2009. december 30., szerda

Két koncertet egy csapásra

Először azt hittem, az a sok kis bigyóból álló, tenyérnyi izé valami klassz karácsonyi dísz, de aztán a vasárnap esti Palya Bea koncerten és a kedd esti Mitsoura koncerten is zenéltek vele. Mondjuk, ettől még lehet karácsonyi dísz. Fogalmam sincs, milyen hangszer, mintha apró csengőket fűztek volna egy tömbbe. Lehet rázni, például, de csak finoman, legalábbis vasárnap a Dés András így csinálta, kedden meg a Szalai Péter. Ma hosszú perceket töltöttünk azzal, hogy a neten megpróbáltuk beazonosítani a zenészeknél látott vagy a Trafó koncertajánlóiban megnevezett hangszereket. Kicsit sem vagyok otthon pl. az indiai vagy a bolgár hangszerekben. (Az atomfizikában sem, de erről szerencsére nem esett szó a koncerteken.) A szitár és a cimbalom még ment, ha nehezen is, a tabla simán a dob kategóriába sorolódott nálunk, a gadulkát meg úgy definiáltuk, hogy kisméretű gitár, amin hegedülnek. (Jellemző párbeszédünk ő, aki férfimmel az azonosítás során: Figyelj csak, te felismerted a kobozt? - Miért, volt olyan is?) Mitsouráéknál hevert valami tüskés akármi a színpad elején, nem, nem sün. Úgy tűnt, mintha Szalai Péter és Moldvai Márk nyomkodta volna a tüskéket, vagy lehet, hogy pengette. Csapdának is kiváló eszköz, aki abba belelép, hetekig borogatja a lábát, már ha marad belőle valami. Ennek az egzotikus külsejű hangszernek sem tudjuk a nevét, bár a nyomozást még nem adtuk fel.
A felejthetetlen októberi MüPa koncertélmény után egyértelmű volt számunkra, hogy Palya Beából nem elég, újra hallani és látni akarjuk. Itt már áradoztam róla, úgyhogy nem ismételném magam, csak annyival egészítem ki, hogy hihetetlen, micsoda nő és micsoda művész - csak akkor érted meg, mire gondolok, ha élőben látod-hallod. (A youtube alig ad vissza a varázsából.) A depressziósoknak receptre írnám fel, annyi életöröm sugárzik belőle. A Szefárd koncerten nem egyedül zenélt, Dés András és Bolya Mátyás kísérte, le a kalappal előttük is. Most már egészen biztos vagyok abban, hogy irigylem azokat az embereket, akiknek ennyire vérében van a zene, talán valóban zene folyik az ereikben. Én arra is képtelen vagyok, hogy a bal és a jobb kezembe fogott fakanalakkal más-más ütemben kevergessem a pörköltet és a tésztát, ők meg a világ legtermészetesebb módján játszanak eltérő ütemeket az egyik és a másik kezükkel, ráadásul olyan hangszereken, amelyekről soha nem hallottam. (Lehet, nekik a pörkölt- és tésztakevergetés is megy.) Palya Beáék két órán át zenéltek, nem tudom, hányszor tapsoltuk vissza őket. Az idősebbek és a fiatalabbak arcán is ugyanazt az elragadtatást láttam, mint amit én éreztem.
Kedd este megint a Trafóban ültünk, csak most nem a negyedik sorban, hanem a harmadikban. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha haza sem mentünk volna a Palya Bea koncert után, szinte minden olyan volt, mint vasárnap - a székek sem lettek kényelmesebbek. Ő, aki férfim semmit sem tudott Mitsouráékról (viszont bízott abban, hogy nem akarok rosszat neki, hehe), én is csak annyival voltam tájékozottabb nála, hogy a Besh o drom zenekarral énekelt egy pici, nagyon erős és jellegzetes énekhangú nő és ő a Miczura Mónika. Kíváncsi voltam, milyen élőben. A koncert alatt egyetlen dolog zavart: Valaki, egy ember, akinek a neme számunkra örök rejtély maradt (ezért nem is tudom fasznak vagy picsának titulálni, pedig szeretném), kétpercenként fotózta Mónit, számold ki, ez hány kattintást jelent cirka két óra alatt. Egyéni szocprobléma, ha xy zenehallgatás helyett fotózik, ki miért jár koncertre, ugye, viszont rühelltem, hogy a vaku állandóan az én szemembe villant, nem tudom, hogy csinálta. Szívesen kritikát gyakoroltam volna az orrára, mondjuk, feltolom a fényképezőgépét az agyába vagy ilyesmi. A lényeg persze az, hogy ez a koncert különleges élmény volt, rendkívül egyedi zenét játszik a Mitsoura, élveztük. (Itt belehallgathatsz a legújabb album számaiba. A Pala Late a kedvencem.) Móni más személyiség, mint Palya Bea, nagyon zárkózottnak és gátlásosonak éreztem, nekem kicsit hiányzott a közönséggel való kapcsolat, a zene megélése, persze, ez nem jelent semmit, eszméletlen hangja van, a fiúk is profik, a zeneszámokat kiegészítő animáció meg izgalmas.

Eddig egész jól búcsúztatjuk 2009-et, azt hiszem.

0 hozzászólás: