2011. március 2., szerda

Tudom, hogy valójában csak két-három ember nézi...

... a VV4-et, és a nagy semmiért adják le a tévében, és mindenki kizárólag azért van képben, hogy ki kicsoda A Villában és kivel mi történik, mert a boltban hallotta, hogy az eladók VV ikszről és VV ipszilonról beszélgettek, vagy az anyja testvérének a barátnőjének a volt osztálytársának az ismerőse látott egyetlen részt, vagy az újságosbódé mellett elhaladva pont elkapott egy Blikk címlapot. Nem akartam nézni, mert nem vagyok nagy tévés, viszont többször ott ragadtam két híradó között és megrezzent bennem a pszichológus véna és kíváncsi lettem, hogyan alakulnak az emberi dolgok. Jól ellazít egy valóvilágos hatvan perc, igazi agymosás, bár gyakran elborzadok a látottakon-hallottakon, meg olyan nem ismert szavakat tanulok, mint stuffolni, csapasd, savaz. Megjegyzem, bevezetném azt a szabályt, hogy aki tesózik, azt rögtön csapják homlokon egy villapéklapáttal. Na, mindegy, a lényeg az, hogy ha valaki mégis nézi a műsort, mondja már meg nekem, légyszi, mitől olyan jó arc az Alekosz nevű villaegyed? Szeretném megérteni a jelenséget. Nem látok benne semmi pozitívumot. Pasiként nulla, azt gondolom, értelmi és érzelmi intelligenciája nincs, soha nem is volt és soha nem is lesz. Körmondatokkal és hangzatos szavakkal operál, féltékeny és rosszindulatú, a nőkön egyedül a lyukakat becsüli, az egójától alig fér ki az ajtón, humora nincs. Ez a nyerő manapság? A Nép Hőse vagy mi?

20 hozzászólás:

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
kisvirág írta...

Gondolom, úgy értelmezik, mint a filmeknél olyan szar, hogy már jó? Vagy nemtom :p :)
(bocsi én töröltem az előbb, mert munkahelyi címmel voltam belépve :o)

Marjann írta...

Háááát. Szerintem is jó néha lefagyasztani az agyat, vagyis nő az ember egoja tőle.. sokkal intelligensebbnek érzem magam egy rész VV után.
Viszont ez az Alekosz...ha meg van a megfejtés nekem is mondd el légyszi.

Elf írta...

nekem megy a háttérben, néha egész érdekes következtetésekre lehet jutni :)

Elf írta...

jah a lényeg lemaradt - Alekosz ez nagy tudatlan fütyi...
de Szandika egy egész pszichológiai tanulmány

Szandii.♥ írta...

bevallom nőiesen,h néha nézem.és büszke vagyok,h utálom Alekoszt.az egy retardált nulla.
és senki ne kövezzen meg de sztem Szandika jóarc.viszont akkor is ott van értelmileg mint egy egysejtű.bár aki képes bemenni oda és elviseli h kamerák lessék miközben zuhanyzik az nem normális.

Nóra írta...

Mi is nézzük családilag, egészen a reklámig, mert akkor megyünk fürdetni. Inkább csak jókat röhögünk az idiótákon. Szerintem ezt az Alekosz nevű egyedet, Hadházi László szavaival élve, nem anya szülte, hanem valaki idefingotta egy másik bolygóról. :) Egy pszichopata.

Macsek írta...

Hát én most kilógok... amikor VV lenne, alkkor a gyerekeket beszélem le a Kockásfülű további részeinek megtekintéséről és igyekszem rábeszélni őket a fürdőkád aktív használatbavételére. => a megoldást én sem tudom. :)

PicikeMajmóca írta...

Nagyon jó bejegyzés! Én is nézem ezt a népbutító műsort és sajnos az óvodásaim fele is. Nézem, mert biztosít arról, hogy tényleg jó emberismerő vagyok. Amúgy összehordta a szememet a szél ide a villába, de ez kell. AZ A helyzet, hogy Alekosztól konkrétan rosszul vagyok, egyszerűen azt nem értem, hogy kerülhet be valaki az okostojás kategóriába 8 általánossan?! És sokan utálják Alekoszt, de ugye mi nem szavazunk, mert annál több eszünk van. Aki bírja, annak meg csak ugyanannyi esze van és szavazni is fog rá. Ezért lesz ő a nyerő.

miskolczi írta...

Én azokat is azonnal kizárnám, akik a tesózáshoz azt a bizonyos mozdulatot csinálják, amikor az öklükkel verik a szívtájékukat.

Szerintem azért tartják jó fejnek A-t, mert mindezidáig, az idióta társaságban ő az, aki valamennyire megőrizte mindvégig a hidegvérét, és nem nagyon tudják a többiek úgy kihozni a sodrából, hogy ordenáré legyen. Mindeközben, ő azért eléggé kikészíti a többieket azzal a stílussal, amit leírtál Csibi. Csípőből és intelligensnek tűnő módon osztja őket. És tegyük hozzá, joggal, jogosan. Én így látom. Mikor látom. Mert én valóban csak hébe-hóba nézem. Főleg kiválasztás-kihívás-párbaj esetén. Ha nem felejtem el.
ildi

JuditAu írta...

Tudod miért olyan népszerű a műsor? Amiért a Mónikasóuuu is népszerű volt: mert szánalmas lényeket mutogatnak benne, és a néző őket nézve úgy érezheti, hogy ő sokkal különb. Ilyenkor LEnézhet valakit, okosnak, sikeresnek érezheti magát azokhoz a siralmas nyomorultakhoz képest, akiket a tv-ben mutatnak. Ha a való életben nem is tud kitűnni, az ilyen műsort nézve kiemelkedőnek érezheti magát, hisz ezek nála is sokkal de sokkal butábbak, csúnyábbak, gerinctelenebbek, stbstb... az átlag magyar nem érezheti magát sikeresnek manapság szinte semmiben, és ezek a pillanatok megadják nekik ezt az érzést. Nyilván azért lehet ez a fickó népszerű, amiért odahaza népszerú lehet a Győzike, KiszelTünde, FeketePákó, és a többi szánalmas bohóc...

csibike írta...

JuditAu: Hogyhogy új nick? :)
A Nagy Magyar Nyomorúság...? Ehhh, nem volt ezt jó olvasni, és úgy sejtem, igazad van.

mickolczi: Talán mert buta és lenézi a többieket? Szerintem megtalálta magának anno az Olivért és az ő színesebb egyénisége megszínezte az övét is.
Mi meg pont 18.30-19.30 között fürdetünk, testápolunk, öltöztetünk (a gyerekhez két ember kell), úgyhogy a 'leülök és nézem' nálam is csak ritkán működik.

PicikeMajmóca: Az óvodások fele? Na ne már... És erről beszélnek? :)

Macsek: Neked drukkolok :)

Nóra: Inkább borzadni szoktam, hogy tééényleg ilyenek az emberek vagy ez csak az összeválogatás miatt jön ki így?

Szandii.♥: Ha választanom kellene, kivel beszélgessek két órát, Szandikát mondanám :)

Elf: A pszichológiai része nagyon érdekes, ilyenkor sajnálom, hogy nincs meg a megfelelő képzettségem :) Egy aranybánya ez a műsor. Gondolom, az rtl-nek is.

Marjann: Nem hiszem, hogy ahhoz, hogy intelligensnek érezd magad, VV-t kell nézned :)

kisvirág: Vagy szar, vagy jó, nem? :)

Edina írta...

Bevallom nőiesen én is belenézek a műsorba, sőt a korábbi való világokból is láttam pár részt, de ez a társaság az eddigi legrosszabb, már csak az állandó kiabálás megy, és gondolom a sok balhé miatt olyan népszerű. Alekoszt szerintem azért szeretik, mert a saját butaságát hangzatos mondatok mögé rejti, amit valószínűleg ő maga sem ért, de legalább jól hangzik és úgy tűnik, mint ha nagyon művelt lenne.

PicikeMajmóca írta...

Az ovisok nagyon ritkán beszélnek róla szerencsére, csak én szoktam közvélemény-kutatni, ki, mit néz a tv-ben.

Niki írta...

Ha megvan a válasz,ne felejtsd el megosztani velünk is!Alekosztól a nemlétező szőröm is feláll a hátamon!

Nóra írta...

Csibike! Szerintem így válogatják össze őket. Nekem meggyőződésem, hogy már előre tudták kit fognak beküldeni. Kell az ingyencirkusz. A hozzánk hasonló intelligens emberek (és remélem ez nem nagyképűség) túl unalmasak lennénk, ahhoz hogy nap mint nap bámuljanak. A ma elfogyasztott paradicsomos húsgombócomnak több az IQ-ja, mint a VV akárkiknek. :)

Apa54 írta...

Minden a pénzről szól. Ez is. Ezzel a semmivel csinálnak pénzt.
Ha véletlenül valami hibás gombnyomás révén erre a műsora kapcsolók, egy idegbeteg gyorsaságával váltok kevésbé szemetes csatornára.
JuditAuval nagyon is egyetértek.

csibike írta...

Apa54: Bevallom, egy pillanatra meglepődtem, hogy a saját apukám kommentel :) Igen, én is.

Nóra: Nem passzol a témához, de megírnád nekem, hogy készül a paradicsomos húsgombóc? :)

margelis: És lehet, hogy ő nyer majd :)

PicikeMajmóca: Egyáltalán nem lenne szabad nézniük :)

Edina: Az elsőt láttam, sok év után kíváncsi lettem erre. Egyetértek :)

Popianyu írta...

Maximálisan egyetértek minden soroddal! Szomorú, hogy még nyert is Alekosz, még szomorúbb, hogy újabb műsor épül rá. Ha lehet színvonalban még mélyebbre süllyedni, akkor az most biztosan sikerülni fog....
Üdv. Erika

csibike írta...

Szia Erika :) Én meg veled értek egyet. Az utóbbi hetekben egyszer-egyszer belenéztem, a fickóról akkor sem változott meg a véleményem. Szerencsére egy-két hónap múlva senki nem fog rá emlékezni.