2012. február 6., hétfő

A postán valakinek lefagyott az agya

A feladó szólt, hogy a nagyon várt csomagomat még egy darabig nagyon fogom várni, mert a posta "elégtelen címzés"-re hivatkozva visszaküldte neki. Á, ne is kérdezzétek. Pusztán a pontos címem szerepelt a boríték megfelelő helyén. Évek óta így használom, évek óta mindent, de mindent megkapok, amit nekem küldenek, még azt is, amit nem, pölö a nyolc éve nem itt lakó extulaj OTP számlakivonatát, függetlenül attól, hogy a neve nem olvasható a postaládánkon sem. (A postás banyának már ezerszer szóltam, de ő csakazértis, ez a kis privát háborúja.)  
A feladó a második körben odavéste a számok mögé, hogy emelet és ajtó. Ha most sem kapom meg a csomagot, megkérem, írja rá a borítékra: "A végtelenül kedves címzett forrócsokival várja a postást." Hátha.

7 hozzászólás:

miskolczi írta...

Nekem tegnap csomagom jött. Azaz én mentem érte. A csomagos ugyanis bedobta a zárt lépcsőházban lévő postaládánkba az értesítőt. Azzal a megjegyzéssel, hogy ROSSZ A KAPUCSENGŐ, ÉS ZÁRVA AZ AJTÓ. (ezt ráírta az értesítőre) A postán este csak "kicsit méltatlankodtam" (nagyon, no), hogy ha rossz a csengő, zárva a kapu, hogy a bánatba tudott bejönni a zárt lépcsőházba, hogy a postaládánkba értesítőt tegyen. Arról nem is beszélve, hogy - a hószünetnek köszönhetően - egész nap otthon voltam és otthon dolgoztam. Tehát csak a postaládától egy lépésre lévő liftbe kellett volna beszállnia, és a 4-es gombot megnyomnia...
Erre a potásnyanya rám nézett, és felsőbbrendűen, kissé gunyorosan azt mondta, hogy a másik postán vannak a csomagosok, ott kell panaszt tennem. Ha akarok. :( De jobb bosszút találtam ki. :) Ha legközelebb csomagot hoz, akkor face-to-face megmondom a magamét a csomagosnak. Ugyanis mindig ugyanaz hordja felénk. Jól kiokoskodtam, mi? :D

Névtelen írta...

az előttem szólónak: igen, jól kiokoskodtad, de szerintem nem jön több csomagod...
Csibikének: próbáltad egy "kellemes karácsonyt így utólag is" felkiáltással a kezébe nyomni egy ötezrest tartalmazó borítékot? Tudom, tudom, de csodákat képes tenni.
L.

Zé írta...

-Mit írhatok az áfás számlára?
-Jaj, nem kérek áfás számlát!
-De muszáj adnom, mert cég a feladó!
-...Bt., ...utca házszám.
(Egy ujjal keresgéli a megfelelő billentyűket 2 percen át. Odanézek, rossz az eleje.)
-Nem c, hanem k!
(Visszatörli az egészet, morog, újrakezdi, mindenki cicceg a sorban)

Én minden nagy monopol céget (Posta, BKV stb.) kettéosztanék, hogy a felek egymás konkurenciái legyenek. Talán akkor nem alkalmaznának alkalmatlan munkaerőt.

JesszumPepi írta...

Hm... A párom fakabátban dolgozik. Illetve pont nem, tehát a nevét nem írtuk ki sehova. De elkövette azt a hibát, hogy átjelentkezett a lakcímünkre (otthonról haza) és ugye kapnia kellett volna ezt-azt: telefonszámlát, bankszámla kivonatot, hivatalos és főleg ajánlott leveleket... A régi címére dobálták az értesítőket, vagy a lépcsőház szórólap gyűjtőjébe. A postás egy jegeskávé mellett kapta meg a házszámhoz tartozó címzettekről a tájékoztatást, mert egy reggel pont beleboltlottam. Azóta is titkolja, hogy egy FBI ügynök postáját hordja a kis tatyójában... És nagyokat köszön.

csibike írta...

JesszumPepi: Csináltál neki jegeskávét? A miénk olyan tapló stílusú, hogy pl. a jégcsákány előbb eszembe jut vele kapcsolatban :)

Zé: Visszatörli az egészet... :)

L.: Felesleges borítékom van, felesleges ötezresem nincs, sajna :) De ha lenne, akkor is egyből a könyvesboltba rohannék.

Ildi: Én is úgy tippelem, hogy ebben az esetben nem kapnál több csomagot :)

miskolczi írta...

Jött tegnap csomagom, azaz egy könyvem külföldről, amiben megjelentem nyomtatásban. Nem szóltam a csomagos fiúnak... Hanem illendően megköszöntem, hogy felhozta. A kávét meg utána megittam egyedül.
Eszembe jutottatok lányok. :)

csibike írta...

Jajj, az L. és a Zé nagyon határozottan férfi :)

Én is megkaptam végre - ugyanazzal a címzéssel.