2010. május 15., szombat

Volt itt minden, kérem szépen

Hagyjuk ki a reggeli nagyonprivát szülinapi köszöntés ecsetelését és ugorjunk az időben a publikusabb részekig, egészen odáig, hogy számgyertya vagy sok gyertya, ezen dilemmáztam délelőtt, meg azon is, hogy talán inkább egy hármas és egy nulla számgyertyából, mint harminc, az apró meg csak úgy hanyagul mögé szórva gyertyában, mert ez így vizuálisan nem olyan arculcsapós, mint például a harminchét számgyertyából. Hiába akartam tekintettel lenni ő, aki férfim lelkivilágára és az eufémisztikusabb megoldást választani, a gyertyakérdést eldöntötte az a tény, hogy az egyik boltban csak rózsaszín Barbie-gyertyákát árultak, a másikban semmit. (Egyébként a huszonnégy gyertyához tizenkét szúrókát csomagoltak, még nem jöttem rá, miért, nekem a huszonnégy-huszonnégy lenne logikus, ebből is látszik, hogy üzleti érzékem nulla, baromi béna gyertya- és szúrókaárus lennék.) Nem mertem hazaállítani a rózsaszín rudakkal, sejtettem, hogy ő, aki férfim egyesével dugná fel őket a seggembe, így maradt a számgyertya. A helyzet súlyosságát meggyes tortával enyhítettem, meg az aduásszal, az autószimulátorral.
Bár én magam is egy merő élmény vagyok, néha nem árt extra elkápráztatni a férfiembert, hogy lássa, nagyon nem akármilyen nő mellett éli az életét - hirtelen az a szó jut eszembe, hogy istennő. A Csodák Palotájában van egy autószimulátor, elég komoly darab, kormányos, gázpedálos, spéciüléses meg minden, Forma-1-es autóval is lehet zúzni, úgyhogy jól elvittem oda ő, aki férfimet. Most már száguldott levegőben és földön, a víz még hátravan, de szerintem egy tengeralattjáró-szimulátor veszettül unalmas lehet, azt kihagyom. Az F1-es pilóták barátnőihez hasonlóan én is párás szemekkel néztem a száguldó férfit, ezt a közvetítésekből tanultam, kellően elborzadtam az éles kanyarok láttán, ja, meg fotóztam is. Ő, aki férfim pilóta lehetett előző életében, autót is úgy vezet, mint repülőt: mintha egész életében ezt csinálta volna. Persze nem lepődtem meg, pár év alatt nem egyszer megtapasztaltam, milyen ügyes keze van, háhá. Az autóversenyt sokan nézték, főleg hímneműek, kortól függetlenül mindegyik vágyakozva pislogott a szimulátorra, látni kellett volna azokat a megszállottan izzó tekinteteket, szóval, azt gondolom, a pasik többsége soha nem szabadul matchboxtologató kisfiúénjétől. A Csodák Palotájában bókot is kaptam: A pénztárosnő kinézte belőlem, hogy ekkora pocakkal bevállalom az autószimulátort, és nem azért bók, mert feltételezte, hogy még belefér a seggem az ülésbe, hanem az életszagú rázás, huppanás, kanyarodás, ütközés és miegymás miatt, úgyhogy egész vagány kismamának tűnök, hejj. 
Vacsora előtt kipróbáltuk a játékokat a CsP-ben, például kiderült, hogy nagyon szarul áll a kezemben a fegyver és célozni sem tudok (de legalább elláttam a céltábláig), ergo a jövőben nem bankrablásból fogok megélni, a hőtérkép meg érdekes módon a fejemen kívül vörössel jelölte a két cicimet is (ő, aki férfimét nem), pedig nem éreztem, hogy forrna benne a tej, és volt olyan is, hogy sorban álltunk a fapados repülőgéphez és egy kiskölyök be akart előzni és nekem kellett szólni, hogy mi is a repülőre várunk. Biztos azt hitte, nem akarunk játszani, csak vénséges vén aggastyánokként pihenés gyanánt támaszkodunk a modellhez, hogy megigazítsuk a protkóinkat és visszeres lábainkon feljebb húzzuk a zoknit.
Kedvenc éttermünkben vacsoráztunk, ez is nagyon jó volt, hazafelé pedig már bokáig ért a víz a Keletinél, ami egy ilyen nap után annyira nem zavart minket. És még nincs vége, csak itt, a blogban.

2 hozzászólás:

Anita írta...

Boldog Születésnapot B-nek! Igazán klassz ajándékokat kapott:D Meg sem mutatom a pasimnak mert még kitalálja mit fog kérni:D

csibike írta...

Köszi szépen. Nagy élmény, mutasd meg neki :)