2010. szeptember 27., hétfő

Lehet, hogy veszélyben a humorérzékem is

Valahol azt írták, hogy az utolsó hónapban beszűkül az anya gondolkodása, és bár akkor megvetően horkantottam (persze nőiesen, nem úgy, mint egy vaddisznócsorda), kiderült, ez nálam tényleg így van, mert a legutoljára kikölcsönzött nyolc darab könyvemet úgy vittem vissza a könyvtárba, hogy csak az egyikbe néztem bele, a többi érintetlenül hevert az íróasztalomon, talán még porosodott is, ez az egy meg Ulickaja volt, akitől most először akartam olvasni valamit, nagyjából negyven oldal után azonban abbahagytam, mert fontos összefüggésre jöttem rá, erről majd később. Történhetett volna úgy is, hogy a beszűkült anyai gondolkodás pusztán hivatkozási alap, mert mondjuk lusta dög vagyok olvasni és idén az éves könyvadagomat hét hónap alatt kipipáltam, sőt, túl is teljesítettem (valahogy nem érzem jól magam, ha nincs meg a harminc-negyven elolvasott könyv per év és még ez is kevésnek tűnik, annyi könyv van a világon, én viszont már csak pár évtizedig olvasgathatok ebben az életben), a helyzet viszont ennél sokkal durvább, mert valóban semmi késztetést nem éreztem az olvasásra (könyv? mi az a könyv?), még az sem hozott lázba, hogy Popper biztos valami jó dolgot ír az ember belső lehetőségeiről. Úgy voltam vele, hogy írjon, nem érdekel, most egyáltalán nem érdekel. Ennyire súlyos a helyzet, basszus, és még azt sem tudom mondani, hogy pelenkacseréről és köldökcsonkápolásról szóló könyveket falok, mert nem. Semmi könyv. Nem kívánom a könyveket. És nincs mentség, mert ugyan az Aludj kislány (Harris) és A szél árnyéka (Zafón) fülszövegében pedzegették a rémregényes hangulatot, engem meg mostanában az is érzékenyen érint, hogy a neogranormon reklámban kipirosodott a baba feneke, nem kell még rémregény is, szóval, ez lehetne valamiféle indok, szükség azonban nincs rá, a beszűkült anyai gondolkodásom a megkérdezésem nélkül, magától ignorálja A Könyvet.
Ulickajával pedig úgy jártam, hogy a Médea és gyermekei nem volt bent a könyvtárban, ezt azonban határtalan nagyvonalúságomban nem vettem zokon, cím alapján az Odaadó hívetek, Surik is megfelelőnek tűnt. Gondolkodásom utolsó szűkülésmentes napjaiban olvastam belőle néhány oldalt, de ahogy jöttek szembe az olyan nevek, hogy Jelizaveta Ivanovna vagy Alekszandr Szigizmundovics Levandovszkij, aztán az, hogy A. Sz. L. Verocskával a Tverszkoj bulváron át a Kamergerszkij közbe ment, megrettentem. Kérem szépen, nekem nem jelent gondot, hogy Hans Castorp vagy Florentino Ariza vagy Tóth Mari, de ezektől az orosz nevektől úgy érzem, három lépés távolságból figyelem az eseményeket, idegen a hangulat, mintha egy ódon várkastélyban poros bársonyfüggönyök mögé próbálnék bekukucskálni, és könnyen előfordulhat, hogy én leszek A Lány, Aki Képtelen Volt Orosz Irodalmat Olvasni, ami azért valahol katasztrófa. 
Különben is most, hogy így beszűkült a gondolkodásom, aggódom kicsit, mert a másik jellemző dolognak a humorérzék elvesztését írták, és nem ám úgy, hogy az utolsó hetekben beszűkül az anya gondolkodása vagy elveszíti a humorát, hanem és, ami elvezethet odáig, hogy ösztönállat szintre süllyedek, semmi könyv, semmi nevetés, illetve alkategória leszek az ösztönállaton belül, konkrétan ékszerkészítő ösztönállat, mert a gyöngyfűzés még érdekel. Tegnap este a néhány órás bútortologatás után poénból felvetettem ő, aki férfimnek, hogy a pelenkázó összelegózása előtt még tolja ide meg oda a komódot, de nem nevetett, pedig tényleg viccből mondtam. Lehet, hogy már nincs is humorom, csak én hiszem azt, hogy van. 

9 hozzászólás:

cyborgwings írta...

az írásod alapján én nem aggódnék a humorod miatt. :) valamint, ha ez vigasztal, én is képtelen vagyok orosz irodalmat egyáltalán a kezembe venni, nemhogy még olvasni is. utoljára 7.-ben próbálkoztam a háború és békével - talán életre szóló hibát követtem el, hogy ilyen korán akartam nekiesni.

Névtelen írta...

Én sem aggódnék a humorom miatt a felvázolt helyzetben :) Viszont ettől a felismeréstől kezdve fokozottan figyelnék a pocak-keményedések megjelenésére..ezek a jelek is legalább annyira figyelmeztetnek, mint egy jóslófájás :))

macsek - aki nem tud belépve kommentelni..

Picike írta...

Reméljük, hogy átmeneti a probléma. A humorod egyáltalán nem tűnt el! A könyvek meg majd újra olvastatják magukat, csak ugye egy darabig nem biztos, hogy baba mellett ez nagyon menni fog. :-))

csibike írta...

Picike: Nem szeretnék így maradni, az biztos :)

Macsek: Figyelek, figyelek :)

csillagvirág: Egyelőre én is arra vezettem vissza a dolgot, hogy valami a suliban romlott el, az orosz irodalom nálunk mindig periférián volt és egyik tanárom sem lelkesedéstől párás szemekkel elemezte pl. Puskin műveit :) Persze, ez elvileg nem zárná ki, hogy magamtól megkedveljem az orosz irodalmat, Ulickajáról ráadásul sok jót hallottam.

Névtelen írta...

Valami könnyűt javaslok kezdésként, pl. Gogoltól a "Holt lelkek", aztán Bulgakovtól a "Kutyaszív", majd rá lehet térni Dosztojevszkijtől a "Feljegyzések egy egérlyukból"-ra.
Egyébként meg kicsit aggódom, mert ha az általános érdeklődés hiánya a terhesség végét sejteti, akkor én már több, mint negyven éve a nyolcadik hónapban vagyok. Ami egy férfi esetében különösen aggasztó.
L.

csibike írta...

Gyorsan megnyugtatlak, hogy mindezt kizárólag terhes nőkre írták :)

Csigamami írta...

Csibe, az akinek elment a humora, az en vagyok... megbotränkozatoan szomoru is vagyok mijatta, de sajnos eröltetni nem lehet :o(
Olvass bele a mostani blogomba... na ha ezt a szintet elered mär aggodhatsz....
Amugy arrol nem szol a fäma, hogy mikor jön vissza??? Mär majdnem azt hittem depresszios vagyok... ezek szerint hivatlan mellektünet... szuper, pedig a terhesseg mellekhatäsairol szolo betegtäjekozatot nem is olvastam (hipohondereknek erösen nem ajänlott) - leven a nem letezö mellekhatäsok is megjelenhetnek...

csibike írta...

A már szült nőknél valószínűleg depressziónak nevezik... :)

Kuffnágel Béla írta...

Olvass inkább pénzt!
Mostanában én is azt szeretnék olvasni. Még hogy nem tesz boldoggá! :)