2012. január 4., szerda

Megríkattam két fiút

A betegségem azzal is járt, hogy az egyik majdnem lázálmomban Malek Miklós szerelmet vallott nekem (ettől biztos súlyosbodott az állapotom), és amikor visszautasítottam (kómában is figyeltem arra, hogy kedvesen, de határozottan mondjak nem-et), sírva fakadt. MM nem az esetem, ráadásul ott a barátnője, nekem meg a családom, ugyan, hagyjon már. (MM-ből egyedül ez jön be, de ez nagyon.) Arra emlékszem, hogy furdalt a lelkiismeret, olyan keservesen zokogott a vállamon.
A másik majdnem lázálmomban Michael Bublé borult sírva a nyakamba. Ő, aki férfim után MB rettenetesen az esetem (a hangjával és a humorával együtt), és ha tíz évvel fiatalabb szingli lennék, garantáltan letépném a színpadról valamelyik koncertjén - remélve, hogy Christian Bale nem haragszik meg rám a kilengésemért. Bublé nem vallott szerelmet, sajnos, bár ő sem járt volna jobban, mint a Malek. Az történt, hogy MB búskomorságán nem tudtak segíteni a világ legjobb pszichológusai sem, elhajtotta őket, ezért engem hívtak hozzá, hogy beszéljek vele. Kettesben ültünk a kanapén, MB tördelte a kezét, arcán kétségbeesés. Gyengéden a vállára tettem a kezemet, belenéztem a szemébe, és azt mondtam neki, hogy Michael, az a baj, hogy túl sokat dolgozol, vegyél vissza a tempóból, oké?, és miután ilyen bölcsen szólottam, eleredtek MB könnyei, bólogatott, hogy igazam van, és csak sírt, csak sírt a vállamon. A sírástól megkönnyebbült,  rögtön visszatalált hozzá az életkedve. Kézcsókkal köszönte meg a segítségemet. Határozottan úgy érzem, van helyem a lélekkurkász pályán.

P.S.: Meglepő fordulatként nem a srácoktól rakok be zenét ide a végére, hanem az egyik legkedvencebb magyar együttesemtől. 2013-ban már én is ott leszek a koncerten, fiúk. Tessék, Magna Cum Laude.



2 hozzászólás:

che írta...

:))) gyógyulsz, s ennek örülök!

csibike írta...

Köszi :) Még nem vagyok 100%-os, de egyre jobb a helyzet.