu nem is próbál kritizálni, sőt, még a saját anyjához képest is elismerőbb, elfogadóbb. A férjem az apja vállalkozását vitte tovább, de a saját mamája még mindig csak a volt férjét tudja dicsőíteni, hogy az bezzeg mennyi mindent elért. Azt, hogy közben a világ mennyire megváltozott, észre sem veszi, csak a fiával elégedetlen. Mellesleg meg nagyon nehéz az emberi ostobaságot figyelmen kívül hagyni. Én nem tudom, így aztán kiütéses leszek minden találkozásnál, és erre elég sűrűn van lehetőségem.
Egy ideje már én is anyós vagyok. Nagyon nehéz volt elengedni a fiamat, bár az utolsó hónapokban már itthon tett róla, hogy várjam a napot, amikor elköltözik :) Viszont annak hihetetlenül örülök, hogy így megtalálta magának ezt a kislányt. Csak azon drukkolok, hogy működjön köztük a dolog, így aztán ha van is megjegyzésem, csak magamban! Ők majd megoldják az életüket. Ha kellek, szólnak, ha nem, nem. Ha ehhez tudom tartani magam, talán többször kellek, mint nem :)))

Csillagvihar írta...

Ebben az emberi háromszögben is 3 emberen múlik minden. Nem tartom igaznak, hogy a férfi nem fog kiállni a párja mellett. Élet, ha nem is szívesen vállal konfrontálódást, minden helyzetben kiáll mellettem. Anyósom 2x megpróbált "beszólni", elmondtam, hogy én mit gondolok, és szépen lezártuk a nősténymeccseket. Én tisztelem, hogy felnevelte, ő becsüli, hogy szeretem.
Viszont amit meg kellene tanulni minden nőnek, hogy ne kezdje ultimátumokkal (anyád, vagy én) bombázni a kedvest, mert a később jövők esélytelenségével csakis vesztes pozícióba kerülhet.

Tabby írta...

Nálunk a távolság megoldotta az esetlegesen felmerülhető problémákat.

Évente beszélünk telefonon ötször
(2 névnap, 2 születésnap és 1 karácsony alkalmából).

Idén találkoztunk személyesen amikor átadtuk a meghívót, meg az esküvőnk napján.

Igény többre egyikünk részéről sincsenl. Nekem valamikor még lett volna, neki meg sosem van/volt.

És az is tény, hogy ha Pesten vagyunk, még véletlenül sem alszunk nála, inkább barátnál vagy hazajövünk akármilyen késő is van.

Összefoglalva semleges a kapcsolatom vele, némi negatívba fordulva.
Az Uramat szereti anyum, Ő is Anyumat. Főleg ha csülkös bableves vagy lekváros bukta van kilátásban. :)

Elf írta...

no én itt középen :)
Szerintem nem vagyok rossz meny, bár nem nyaltam a volt anyósomnak, de soha nem is veszekedtünk. Igaz túl sokat nem is találkoztunk. A mostanit meg kifejezetten szeretem és azt hiszem ő is engem :)
A fiaim barátnői meg szinte a barátaim lettek, csak azt utálom, ha úgy hagyják el őket, ahogy pl most mind a kettőt. De nem szólok bele, és soha nem is fogok.
Az ő élete, nem az enyém. Max ha kérdez, válaszolok.
Szerintem ez egészséges.

csibike írta...

Kicsit később jövök és írok :)

csibike írta...

Elf: Biztos, hogy mindkét fél részéről kell valami hajlandóság és akkor pozitívan lehet megélni az anyós-meny kapcsolatot :)
Egyetértek, a fiaid ügye.

Tabby: Igen, a távolságnak vannak előnyei :)) Csülkös bableves? Ó, jajj, kár volt emlegetni, megéheztem...

Csillagvihar: Persze, vannak olyanok, akik kiállnak, nem mondtam, hogy nincsenek, ő, aki férfim is kiáll mellettem. Csak a pasik általában szeretik kikerülni a női konfliktust. Becsülöm azt, aki nem így tesz :)
Igen, mert anya csak egy van, nő meg lehet bármennyi.

csibike írta...

Golden: A sűrű találkozás igazán edzésben tartja a menyeket :)) Szerintem jó úton jársz ahhoz, hogy többször igen.

Pigi: Van, persze, de az emberként sem lát be soha semmit. Sógornőkérdésben nem vagyok annyira járatos, szerencsére nekem csak jó jutott :)

pipacs: Igen, emlékszem erre-arra :)