2009. december 28., hétfő

A sportolás pénztárcakímélő hatásairól, avagy izomlázasan ne menj vásárolni

A Promodban javában dúl a szokásos karácsony utáni akció, gondoltam, benézek az egyikbe, tavaly is kincsekre bukkantam az ötven-hetven százalékkal leértékelt cuccok között. Tehát délelőtt benéztem az egyikbe, ezzel nem is volt semmi gond, klassz ruhákra bukkantam és az árcédulákon egészen barátságos összegek virítottak, ezzel sem volt gond, azzal viszont igen, hogy a pénzköltéses projektem minden kedvező körülmény ellenére megbukott. Hogy miért? Az izomláz miatt. Ilyenem alapjáraton nem szokott lenni, ugye, hiszen a gyógytorna nem az a megerőltetést kívánó, aerobikos-zsírégetős tevékenység, max. az jár fájdalommal, ha a fitballon egyensúlyozva elvéted az irányt és belefejelsz a radiátorba, vagy ha a túlfeszített tornaszalag becsípi az ujjaidat. (Igen, mindkettő saját tapasztalat.) Karácsonyra azonban Wii-t kaptunk A Családtól (később regélek erről is), egészen konkrétan a sportverziót és azóta hármasban éldegélünk: ő, aki férfim, én meg Az Izomláz, aminek a lánykori neve A Kegyetlen, Minden Porcikádba Beletépő Fájdalom, ebben biztos vagyok. Ma odáig fajult a helyzet, hogy a Promodban nem tudtam felnyúlni a kiszemelt, ámde magasban lógó ruhákért - ennyire fájt a karom és a vállam és a hátam és a könyökhajlatom. Két nap alatt hirtelen kismillió izmom született teniszezés, bowlingozás és bokszolás közben, mindegyik szúr és hasogat, illetve akadályozza a szabad vásárlást mozgást, például a ruhákért való nyújtózkodást. Mivel a próbafülkében megejtett vetkőzés-öltözködés is emberfeletti erőfeszítést kívánt tőlem (már-már gyöngyözött a homlokom), cirka egy ruha után hagytam a fenébe a shopping témát. Majd visszatérek - ha elmúlt az izomlázam.

6 hozzászólás:

maris írta...

óóó, most nagyon irigyellek a wii miatt. az olyan tsodálatos dolog. :) én attól ***** h1n1 elleni védőoltástól meg a 3 órán át tartó tészta-nyújtástól nem bírom mozgatni normálisan a karomat. :/

a leértékelést meg jó, hogy mondod... holnapig még eldöntöm, hogy messziről kerülöm az üzleteket vagy engedek a csábításnak. :D

Lacel írta...

Ez a leértékelős dolog jóóóóóó ^^

Sajnos vidéken nincsenek ilyen kincsesbányák, de egy ilyen leértékelős buliba szivesen benne lennék én is :PP

csibike írta...

Lacel: Azért csak van ott is valami akció :)

maris: Igen, én is kezdem belátni, hogy az :) A leértékelést azért is számszerűsítettem, hogy ha valaki kedvet kapna, pl. a Promodban vannak jó dolgok.

Elf írta...

vidd magaddal Ő aki Férfidet nyúlkálni :)

maris írta...

csak nem bítam ki. áldozatul estem a pimkie-nek. egy felsőt vettem, de az pont nem volt leértékelve. :D

csibike írta...

maris: Most, hogy már megvetted, lényegtelen :))

Elf: Meló helyett biztos szívesebben nyúlkált volna :)