2011. március 20., vasárnap

Ranschburg

Látszik rajta, hogy kiegyensúlyozott baba, ezt mondta eddig a fiamról minden ismerős és ismeretlen, és ilyenkor csak mosolyogva bólogatok, hogy igen, tényleg az, és nem kezdem el sorolni, miért, mert az emberek erre általában nem kíváncsiak, elintézik annyival, hogy szerencsés vagyok. Ja, persze, a szerencsén múlik, odafent a Nagy Manitu vagy a sok kicsi megpörgeti a szerencsekereket és iksz 'jó gyerek'-et kap, ipszilon meg 'rossz gyerek'-et. Mert ez ilyen egyszerű, mi?
Itt és most Ranschburgról szeretnék mondani valamit, ezért tegyük félre azt, hogy a gyerek kiegyensúlyozottsághoz kellek én és kell a személyiségem, kell ő, aki férfim és a személyisége, kell a majd' négy és fél éves kapcsolatunk, kell a terhességem - maradjunk Ranschburgnál. Szóval, a gyerek kiegyensúlyozottságához kell Ranschburg is, nekem ő az egyik mankóm, ha éppen bicegek. Írtam a nyáron, hogy elég jó anyja szeretnék lenni a gyerekeimnek, ez a célom. A tökéletesség hülyeség. Sokat olvasok és sokat tanulok, hogy elérjem a célomat, és sokat nyüstölöm magamat, mert az önismeret borzasztó fontos, és az is klassz, hogy amikor pszichológiai könyveket olvasok, magamról is tanulok. Ranschburg az egyik Mesterem, évek óta tanít. Azt hiszem, jó tanítványnak tartana, bár néha belekötök a Mesterbe, mert önfejű vagyok és kritikus, meg hát mégiscsak a saját gyerekemről van szó, tessék nekem megengedni, hogy adott esetben én tudjam jobban, mi kell neki. A keret azonban Ranschburg és a többi Mester. A Félelem, harag, agresszió volt az első könyvem tőle, még az egyetemen olvastam. Fogalmam sincs, azóta hány könyvében, tanulmányában, cikkében bukkantam olyan gondolatokra, amelyek megegyeznek a gyereknevelésről alkotott elképzeléseimmel. Ranschburgban az a jó, hogy látott közelről gyereket, valóban tudja, milyenek ők. Ezt például számos középiskolai tankönyv szerzője nem mondhatja el magáról, mégis elég bátrak ahhoz, hogy könyvet írjanak a gyerekeknek. Nyilván nem olyan egyszerű a dolog, hogy olvass Ranschburgot és kiegyensúlyozott gyereked lesz, hiszen több tényező is befolyásolja a gyereknevelést, ugyanakkor rengeteget segít - ha hagyod. Természetesen néha nehéz úgy gyereket nevelni, ahogy Ranschburg szeretné, de ha hullafáradt vagyok és a gyerek aktuálisan épp az akaratát szeretné érvényesíteni, azért megpróbálom türelmesen kezelni a helyzetet és mosolyogva mondani, hogy azanyádúristenit, kisfiam. A gyerekem nem az ellenségem.
Ranschburg az egyik olyan ember, akit ismeretlenül is nagyon tisztelek. Hiteles és bölcs. Mindig azt gondoltam róla, hogy biztos csodálatos szülő, mert tudja, mi miért történik a gyerekben, és ilyen hatalmas tudás birtokában könnyedén megoldja a legnehezebb nevelési kérdéseket is. Nem tudom, így van-e. Így volt-e. Becsülöm benne, hogy végtelenül szerényen élte meg a ranschburgságot. Tette a dolgát.  És nagyon szerette a gyerekeket.
Hiányozni fogsz, Mester.    

5 hozzászólás:

mongaal írta...

Nem is olyan régen olvastam egy vele készült interjút: http://www.fn.hu/belfold/20110112/ranschburg/

Nekem valahogy túl pesszimistának (huhogónak) tűnt, saját személyiségéhez képest, mindamellett, hogy hasonlóan Hozzád, én is bölcsnek és a Mesternek tekintem Őt. Hihetetlen, hogy nincs már itt közöttünk.

PicikeMajmóca írta...

Tavaly voltam egy előadáson, amit pedagógusoknak tartott. Hihetetlen figura és nekem is hiányozni fog.
Téged meg csodállak és minden anyukára felnézek, akik ösztönből tökéletesre nevelik a gyerekeiket. Szerintem sincs olyan, hogy egy gyerek ilyennek vagy olyannak születik. Van alaptermészete, de a nevelés nagyon sokat dob a dolgokon. :-))

biem írta...

:(

én még csak most kezdem majd igazán felfedezni őt, de már most nagyon tetszik. csak ülök, olvasom és bólogatok, hogy igen, így kéne. nem szemellenzősen, könyvből gyereket nevelni/ gyógyítani/ tanítani..., azzal a felkiáltással, hogy de hát így van leírva, már tudnia kéne...!

sajnálom, hogy elment.

(a cikk -számomra- sajnos nem tűnik túl huhogónak).

Évi írta...

En a blogba is betettem egy interjut vele...bogtem veszettul.
Nekem mankom volt..
Nagyon sajnalom, hogy el kellett mennie...egyszeruen es nagyszeruen utmutato volt nekem.....
Szerettem es szeretem...

csibike írta...

Évi: Sajnos előbb-utóbb minden nagy öreg elmegy.

biem: Életszagú dolgokról ír és valóban használható tanácsokat ad.

PicikeMajmóca: Sajnos, nem láttam élőben.
Jajj, kedves vagy :) De nem lesz tökéletes, az biztos, hiszen én sem vagyok az. Szerintem minden anyában megvan Az Ösztön, csak teret kell engedni neki.

mongaal: Biemhez hasonlóan én sem érzem túlzásnak, amit mondott az interjúban. Nem túl rózsás a helyzet már most sem.