A próbaidős kozmetikusom (kerestem egyet a közelben, de még nem döntöttem el, megtartom-e, alig mer odanézni a fazongyantánál) felhangosította a rádiót, hogy ez milyen szép szám, és ott csodálkozott némileg erőltetett mosollyal, hogy tényleg nem ismerem és a műsort sem láttam? Idén próbálom megzabolázni a csípős nyelvű énemet ("minden emberben van valami szép és jó, állítólag" c. projektem), ezért nem kérdeztem vissza, hogy mégis, ha én a tévét nézem, ki celebrálja a gyereknek az esti mesét és annak előzményeit, utózöngéit? Ő, aki férfim bírná egyedül a terheket, de én vagyok az anya. A próbaidős kozmetikusom elkönyvelt sznobnak, úgy láttam, és azt vettem észre az elmúlt években, hogy aki tévét néz, az gyakran hajlamos arra, hogy kevesebbre tartsa magát a nemtévéző másiknál, mert azt gondolja, hogy a tévé előtti tespedés helyett csinálhatna hasznosabb akármit, de nem teszi, ergo vele baj van. Meg azzal a véleménnyel is találkoztam már, hogy a tévéhiány főleg az értelmiségiekre jellemző, és a kisebbségi komplexussal hadakozó nemértelmiségi ebben egyfajta lenézést lát, az értelmiségi lenézi a tévézést, így a tévézőt is. Jó, mi?
Mindegy, a lényeg az, hogy Caramel és Trokán Nóra szépen énekel együtt. Hallgassátok.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése