2012. március 22., csütörtök

Lehet, hogy csak mi nem tudtuk

Úgy terveztük, hogy a maradék üdülési csekkemet márctizenöt/húsvét/pünkösd táján költjük el valami romantikus helyen (értsd: a gyerek behajtható ajtóval rendelkező saját kis zugot kap az aktuális szobánkon belül). Fájt volna, ha B. betegeskedése miatt egy jó kis wellnessezés ugrik a hosszú hétvégén (bár engem sem masszírozni, sem meleg vízben áztatni nem szabad jelen állapotomban, azért ne becsüljük alá a svédasztal által nyújtott örömöket, főleg úgy, hogy nem én mosogatok), az Állatkertért csak minimálisan vérzett a szívem.  
Merengtünk egy sort azon, hogyan költhetnénk el az ü.cs.-t, és hiába nyálaztuk át a lehetőségeket, a szállásosdin kívül más nem merült fel megoldásként. Az egy hétig tartó mozizás/vonatozás/kultúrafalás vagy nonstop éttermezés hiába csábító (?), kivitelezhetetlen. Ő, aki férfim azonban a rengeteg melója miatt nincs abban a helyzetben manapság, hogy ad poci kivegyen három-négy nap szabit, így erőteljes fogszívás kíséretében megszavaztuk az ü.cs. meghosszabbíttatását (értsd: az összeg megkurtítását), ami holnaptól már nem érvényes. Ő, aki férfim telefonon nem érte el az ügyfélszolgálatot, ezért szépen előkészítette a hosszabbításhoz szükséges papírokat és bebumlizott a céghez, ahol egyáltalán nem kellett sorban állnia: az egyetlen ügyfélszolgálatos egyetlen ügyfele volt, és kizárólag azért nem tűnt kihaltnak az épület, mert a biztonsági őr ott álldogált az ajtóban. Az ügyfélszolgálatos elmesélte, hogy a 2012-ben érvényes ü.cs. év végéig váltható be, utána megszűnik az egész cucc. A mai reggel tehát nem véletlenül kapta a fucktörtök címkét a családi kommunikációnkban. Szerencsére később minden jóra fordult, ez persze nem az ü.cs.-es bagázson múlt.  
Újra megnéztem az elmúlt hetekben már párszor végiglapozott ü.cs. honlapot, és még mindig az a helyzet, hogy nem rakták ki a főoldalra 48-as betűméretben (Times New Roman, nagyon bold és nagyon vörös) és ötven felkiáltójellel és menetelő hangyákkal nyomatékosítva, hogy aranyoskáim, ez és ez a szitu a 2012-es üdülési csekkekkel. A honlap alapján olyan teljesen, mintha élő dolog lenne az ü.cs., akciós ajánlattal, pesti ügyfélszolgálattal, ü.cs. megrendelésével, elfogadóhelyi csatlakozással, anyámtyúkjával. Az infó egyetlen helyen szerepel: a praktikus kérdések között. De legalább megtudtuk. Most már csak Mörfit kellene túszul ejteni és semlegesíteni húsvétig/pünkösdig.

4 hozzászólás:

Évi írta...

Igen,sajna,felváltja a SZÉP kártya. Erről volt szó sokat,a cafeteria változások :(
Mi is szerettük,évekig ebből nyaraltunk,kultúrálódtunk(állatkert,múzeum,strand...) hiányozni fog nagyon,idén már nincs is nyaralási terv(nem csak ezért,férj szabi is kell októberre VALAMIÉRT :D de azért :((( )

dorw írta...

ha te elgáncsolod Mörfit, én ráülök és máris túszul van ejtve! :)

Csigamami írta...

Nem tudom ismered e, de talán itt találsz ötletet:
http://www.csoppkeblog.hu/archives/2012/03/19/5253_Gyerkcbart_pihenhelyek/

Szerintem nagyon jó dolgai vannak a csajszinak a blogon, több szempontból is :o)

csibike írta...

Csigamami: Köszi a linket, meg fogom nézni :)

dorw: Klassz :)

Évi: Mostanában nem jutottam el a hírekig, de valahogy B. sem futott bele abba az infóba, hogy nem kell meghosszabbítani az idei üdülési csekkeket :)