2012. augusztus 8., szerda

Még egy kicsit a vérpók harapásáról

A vérpók harapása ellen úgy védekezhetünk a leghatékonyabban, ha nem ülünk arra a kanapénkra, amelyben gyanúnk szerint a ragadozó szörnyeteg lakik. Képtelenség kiporszívózni, de nem adom fel a harcot. Az elmúlt egy hét alatt tizenöt-húsz csípés boldogtalan tulajdonosa lettem, többségük a fenekemet érte, így pár óra után elérkezett az a pillanat, hogy az óriási gyulladt terület miatt érinthetetlenné vált a seggem agyonszurkált része, ülni sem tudtam rajta. Sajnos, ő, aki férfim ezt egyszer elfelejtette a szenvedély hevében, és miközben megölelt és belecsókolt a nyakamba, megmarkolta a fenekemet. Pusztán azért nem ordítottam fel kínomban, mert végre egyszerre aludt a két gyerek. A szememből konkrétan Niagara folyt, annyira fájt. A házidokim a világ másik felén lakik, ezért a gyerekorvostól kértem telefonos segítséget. A Calcium-Sandoz pezsgőtabletta és az Apis Mellifica C9 homeós golyó lett az új istenem, illetve a borogatás és a vicces nevű Antivakarin kence.

Megjegyzem, a kanapén megforduló számos kis- és nagykorú közül rajtam kívül senki mást nem csípett meg a dög. Ezt a fájdalmas tényt kizárólag azzal tudom magyarázni, hogy a terhesség alatt felszedett kilóknak köszönhetően az én fenekem a legnagyobb a családban. Ha úgy nézzük, a testemmel védelmezem a szűkebb-tágabb családot.

5 hozzászólás:

Niki írta...

Úristen, a gondolat is rossz, hogy valami vérszívó lakik a kanapéban! Hajrá, én neked szurkolok!

Csigamami írta...

Képet :O)))))

Névtelen írta...

Ez valami új hullámos anyai megérzés lehet.
Az én anyámat kétnaponta szúrják, csípik a logikát nélkülöző, ösztön rovarok. Mindegy, hogy merre jár, mi van rajta.

Vica írta...

Én is minden évben begyűjtök pár ilyen csípést, érdekes helyekre, és gőzöm sincs, mi lehet az, mert a rovart még sosem láttam, azt sem éreztem, amikor elkapott, csak valamikor később az eredményt.

A Calcium-sandoz amúgy fogyóeszköz nálam, a szúnyogcsípéses napokon reggel-este iszom egy-egy tablettát.

A többi szert nem ismerem, esetleg lehet próbálkozni az aloevera levelével, legalábbis pl. a darázscsípésemre nagyon jó volt, gyorsan levitte a gyulladást, a fájdalmat még hamarabb csillapította.

Elf írta...

egészen érdekes csípések vannak rajtam is, nagyok, dagadtak és nem múlnak - nem lehet hogy az afrikai szúnyog?