2012. január 2., hétfő

Nem nyertünk

Dechuszonnégyig úgy véltük ő, aki férfimmel, nem is olyan nagy dolog máskor karácsonyozni, és ha kigyógyulok az ágyban kómázós betegségből, rögtön feldíszítjük a fenyőfát és csapunk egy kis ajándékozást, hadd csillogjon a gyerek szeme is. Teljes értékű karácsonyt varázsolunk egy másik napra, mert minden csak rajtunk múlik, ebben akartunk hinni, és dechuszonnégyig talán még elhittük, hogy lehetséges. Nagyjából egy hétig kizárólag fekve bírtam létezni, de ez a fekvés sem tévézésről, olvasásról, lustálkodásról szólt, hanem beájulós alvásról, hidegrázásról, hőemelkedésről (37.7-re nem szedtem semmit, 38-tól kellett volna antibiotikum a baba miatt), hányingerről ésatöbbiről. Amíg próbáltam kiheverni a brutálvírust, ő, aki férfim gondoskodott a kiskorúról (a szoptatáshoz és az altatáshoz összekapartam magam), rólam, és minden olyasmiről, ami házimunka, úgyhogy holnap hullafáradtan megy dolgozni. Talán sikerül pihennie a munkahelyén, bár nem túl sanszos, hogy díjazni fogják, ha pl. kispárnának használja a klaviatúrát. Végtelenül büszke vagyok rá, és elmondhatatlanul szeretem.
Ő, aki férfim valahogy szerzett egy műfenyőt karácsony délelőttjén (élő fenyőt már sehol sem árultak). Nálam a műfenyő láttán dőlt el, hogy idén nem karácsonyozunk, mert képtelen vagyok feldíszíteni egy műfenyőt, és nem csak a fenyő lenne mű, hanem minden más is. Elmúlt a varázslat lehetősége. Ő, aki férfim sem volt éppen a legjobb hangulatában, összebújva vigasztaltuk egymást, hogy ez van, most így alakult, majd jövőre. Nem gondoltam, hogy ennyire mélyen gyökereznek bennünk azok a kis szokásaink, amelyeket az elmúlt évek karácsonyai alatt csiszoltunk ki. Az év legszomorúbb napja volt dechuszonnégy, mindkettőnknek borzasztóan hiányoztak a karácsonyfa fényei, a fenyő- és süteményillat, az ünnepi fogásaink, még a karácsonyi énekek is. Senki nem tudott feljönni hozzánk, senkihez nem tudtunk elmenni. Januárban bepótoljuk a családi ajándékozásokat, de az már nem ugyanaz. Andrist meglepjük valamivel a magunk örömére, egymást meg semmivel sem, és ez így a jó. Ilyen előzmények után erősen reméltem, hogy legalább a szilveszter összejön dorwéknál. Ugyan a gyerekek miatt egyelőre minimálprogram (kölyökpezsgős koccintás és hazaérés fürdetésre), de akkor is, pár órát együtt tudtunk tölteni.
Nyilván soha ne legyen nagyobb bajunk a karácsony elmaradásánál, én mégis arra vágyom, hogy idén úgy ünnepeljük meg, ahogy szeretnénk, ahogy mindig is szerettük volna. És már két gyerekkel.
Eszkábálok majd éves összefoglalót (rémlik, hogy a kétezertíz is lemaradt), de nektek itt és most szeretnék mindenféle jóval teli 2012-es évet kívánni. A családom nevében is köszönöm a szimpátiát-szeretetet, a 'csak úgy' küldött ajándékokat, a tanácsokat, a játékokat, a történeteket, a leveleket, a hozzászólásokat, szóval, mindent, amit tőletek kaptunk ebben az évben is. Örülök, ha tudtam/tudtuk viszonozni.

4 hozzászólás:

Gogo írta...

új Csibi-kép, szép-szép-széééép!! :-) (a bejegyzést még nem olvastam el, majd minnyá :-))

Marjann írta...

Sajnálom, hogy nem jött össze a karácsony. Ilyenkor lehet jönni a maszlaggal, hogy úgyse az a fontos, mert egész évben szeretet és boldogság, de el tudom képzelni, milyen rossz lehetett :( De sebaj, idén csak jobb lehet ennél!

De, hogy valami pozitívat is mondjak: újra szeretném megköszönni a gyöngyöt, nagy örömet szereztél vele! Sógornőm meglátta és elkezdett nevetni, mert vett egy barna felsőt szilveszterre és előző nap vett hozzá egy láncot, amit felhúzott és túl rövid volt és ezen majdnem sírógörcsöt kapott, hogy akkor nem lesz szilveszterre ékszere. De Csibike Gyöngye megmentette a helyzetet! :)

puszi nektek!

csibike írta...

Marjann: Jó volt olvasni, nagyon örülök, hogy így sikerült a meglepetés :)

Gogo: Köszi :) A másikat már untam kicsit.

Lublin írta...

:-((

Jövőre egészségesebbet!