2011. december 17., szombat

Egyelőre nem nyitunk palacsintázót

Orvul támadt rám a palacsintázhatnék, de nem estem kétségbe, a létező legjobb megoldást választottam: egyből megadtam magam. A közelben kapható palacsinták paraméterei alapján (pölö háromszázötven per darab és úgy kell lemasszírozni a torkomon, annyira fojtós a műanyag tölteléktől és a sok tésztától) úgy döntöttem, hogy én készítem el a palacsintáimat, nem lehet nagy kunszt, gondoltam magabiztosan, összerakom a tésztát és szépen kisütöm a cuccost.
Ő, aki férfim szerint egyszer már megpróbálkoztam a palacsintával, nálam a feledés jótékony és sűrű homálya borult erre a (dicső?/csúf?) kísérletre, mert egyáltalán nem rémlik életem első palacsintasütése, de ha ő mondja, elhiszem. (A végeredményt ő, aki férfim sem tudta felidézni, szóval, anno vagy túl sokat ittunk palacsintázás közben, vagy felejthető palacsintákat gyártottam, hüpp és szipp.)
Nem mondanám, hogy túlságosan rákészültem a palacsintázásra. Bepötyögtem a keresőbe, hogy palacsintatészta, és az első recept alapján bekevertem a tésztát, egyből két adagot, mert a csirke az egy optimista állat. A tészta állaga remek, a mennyiség pedig úgy is elég két személyre, hogy az egyik személy férfi, a másik személy meg perpill junkfood- és szénhidrátfüggő kismama. (Segítek: Én vagyok a kismama.) Még nem fogyott el az összes palacsinta, mert nem akarok hányni.
Ahogy tapasztaltam, a palacsintasütés maga a fekete mágia. Rengeteget bénáztam sütés közben, a negyedik kiszakadt palacsinta után (az első három sikerült) átadtam ő, aki férfimnek a stafétaserpenyőt, és gyorsan elfogyasztottam a szakadt darabokat, hogy megnyugtassam az idegeimet. Esetleg az enyhítő körülmény lehet, hogy egy késsel és egy fakanállal próbáltam megfordítani a palacsintákat (nincs a háztartásunkban serpenyő méretű kiszedő lapát), lehetőleg úgy, hogy ne karcoljam halálra szerencsétlen serpenyőt. Ő, aki férfim sokkal ügyesebb volt. Az is kiderült, hogy ha ő, aki férfim néz sütés közben, garantáltan kiszakítom a palacsintákat fordításnál, pedig azt hiszem, ennyi év után már nem illik zavarban lenni. 
Gőzöm sincs, hogy működik a  feldobom a palacsintát a levegőbe és elkapom a serpenyővel, és sem a serpenyővel, sem a palacsintával nem vágom pofán magam tartalmú trükk, de aki meg tudja csinálni, az minimum egy Gandalf vagy egy Dumbledore. 

15 hozzászólás:

Vera írta...

hát, egy egyszerű csuklómozdulat a titka, legalábbis itt Albus Gandalféknál: a serpenyőt lendületből ki kell húzni a palacsinta alól, persze amikor már felkapartad és lehetőleg egyben van, majd utána még időben visszateszed a serpenyőt a palacsinta hatósugarába :)

csibike írta...

Kézilabdához jó a csuklóm, palacsintasütéshez valószínűleg minősíthetetlen :)

Piton prof. írta...

Amikor feldobod, és várod vissza a serpenyőbe, bele kell kalkulálni a föld förgási irányát és sebességét, valamint a melletted nyálat csorgató kis- és nagykorúak várható (rá)mozdulási irányát is.

Majmóka írta...

Soha nem sütöttem még palacsintát. A mamám megkérdezi, hogy szeretnék-e, aztán süt nekem vagy 50 darabot. Úrilány vagyok. :-))
Hát a gasztro-blog megnyitásával várj még egy kicsit. :-))

Névtelen írta...

Küldjek egy jól bevált receptet? Nekem azóta sikerül tökéletesen mióta abból csinálom.:) Addig nekem is a szakadt palacsinták és tépett idegek kísérték a sütőtudományomat.

dorw írta...

életem első 33-34 évét én is pali sütés nélkül éltem le, addig ügyesen kimozogtam az erre irányuló kérdéseket. aztán nem odázhattam tovább, és ugyan nem első nekifutásra, de ma már egész jó vagyok benne. (nálam a megoldás a szódabikarbóna volt, mivel általában nincs itthon bubis víz, mikor támad a palacsintázhatnék. :P)

anyukám tudja a feldobom-elkapom trükköt, de csak akkor sikerül neki, ha közben fütyül. XD

Niki írta...

Úgy látszik, a palacsinta az ilyen kismama kaja! Én is majd' megveszek érte! Kizárólag a nutellás és a vajas-cukros palacsinta jöhet szóba! (na jó, bevallom, a nutella palacsinta nélkül is be/lecsúszik!) Örülök, hogy akkor nekem van egy Gandalf-om vagy Dumbledore-om, nekem ugyanis megcsinálja a párom! Én teljesen analfabéta vagyok a palacsintagyártáshoz!

Névtelen írta...

Édesegyapám tudja sikeresen egyedül a palacsintát megfordítani a levegőben. De ő halászcsárdában nőtt fel, ahol palacsintalanokat sütött...Nagyanyai recept alapján dolgozom, eddig mindig sikerültek. Lehet mert még nem voltam kismama? :O

mariann írta...

En is fel tudom dobni, ja, es el is tudom kapni:)
De csakis a regi tipusi palacsintasutovel, ezek a teflonok tul nehezek, hogy konnyeden lehessen veluk csápolni:)
En nem mindig szoktam bele bubis vizet tenni, sima vizzel ugyanolyan jo:)

roza írta...

Én is feltudom dobni,és el is tudom kapni,ami nem egy hátrány :D:D
Engem még Apu tanított meg évekkel ezelőtt eme trükkre.Ezzel is úgy voltam,mint a legtöbb recepttel:elsőre tökéletes lett,másodszorra már nem annyira,de azóta volt időm gyakorolni.Ráadásul a mi családunk elég nagy,sok testvérrel,így,ha nekiálltam palacsintát sütni,50-60 darabot csináltam egyszerre:D:D

Ági írta...

Hadd segítsek picit: a kiszedő lapátnak nem kell serpenyő méretűnek lenni, csak normál, amit a teflonhoz általában használsz. Alátolod, megemeled, hirtelen megfordítod és kész. Feldobni és elkapni én sem tudom, nem is próbáltam. :)

Elf írta...

én valami ufó lehetek, kb 10 éves korom óta sütök palacsintát, sztem egy titka van, a vasserpenyő, ezek a mai teflonok szarok hozzá... nekem Lazac küldött kettőt Mohácsról :):):)

Névtelen írta...

Hm, kamasz koromban megálmodtam, hogy palacsintát sütök. Az egyik tévé újságban láttam egy receptet, 20-25 db-hoz. Összedobtam, de kihagytam a cukrot, hogy ne ragadjon le - mert a mami is így csinálja. Meg beleborítottam egy kis pohár olajat, mert a mami is így csinálja. Ott álltam a kulimász felett és néztem, ahogy szimpatikátlanul semmire sem hasonlít. Kis liszttel segítettem rajta. Akkor meg túl sűrű lett. Kis ásványvíz. Akkor meg íztelen. Csipet só. Vaníliáscukor... Megint híg, tehát RÉTESliszt kell bele, mert kicsit békén hagyom és jól megdeged... Jó pár órával később a család többi tagja megszámolt 125 palacsintát. Mindegyik tökéletes, könnyű, rugalmas és finom volt. Ja, persze, a ballábasok munka közben elkoptak. Azóta is az első 2-3 db ballábas, mert közben pont felmelegszik a serpenyő, a mohó szakács pedig van mivel megégesse a száját :-D Üdv, JP

csibike írta...

JP: Hö, vizualizáltam, köszönöm az élményt :)

Elf: Lazaccal egyáltalán nem vagyok serpenyőküldős viszonyban, marad a teflon és a csakazértis :)

Ági: Poénból írtam... :) Viszont biztos ügyesen bánnék vele. Vennem kell lapátot, eddig csak fakanalat használtam.

roza: Ufó vagy :)

mariann: Te is ufó vagy :)

orsi: Gondolod, hogy a kismamaság miatt vagyok béna? :)

Niki: Vajas-cukros? Jajj :) Ööö... nálunk a lekváros és a kakaós megy, még nem durvultam be.

dorw: Ő meg fütyülős ufó :)
Tettem bele bubis vizet és szódabikarbónát is, biztosra mentem.

Toothfairy: Igen, légyszi :)

Majmóka: Ilyen mamát hol lehet beszerezni? :) Tőlem nem szoktak ilyesmit kérdezni.

Piton prof.: A feldobásig el sem jutok... :)

Niki írta...

1 évet éltem Fr.országban, ott nagy divat a vajas-cukros, kipróbáltam, beleszerettem. Mára már csak ez az egy szerelem maradt Fr.országból.:)Egy próbát megér ha bedurvulsz!:)