2011. május 28., szombat

Ma is megállapítottam, hogy jófej emberek olvassák a blogjaimat

Tizenhárom nap van hátra a régi életemből, jegyezte meg Zé mosolyogva, és azt láttam a szemében, amit mi is éreztünk ő, aki férfimmel Andris születése előtt, már nagyon várjuk, hogy itt legyen velünk a gyerekünk, mert ölelnénk-puszilnánk, gyönyörködnénk benne, ugyanakkor egy kicsit tartunk is az új helyzettől, hogy milyen lesz hármasban, mi is ez a gyerekezés. Az biztos, hogy a régi életembe kevesebb társasági élet fért, mint a mostaniba, és ez azért fura, mert gyerek nélkül több időm és nagyobb szabadságom volt. Ki tudja, talán megtanultam bánni az idővel, vagy mások a prioritások, vagy nem vonnak fölém antiszociális hálót a csillagok, vagy harmincakárhány évesen már minden perc számít. 
Ma Zé, Zéné és Marjann látogatott meg minket. (Egyelőre nem merek linkelni, mert nem tudom, szabad-e, illetve mit szabad, de majd megkérdezem őket.) Korábban senki sem találkozott még senkivel (én ő, aki férfimmel és ő, aki fiammal igen), Zéék és Marjann nálunk ismerkedtek össze, és azt a nagy beszélgetésben-nevetgélésben elfelejtettem mondani Marjannak, hogy egy ideig ötven körüli nőnek gondoltam a kommentjei alapján, gőzöm sincs, miért, aztán ahogy gyakrabban írt a blogjaimba, kikövetkeztettem, hogy valószínűleg feleannyi. A gyerekblogomban szeretnék írni a találkozó andrisos dolgairól, úgyhogy azokat majd szokás szerint ott. Jó az a visszajelzés, hogy ami a blogomban van, az a valóság, én sem vagyok más, az életem sem más, azt meg nem tudom, milyen érzés, például élőben látni a blogban szereplő tárgyaimat. Ezt a kérdést soha nem teszem fel, mert annyi minden másról kell beszélgetni, hogy eszembe sem jut. Amúgy nálam ez úgy néz ki, hogyha olyan bloggernél vagyok, aki képeket rak fel a kedvenc mindenféléjéről és mesél róluk, akkor már a tárgyak ismerőssége miatt is otthon érzem magam nála.
Marjanntól egy csomó piros gyöngyöt kaptam, mert direkt piros gyöngyöket választott nekem, a Zéék pedig kenyeres-péksüteményes szakácskönyvvel leptek meg, és az külön aranyos volt, hogy Zé bemondta: kakaóscsiga, 21. oldal. (Megnéztem, a nehézségi foka egy pötty, szóval, simán előfordulhat, hogy megtanulok kakaóscsigát sütni.) Ezek a kedves gesztusok engem mindig meghatnak, most is vigyorgok írás közben. Azt az élményt, hogy ilyen ajándékokat kapok, minden egyes alkalommal újra és újra fel kell dolgoznom, meg Macsek saját készítésű tortáját is, aminek a fele már hiányzik, meg azt is, hogy kisrumpf és L. nekem ajándékozza a kenyérsütőjét, és például dorw meglepetéseit, ezeket lassan fel sem tudom sorolni. Akkor kedves az élet, ha az összes baj és fene ellenére is szerelmesen érzed, hogy viszont-szeret, mondja Vavyan Fable. Tudom, miről beszél, néhány éve tudom, miről beszél, a blogjaimnak pedig rengeteget köszönhetek - jófej embereket mindenféleképpen.   

13 hozzászólás:

Wattacukor írta...

De jó volt ezt olvasni! Vavyan Fable-ért pedig külön bónuszpntot kapsz!!! :D

Névtelen írta...

nem rendelkezem semmiféle kreatív tehetséggel, így nem tudok olyanokat adni, mint amiket tőletek szoktam kapni, pl. egy szikrázó torta meg pl. a bográcsos bejegyzésed pár napja...

egyébként - majd meglátod - az a kenyér fog a legjobban ízleni, amit saját kezűleg gyúrtál, és a homlokodról belecsöppenő izzadságtól tűnik majd enyhén túlsózottnak...

L.

kisrumpf írta...

Ehhez csak egy sűrű bólogatással tudok csatlakozni. Bár a dagasztásnál mai napig bevillan a kép, egyik sütőtanfolyamos társam átizzadt hátú ingének látványa, amint előttem dagasztotta élete első kenyerét :-) Úgyhogy inkább dagasszon a gép!

De az sem semmi érzés, amikor a kezed alatt összeáll, és kisimul a tészta, és - Jamie Oliver hasonlatával élve - olyan lesz, mint egy asszony puha hasa. Nna, akkor tudod, hogy a tészta JÓ.

Limara blogjával vigyázz, addiktív! :-) De ezt talán már írtam is...

Marjann írta...

Hjaj, lebuktam, jól tartom magam:)

Na, mára ennyi futotta, kisüt a nap, mire lefekszem. Majd holnap részletezem a részleteznivalókat.

Örülünk, hogy Cápa nem photoshop és Ő, aki a férfid is valódi ;)

Zé & Zéné írta...

"milyen érzés, például élőben látni a blogban szereplő tárgyaimat"
Valóban természetes, otthonos érzés. Az ismeretség egyoldalú, mert mi sok mindenről olvastunk már a blogban, viszont teljesen idegenek voltunk nektek. Mi ezt nem tudjuk elképzelni, hogy milyen lehet.
Köszönjük a nyitottságot, és hogy az évszak leghidegebb napján spontánul vendégül láttatok bennünket!

csibike írta...

Zé: Ritkán szoktunk találkozni olyan emberekkel, akiket nem ismerünk egy ideje valamennyire a blogjaikból, ez most kivételes eset volt, és jól sült el :) Örülünk, hogy megismertük titeket.

Marjann: Igen, mint egy huszonéves :)
Nálunk minden az.

kisrumpf: Holnap fogok hozzá életem első tésztájához, hát, kíváncsi vagyok, lesz-e puha asszonyhas :)

L.: Tetszett a bográcsos bejegyzés? De jó! :) Beszámolok majd az ízélményről.

Wattacukor: Mintegy húsz éve Fable-rajongó vagyok... :)

Gogo írta...

"ő, aki fiam" - ezen jót mosolyogtam :) és most valami frappáns Vavyan Fable idézetet terveztem ide írni, de persze most kapásból egy sem jut eszembe... :( :)

JuditAu írta...

Jó dolog ez a blogolás, az ember annyi szeretetet kap! Kár, hogy nem lehet kirakni egy szűrőt a blogunkra, hogy "csak a jóindulatú olvasók" olvashassák... De talán még így is megéri. :)

dorw írta...

ez azért van, mert olyan vagy, amilyen. :)
és mert nem csak kapni, hanem adni is jó dolog, főleg olyannak, aki igazán és szívből tud örülni mások örömének is. :)

Thia írta...

Az én blogomat is jófej/aranyos/ügyeskezű emberek olvassák, ki is blgoltam őket, láttad? :D

csibike írta...

Thia: Remélem, holnap meg tudom nézni :)

dorw: Mindkettőt szeretem én is :)

JuditAu: A rosszindulatú olvasók nem érdekelnek, mindenki nem kedvelhet :)

Gogo: Jöhet, ha eszedbe jutott :)

Csapos írta...

Boldogságos Csibenapot kívánunk! :-)

Marjann írta...

Boldogot!!!

Mulass: http://www.youtube.com/watch?v=qnaa3LETV7g&feature=related
:)