2012. december 10., hétfő

Veres

Meggyőződésem, hogy ő, aki férfim azért betegedett le a teljes ledolgozós szombatos hétre, hogy a ledolgozós szombaton fodrászhoz vigyen végre. Az októbert és a novembert barna hajjal kellett leélnem, nem kívánom ezt a traumát senkinek. Egyszerűen nem jutottam el a fodrászomhoz, öt vagy hat időpont ment a kukába. Nem sűrűn néztem tükörbe, mert öregnek és csúnyának és fáradtnak és kövérnek láttam magam, és lehet, hogy valójában öreg és csúnya és fáradt és kövér vagyok, de a lelkemnek sokkal jobban esik, ha vörös hajjal vagyok öreg és csúnya és fáradt és kövér. A fodrászhoz végül családostul állítottunk be (a gyerekeknek vittünk enni- és innivalót, váltás ruhát, játékot, habtapit, a kicsinek alváshoz babakocsit, kész invázió volt az egész), és három órán keresztül ki sem jöttünk onnan, mert le kellett szívni a sötétbarna hajamat, bármit is jelentsen ez. Szívás közben kiderült, hogy a szőke nem az én színem (marad a látens szőkeség), de most olyan vörös vagyok, hogy ihaj, és a vörös (és rövid) hajjal megjött a lendület meg az energia meg a jókedv. Megint önmagamat látom a tükörben, klassz. (Ó, szia, csibi, hogy vagy?) Ja, és kitaláltam, mi leszek, ha nagy leszek. 35 évesen ideje volt, azt mondod?   

8 hozzászólás:

Macsek írta...

És publikus, mi leszel, ha nagy leszel? :-)

Évi írta...

Képet lehet kérni?

Ohh én nem vörösen nem csak öreg fáradt és kövér vagyok hanem ősz is.2 időpontom ment kukába most a hétvégén,péntek-szombat,igy szombat du.nekiestem a hajfestésnek :(

Névtelen írta...

Szerintem te mindenhogy szép vagy. Szeretnék ilyen sugárzó lenni.:) És mi leszel ha nagy leszel?:)

teide írta...

Gratulálok a megújult külsődhöz!
Na, na, na? Mi leszel? Fodrász? :D

Dorci írta...

Na jó, akkor mégis elugrok a cuccokért! Már csak a látvány miatt is :)

Elf írta...

hol vagy te a kövértől??? tökre le vagy fogyva - láttam!!!!

csibike írta...

Elf: Egy csomót kell fogynom, azt mondja a mérleg :)

Dorci: Gyere, de ne a hajam miatt :)

teide, Toothfairy: Köszönöm! :) És Macseknak is írom, hogy nem titok, mi leszek, ha nagy leszek, csak még két-három hétig nem publikus így a nagy nyilvánosság előtt, mert Mörfi bármikor beleszólhat a dolgokba, de el fogom mondani itt is, ha már lehet.

Évi: Majd megpróbálok lövetni a fejemről :) Nálam vágni is kellett, azt meg csak a fodrászom tudja.

1 írta...

óóó, egy új frizura csodákra képes, ezt minden nő tudja :)