2012. április 16., hétfő

Arctej-nagyhatalom vagyok

Határozottan állítom, hogy kábé egy hete nálunk a legmagasabb az egy főre jutó arctejmennyiség Magyarországon. Tutibiztos. Úgy HÁROM LITERRŐL van szó. És nem azért, mert ekkora az arcom.
Az arctejem sajátossága, hogy két éve használom, mert bevált, mentes az adalékizéktől, olcsó és a bőrgyógyászom írja fel, illetve az asszisztense belekotor a rendszerbe és kinyomtatja a receptemet. Kettőt szoktam kérni, így nem kell olyan sűrűn elbumlizni hozzá. A receptekért ő aki férfim ment el, mert egy hős. Azzal jött haza, hogy az asszisztens a három külön recept helyett (vérszemet kaptam, ezért emeltem kettőről háromra a darabszámot) egyetlen receptet állított ki, amiről majd a gyógyszertáros szépen lehúzgálja az aktuális mennyiséget. Új eljárás, bizony. Ezen a ponton tisztán láttam magam előtt a jövőt, már ami a gyógyszertári kálváriámat illeti (a lottó ötösig nem látok el soha, basszus, homály fedi mindig): szívni fogok a hármas recept miatt, és lefogadom, hogy nem alkoholmentes koktélt szívószállal.
A gyógyszertárban konkrétan hülyének néztek. Annak ellenére, hogy nagy hassal és babakocsiban ülő kisgyerekkel negyedórát dekkoltam a tömegben és egyik gyógyszertáros sem szánt meg, kedvesen elregéltem a gyógyszertáros nőnek a hármas recept sztoriját. A nő ötvenes, rémes hanglejtéssel beszél, kínzással ér fel minden egyes kimondott szava. Simán lebaltázott a recept miatt. A lényeg az, hogy hiába a recept, pusztán egy adag arctejet vehetek birtokba, mert nincs olyan, hogy visszaadja a receptet. Ha elveszi, megtartja. Csak azért nem tettem pikírt megjegyzéseket, mert nem akartam több időt a gyógyszertárban tölteni, és azt is szerettem volna elkerülni, hogy sósavat keverjenek az arctejembe.
Gondoltam, ha egy adag arctej cirka két-három deci, könnyedén eltárolgatok háromszor ennyit a hűtőben a következő fél évben (addig őrzi meg a szavatosságát), nem gond, fene megy el megint receptért. Említette a nő, hogy desztillált vizes palackba rakják a tejet. Rábólintottam, persze, ne verje magát költségekbe miattam a gyógyszertár, három darab húszforintos kis műanyag flakon csődbe viszi a bagázst. Majd öntögetek a palackból a kis flakonomba nagyjából olyan mutatvány keretében, mintha öt centes pohárba negyvenliteres demizsonból tölteném a nedűt. 
Két nappal később berongyoltam a gyógyszertárba. Megkaptam a desztillált vizes palackot... és mellé egy bazinagy üveget - tele arctejjel. Másik nő ügyeleteskedett éppen, mondta, hogy a recept alapján keverték, ennyi lett a három adag. Hümmm, ezt bírtam reagálni, de előfordulhat, hogy megismételtem párszor. Meg az is, hogy magamban a hümmm inkább egy hitetlenkedve elsuttogott bzmg volt.
Most azon töröm a fejemet, hogy a következő fél évben minden hozzánk betérő családtag és barát arcát megmosom a szupertejjel, hátha így nem rohad rám.

7 hozzászólás:

miskolczi írta...

:D

Névtelen írta...

Szia Csibike!
Nalunk (Belgium) jol mukodik ez a rendszer, leadod a receptet, de kapsz egy bizonylatot, amin rajta van, hogy mi volt meg a recepteden, es kovetkezo alkalommal siman eleg a bizonylat. valoszinuleg valami penztargepi (szamitogepes)atallas kene hozza, ami a gyogyszertarnak nehezere esik.....
Ancsa

CathlenKata írta...

Csibike!
Jót mosolyogtam köszi!

A patikus tényleg nem adhat vissza receptet, mert neki azzal el kell számolnia.
Legközelebb meg szólj a dokinak, hogy ne egybe írja fel neked....
Szép napot kíván: Egy zugolvasód

Katalin írta...

én simán káromkodni kezdtem,
mi az ótvarfészbúkos térdekalácsát szórakoznak a gyógyszertárban, nem hiszem el, hogy nem érik fel ésszel, hogy nem nagyüzemre kéred, kívánom, hogy ők hasonló jó adagot kapjanak, amikor kisadag gesztenyepürét kérnek a cukiban:hozzák ki nekik a következő 10 évben elfogyasztandó adagjukat

(finom voltam és nőies, mert kívánhattam volna vami más "nyalánságot "

dorw írta...

hoppá! te leszel a legkisimultabb bőrű kismama! :)

csibike írta...

dorw: Nem tűnt fel, már most milyen kisimult vagyok? :)

Katalin: Talán valami adminisztrációs bigyó miatt, passz. Mondjuk, a stílusra ez nem mentség :) Valóban finom voltál és nőies.

Cathlen-Kata, szia és egészségedre :) Az asszisztens határozottan állította, hogy elfogadják a hármas receptet. Lehet, lélekben egy másik országban él.
Szép estét neked is :)

Szia Ancsa :) Mázlisták vagytok ott, az biztos. A rendszer amúgy nekem szimpatikus, csak nem tudom, itthon mikor fog működni.

Csigamami írta...

szerintem kend a hasadra :o) azis jó :o)