2011. január 31., hétfő

Ebben a bejegyzésben feltárom a pöttyinvázió részleteit

Az a helyzet, hogy két napja az én konyhámban a legnagyobb az egy főre jutó pöttyök száma, úgy is, hogy már hárman vagyunk, és nincs az a pattanásos tinipubertáskamasz, aki versenyezni tudna a pöttyeinkkel, értelme sincs, mert ha kiélesedne a pöttyharc, adott esetben nem félek összeszámolni a nappaliban lógó függöny pöttyeit, és ott van még a fiam tükörhasú katicája, azon is akad pár. 
Összesen 224 darab pötty érkezett hozzánk pénteken és szombaton, mert van egy ilyen tervem kétezertizenegyre, benne a pöttyös bögrével, és vannak emberek, akik úgy gondolják, nem élhetek pöttyös bögre nélkül. A pöttyinvázió úgy kezdődött, hogy biem (aki valójában kockás cica és úgy látom, zárva a blogja) pöttyös bögrés linkeket küldött, itt is ezer köszönet érte. Aztán pénteken volt nálunk a dorw és egy olyan csodazacskót hozott magával, amiből a pöttyös bögre után újabb és újabb meglepetések kerültek elő, mindenféle földi jó a fiamnak, ő, aki férfimnek és nekem, még cserepes virágot is kaptam a névnapomra és neki is örültem, mert ugyan májusban tartom, de névnap tekintetében nem vagyok konzervatív, az év minden napján tudok örülni a névnapi virágnak. Ja, így januárban a bookline már kétszer köszöntött +5%-os, egy könyvvásárlásra szóló kuponnal névnapom alkalmából, de én nem törtem meg, kemény vagyok, mint az elbénázott sárgaborsó főzelékem. Gyorsan kikukáztam a levelet, hogy távozzon A Kísértés.
Itt most muszáj kitérnem arra az XL-es méretű mogyorós-mazsolás Milkára, amit ő, aki férfim kapott dorwtól ezért. Október óta különböző csoki- és muffinfelajánlások futottak be a postaládámba, pedig mi tényleg csak vicceltünk a csokoládégyűjtéssel, bár lehet, most kellene megragadni az alkalmat és lerakni a leendő csokoládézóm alapjait, ha már így benne vagyok a szülésben. Ő, aki férfim Milkájával egyébként azt csináltam, hogy mire hazaért a melóból, szépen elrendeztem pár csokikockát és csokimorzsát a brutálisan feltépett csomagolópapíron, úgy tűnt, mintha két-három kocka kivételével bezabáltam volna az egészet, holott nem, a csokit eldugtam (és nagyon bíztam abban, hogy nem fogom elfelejteni, hová rejtettem). Ő, aki férfim egyáltalán nem sápadt el a megrendezett csokivérengzést látva, mert tudta, hogy úgysem bírok megenni ennyi csokit egyedül, és tényleg, de azért egy kicsit megrémülhetett volna. Nem olyan könnyű huncutnak lenni, az az igazság.
A többi pötty szombaton érkezett. A logisztikai megoldás miatt annyit tudtam, hogy két bögrét kapunk a kisrumpftól és az L.-től, L. még ott sajnálkozott, hogy kancsót is szeretett volna, de elfogyott. Ő, aki férfim ment el a csomagért - egy hatalmas dobozzal állított haza. Nem gyanakodtam, sőt, elröhögcséltem azon, hogy ez ám a biztonságtechnikai megoldás, két bögrét akkora dobozba csomagolnak, mint a Tadzs Mahal. Gyerekkel a karomban néztem, ahogy ő, aki férfim kicsomagolja a két pöttyös bögrét... és a pöttyös rokonságot, kancsót, cukortartót és a többit. A gyerek sikongatott és hörgött, tetszett neki, ahogy az apja letépi a dobozokról a ragasztócsíkokat, én nem sikongattam és nem hörögtem (bár nem sok választott el tőle), pusztán azt hajtogattam vigyorogva, hogy ezeknemnormálisak, ezeknemnormálisak, ezeknemnormálisak. Két bögre? Aha, persze. Mind a 224 darab pötty olyan, hogy mosolyognom kell, ha rájuk nézek. Kívántam egy kicsit és ilyen nagy lett belőle, tök jó. Mondjuk, az durva lenne, ha a kétezertizenegyre kért pozitív terhestesztem után négyes ikreket szülnék.         

P.S.: Kép majd később, most lusta vagyok elmosogatni a bögréket.

9 hozzászólás:

Marjann írta...

Mosogatás nélkül is jöhet a kép, kíváncsi vagyok, mint a Fáncsi!

Elf írta...

hát én is a képet vártam :) nálunk is mindenkinek van pöttyöse - csak a fiúk bögréje literes :):):)

OFF: Csibike drága, emilt írtam, de úgysem tudom visszaadni azt, hogy mennyire tetszenek :):):) KÖSZI :):):) (meg kell valljam, a medál élőben is nagy nagy szerelem, persze a karkötő is, de a medál......) :):):)

Picike írta...

Tök jó! Én is gyűjtöm a pöttyöst, a piros alapon fehér pöttyöst. Már elég szép készletem van belőle. Képet! Képet! Képet! :-))

biem írta...

biem, aki valójában kockás cica. :)
- nagyon örül, hogy ennyi pötty (és milka) érkezett csibikéékhez! hatalmas örömet okozva ezzel kiscápának, az anyukájának, és B.nek is. :)
- meghívta csibikét is, hogy olvashassa a blogját. egy fokkal macerásabb, mert be kell lépni, meg minden, de muszáj volt.
- ja igen, és képet, képet! akár a mosatlan pöttyökről is! :)

Csigamami írta...

NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM!!! Csibe... úton még egy adag pöttyös bögre, kancsóval..... Ha jól számolom, legkésőbb Csütörtökön érkezik....
Ezt nem hiszem el....

dorw írta...

ha majd egyszer beüt a bárányhimlő fel sem fog tűnni. :D

(illetve igen, mert az fordítottan pöttyös, de kell egy kis változatosság! :D)

csibike írta...

Csigamami: Ez komoly? Egyébként nincs semmi baj, úgy érzem, képes vagyok egyszerre több bögrét és kancsót szeretni :)

biem: Köszi a meghívót. Meglepődtem, hogy bezártál, de majd jól megtudom, miért :) (Vagy nem.)

Kép majd... majd :)

Csigamami írta...

Khm... Most hívtak a vámról (Deggendorf) ha azt akarom, hogy megérkezzen jövő 7 végéig hozzád a csomag, akkor ugrojak át és fizessek még egy kicsit, mert szerintük nem fizettem meg a postaköltséget... Ha még pakídzs sztésönön adtam volna fel... de nem, a postán a tyúk előttem tette fel a mérlegre és állapította meg a költségeit (mondjuk furcsán olcsó volt...). Szóval, mivel ma egyébként is Deggendorf lett volna a délutáni program, így jövő héten talán megkapod.... hacsak fel nem hívnak mondjuk Hegyeshalomról, hogy most akkor a Magyarországi díjat is fizessem meg... Röhej... De érkezik :o)

csibike írta...

Csigamami: Most már mindenkinek ajtót nyitok, mert mindig azt hiszem, hogy a postás az, aztán csak radiátorügynök meg térítő :)

Elf: Izgultam, hogy mit szólsz hozzájuk :)