2010. június 5., szombat

Tahóteszt

A legtöbb nőneműnek rémlik legalább egy olyan pillanat az életéből, amikor kénytelen elhaladni építkezésen, útépítésen vagy  hasonlón dolgozó / ásót támasztó / tökét vakaró munkások kisebb-nagyobb csoportja mellett, a vidám fiúk pedig füttyögnek utána, csókokat dobálnak neki, illetve nem éppen szalonképes beszólásokkal illetik mell- éspervagy fartájékon, nem ritkán két comb között. Mindegy, hogy a nőneműnek dinnyeméretű szilikonra feszül a mellehúsa vagy csak a mínusz 65B-vel megáldott Marika az, a sarki közértből. Nőnemű, ez a lényeg. 
Idén nem futottam bele ilyen szituációba (a terhesjegyek védettséget nyújtanak), legutóbb tavaly ősszel akadt utamba egy téglatalicskázónak álcázott macsóutánzat. Úgy vélte, itt az ideje, hogy megvillantsa előttem szellemének végtelen báját. A piacról mentem hazafelé, kezemben póréhagymát lóbáltam, egy méter körül lehetett, nem akartam belehajtogatni a táskámba. Az építkezés önjelölt bikája vigyorogva megkérdezte, hová dugom fel, a pinámba (csak a szöveghűség miatt, bocs), én meg vércsirkemosollyal közöltem vele, hogy nem, az anyádéba (csak a szöveghűség miatt, bocs), pont jó lesz neki. Ha muszáj, egyéb nyelvek mellett beszélem a tahót is. (Megjegyzés magamnak: Ne lepődj meg, csibi, ha egyszer betörik az orrodat egy ilyen beszólásért.) Christian Bale-től is rosszul tűrném az ilyesmit, nem hízelgő és nem vicces, nem tudnám annyival elintézni, hogy kérem, Mr. Bale, viselkedjen.
Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy pl. a galamblelkű Józsi árokásónak jelentkezik a tahók közé, a cég főnöke pedig felvételi beszélgetésre hívja bevetés előtt, tesztelendő, képes-e verbális faroklengetésre az árok mellett elsétáló nőneműekkel szemben, mert ez alapkövetelmény, ugye.
Főnök (sercegteti a borostáját): Füttyögetni tudsz? Csináljál úgy, mintha az ásód felé közeledne az a klassz kis bige a barátokköztből... Na, füttyögessél.
Józsi ügyetlenül csücsörít, kiprésel magából egy alig hallható füttyöt.
Főnök (kipipálja az első feladatot): Öregem, nem vagy egy kiköpött feketerigó, gyakoroljad majd.
Főnök (a toll végét rágcsálja): Nézzél úgy, mintha a kocsmában fel akarnád szedni a pultos spinét.
Józsi kidülleszti a szemeit.
Főnök (csóválja a fejét, kipipálja a második feladatot): Ehh, olyan vagy, mint a kandúr, amit épp most herélnek. Férfiasan, öregem, férfiasan. Ezt is gyakoroljad otthon, tükör előtt.
Főnök (a homlokát vakarja): Mondjad nekem aztat pofátlanul, hogy szia, szeretlek, megduglak.
Józsi lesütött szemmel elrebegi a sziát és a szeretleket, a meg után elpirul, a duglakba beleköhög.
Főnök (gondterhelten nézi): Mondjál valami nagyon csúnyát egy csajra.
Józsi (homlokán gyöngyözik a veríték): Mit?
Főnök (türelmetlenül): Mittudomén! Hogyan hívod otthon az asszonyt, ha felbassza az agyadat?
Józsi (megvonja a vállát): Ica.
Főnök (idegesen beletúr a hajába): És a ribanc, muff, suna? Mi?
Józsi (némi gondolkodás után): Sunami? Az valami vizes dolog, nem?
Főnök (vörös fejjel pillant a következő feladatra): Káromkodjál, de nagyon durván!
Józsi (megszeppenve): Ööö... Ejnye!
Főnök (emelt hangon): Aztat mondtam, d-u-r-v-á-n!!!
Józsi (elbizonytalanodva): Teringettét...?
Főnök (üvölt, nyakán kidagadnak az erek): ******, öregem, hogy te *****! Húzzál kifelé a rétre, te *****, szedjél inkább virágot, *****!

14 hozzászólás:

Névtelen írta...

kilencvenes évek eleje, volán busz, mínuszos miniszoknyában nőnemű felszáll a buszra. macsók nagy röhögve odaszólnak: de megsütögetném benned a kolbászomat... bige arréb tolja a szájában a fogpiszkálót a nyelvével, majd imígyen szól: de a zsírját anyádba csöpögtesd.

ha sose történt meg, nálam akkor is ez a top (és elnézést)

L.

(na ne. ez a captcha: "mauff")

kisrumpf írta...

Jééé, leesett, hogy mit jelent az, hogy "sunáznám". Eddig sosem tudtam.

Lassú vagyok...

Remek írás.

Manéla írta...

Ez de jó! :)

csibike írta...

Manéla: Csak úgy eszembe jutott :)

kisrumpf: Köszi :) Nem olyan rég terjedt el, részemről rühellem.

L.: Nekem a fogpiszkáló gyanús, de végül is, miért ne :)

cyborgwings írta...

csak annyit szeretnék mondani, hogy: :D

Meggi írta...

:DD Ez kéész...:D

gia írta...

ezen a "felvételi beszélgetésen" nagyon röhögtem :D

nekem akármekkora szám van (nagy), ezt tuti nem merném egyedül, hogy így visszaszólok. bátor vagy :)

Ildi írta...

Nekem mindig azt mondja az uram, hogy engem egyszer megvernek az utcán. :) Én minden tahónak vissszadumálok. Meg aki "kulturálatlanul" közlekedik autóval annak is. Sokszor azt mondja, hogy nem enged le már kutyát sétáltatni sem egyedül, mert volt már olyan, hogy utánam kellett jönnie megvédeni...
pedig sosem én kezdem. De nem tehetek róla, vág az agyam, mint a borotva és nem bírom ki, hogy vissza ne vágjak, ha beszólnak.
Ildi

manner írta...

kemény vagy, Csibi :) (meg ühümm, bátor)

Golden írta...

ez kész ... már másodszor olvasom el, de egyre jobban tetszik :):)

csibike írta...

Ilyenkor kapásból rávágom, ami eszembe jut, nem mérlegelek semmit. Azt hiszem, eddig csak azért nem vágtak orrba, mert meglepődtek a reakciókon. Nem tudom, ez mennyire bátorság :)

Csigamami írta...

kb. 6-7 eve älltam a pkeseg elött a sorban ( a sütöde elött nem holmi lätvänypeksegben) este 10 körül (akkor volt friss sütes). Mögöttem 2 digo kölök buffogo autoban.... egyre hosszabb lett mögöttem a sor, mire vegre kijöttek a fincsa ropogos kenyerek a kemeceböl Istenes sor ällt mögöttem. Megindult a kenyerek kiadäsa. Digo csävok kiszällnak az utobol, majd a sor legvegen elkezdik:

"Erissze elöre TE!" - nem szolnak semmit elöre engedik.
" Söpörj mögem kisapäm!" -`kispäm´mögejük söpör.
Majd mire hozzäm ernek, megint csak az "Erissze mgad ele!" a duma. Addigra mär ideges is voltam.
- Mondom tök nyugodtan: NEM! ...
: " Mé? Azzé me cigány vagyok?!? /üvölt velem/ "
- Nulla godolkodäs nelkül en: Igen, azert...
Nem kis pillanatra dermedt meg a levegö a körülöttem ällok között, aztän fel pillantäs alatt nekem is leesett, hogy ´vazz´ezt nem kellett volna...mindegy, kesö....
Legnagyobb meglepetesemre a välasz, fejvakargatäs közepette:
- "Ja, akko jo..."
beällt mögem is kivärta a sorät...

Tímel írta...

Ez az írás naggyon jó :) Sajnos nagyon igaz...
A felvételi pedig tutti így zajlik!!

Én sem hagyom magam,mire elér kicsinyke agyuk még kisebb IQ szintjére, hogy mit is mondtam...már csak ordító hang ér el:)
Volt aki megkérdezte: hát akkó eztet mostan hogyan éccsem???...
Mi a manóból következtetnek "azurak" arra, hogy nekik meg kell szólalni, viccesek, vagányak és kívánatos macsók??? Örök homály köde lengi körbe ...

csibike írta...

Tímel: Zsigeri dolog lehet, nem filóznak rajta, saját közegükben ezt szokták meg :)

Csigamami: Neked is félelmetes termeted és arcberendezésed van, csakúgy, mint nekem :)