Az a helyzet, hogy fogyókúra nélkül fogyok, az elmúlt két hétben két kiló tűnt el rólam mindenféle önsanyargatás nélkül, és ez igazán remek, nem panaszként mondom, inkább egészséges csodálkozás rezeg a hangomban, mert például szombaton az apai nagyszüleimnél végigettem a teljes menüt, itthon meg vacsora keretében azt a maradékot, amit a mama becsomagolt éhező (ez a mama kényszerképzete) kiscsaládunknak. Húsleves mindenféle hússal és zöldséggel és tésztával, aztán petrezselymes krumpli rántott májjal és egy libacombbal (addig tukmálta a mama, amíg rábólintottam), a végén még fért belém két szelet a mama extrém csokis-cukros sütijéből, ami olyan brutális kalóriabomba, hogy Schobert Norbit a puszta látványától hetekig rémálmok gyötörnék. Ja, nagy adag tejszínhabbal. Telenyomtam a két szelet sütit, ha már. És ugye ott volt a reggeli, plusz a vacsora (ne pánikoljatok, nem fogom részletezni), egyik sem az a klasszik puffasztott rizs történet.
A terhességem óta minden reggel ráállok a mérlegre, szorongás és bűntudat nélkül, csak úgy, kíváncsiságból, hol tartok. A hatvanöt kilós történelmi mélypontot céloztam meg súlyilag, nagyrészt heccből, miért ne. A szülés előtti súlyomat hónapokkal ezelőtt visszakaptam, már csak erősíteni kellene, hogy diót lehessen törni a seggemen. (Mondjuk, hülye vagyok, választhattam volna a mogyorót, az biztos kevésbé fáj.) Imádok enni, az életben rengeteg jó dolog van, az egyik az evés. Színek, ízek, illatok... Nincs az az isten, hogy három darab Korpovit keksz legyen a napi menüm, inkább eret vágok magamon az ásványvizes flakonnal. Szóval, ráálltam a mérlegre és azt láttam, hogy mínusz fél kiló. A zabálás után. Aztán többször is ráálltam, hátha a gyerek nyomkodta halálra a cuccost és valójában ötszáz kilót szedtem fel, hála a mamának, aki a régi konyha szellemében zsírral süt-főz. A mérleg jó. És egyre szimpatikusabb számokat mutat. (Lehet, hogy mégis a gyerek csinált vele valamit?)
Oké, azt elmondom, hogy kábé másfél hete... ehhem... sportolok. Semmi komoly, csak lájtos tíz kilométerek a szobabiciklin húsz-huszonkét perc alatt. A szoptatás miatt nem fér bele durvább, amúgy sem vagyok a durvább híve. Az esti altatás után olyan fél tíz-tíz magasságában tekerek, mert jólesik, lelazít és... ööö... élvezem. Igazából nem akartam szobabringázni, de épp nem volt rajta semmiféle vasalnivaló vagy más egyéb, és ha már arra jártam, felültem rá és meglepő módon nem szálltam le rögtön, hanem zúztam úgy nyolc kilométert. A Dirty Dancing 2 zenéjére, ma meg Pinkre, mert csendben hülyén érzem magam a bringán.
A sportot harmadsorban a diótörős segg miatt kezdtem el (saját elvárás, persze kézzel is tudok diót törni), másodsorban a promodos csaj, elsősorban pedig a vadiúj bikinim miatt. A promodos csajról azt kell tudni, hogy a Promod bőszen akciózik és a véletlenül rám köszönő narancssárga hosszú ruhával a karomon (de még a türkiz felső birtokbavétele előtt) összetalálkoztam egy duci, nálam másfél fejjel alacsonyabb csajjal. Ugyanazt a zöld felsőt szúrtuk ki, a csaj hamarabb ért oda és összeverekedtünk a ruhán, elkezdte túrni a zöld kupacot, aminek a tetején egy XL-es felső figyelt. Gondoltam, az pont a csaj mérete, úgyhogy megkértem, szóljon, ha talál M-est vagy L-est. A csaj közölte, ő is olyat keres magának. Kicsit levert a víz, ezek szerint meghurkásodtam a Promodban eltöltött tíz perc alatt, futott át az agyamon, de elegánsan csak annyit mondtam a csajnak, hogy igen, mellben mindketten erősek vagyunk. A vadiúj bikinimet meg potom pénzért vettem a Tezenisben így nyár végén, és a zöld alapot apró fehér virágok borítják. Nem akartam, hogy a nyaralás alatt az apró fehér virágok napraforgófejekké nyúljanak a habmellemen és habfenekemen, tulajdonképpen ez motivált, hogy felpattanjak a szobabringára. Valami lehet a levegőben, mert tisztára megkattantam, már most azon jár az agyam, hogy a Balcsin majd elmegyek futni esténként. Futni. Én.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése