2013. április 16., kedd

Gyerekek, soha ne menjetek rovarirtónak!

A sárkányos-eragonos bejegyzésemet akartam megírni (gondolom, mindenki baromira várja), merthogy a gyerekek este váratlanul korábban kidőltek, és mivel már nagyon jól összebújtunk ő, aki férfimmel, jöhetnek az olyan úri huncutságok, mint blogbejegyzés. Ha majd szex helyett blogot írok, tudni fogom, hogy baj van a kapcsolatunkkal.
Szóval, a rovarirtó faszi. Erős ötvenes, kérges arcú, mogorva. Legelőször ő jött hozzánk, és jól lecseszett minket, hogy miért nem cuccoltunk össze meg ki, mert így nem tudja lefújni a lakást. Az nem érdekelte, hogy az ágyunk és a kanapénk tűnt poloskás területnek, láttam rajta, hogy legszívesebben azonnal evakuálna minket a két gyerekkel és egy szál otthoni hacukában, és szétfújná a lakást. Ez később amúgy megtörtént (az egész lakás irtószerben ázott), de nem ő engedte szabadjára az állati énjét. Fújás helyett kiselőadást tartott nekünk a poloskákról, meg jól összetaposta a gyerekszobában a habtapit. Utcai cipővel. Kevés dologra vagyok háklis, de a habtapi szent. Legyen már kultúrember az, aki kisgyerekek szobájába trappol be terepszemlét tartani. Szívesen elmondom akár ezerszer is, hogy a gyerekek nem tudnak repülni, csúsznak-másznak-hemperegnek a földön és a habtapin, ergo nem járkáljuk össze utcai cipővel. 
A rovarirtó faszi igazából a második találkozásunk során, most márciusban viselkedett pszichopata módon, addig nem találkoztunk vele, mindig egy fiatalabb szaki jött irtani hozzánk. (Olyan velünk egykorú, az fiatal még, nem?, kérdezte csibike reménykedve.) A r.f. (= rovarirtó faszi) egy ismeretlen rovarirtó fickó társaságában érkezett az emeletre - a megbeszélt időpontnál jóval korábban. Miután végeztek a szomszédoknál, benyomultak a lakásba. Utcai cipőben, de cselesen csak a nappaliba, a kanapé mögé engedtem be őket, igaz, majdnem belehaltam a kanapé elhúzásába, mert ugye a két rovarirtó arc nem segített. A r.f. egyből rám förmedt, hogy a nagyobbik kisfiam nem nézheti az irtást. Utálom, ha r.f. típusú emberek rám förmednek, ezért némileg emelt hangon és csipetnyi gúnyt csempészve a szavaimba megérdeklődtem, miként lehetséges az, hogy az előző irtást 5 méterről (az étkezőből) nézhette a fiam, a mostanit meg nem? A fiamnak hetekig tartó élmény, hogy a pókbácsi lefújta a falat, naponta ötvenszer felemlegeti, és nyilván ne nézze, ha nem lehet, de eddig nézhette, meg a nappalinak nincs ajtaja, ha a szag miatt aggódik, az mindenféleképpen szétterjed a lakásban. A r.f. totálisan hülyének nézett, hogy egyáltalán felvetettem ezt a dolgot, belevágta az orczámba, hogy ez I-R-T-Ó-S-Z-E-R!!! Nem akartam tovább izmozni vele, hogy a kollégád mivel fújkált eddig, bzmg, Chanel parfümmel? Azt sem tudakoltam meg tőle, hogy oké, irtószer, de megvakítja a fiamat, ha öt méterről nézi, vagy mi? A gyereket és az anyósomat behajtottam a gyerekszobába (a másik gyerek a hálóban aludt), én meg önfeláldozóan végighallgattam a két pókbácsi okoskodását, mert csak rágták tovább a csontot, hogy xy miért engedte, hogy a fiam öt méterről nézze az irtást... Aztán a r.f . mondta, hogy elhúzzák végre a csíkot, szellőztessek vagy 20-25 percig, de lehet 30 is. Olyan büdös volt a nappaliban, hogy egy órán át szellőztettem. Pókbácsik balra el, soha többé nem kell velük találkozni, gondoltam én.
Na, ma éppen faroltam ki a kisebbik gyerekemmel az ajtó elé, hogy belehelyezzem a babakocsiba (mentünk kirándulni), amikor meghallottam, hogy r.f. osztja a szomszédasszonyt a nyitott ajtóban. Szomszédasszony forgatta a szemeit és kérdezte tőlem, hogy ugye, a r.f. volt nálunk legutóbb? Mármint nem rovarirtófaszizta le. Igen, mondtam, és folytattam is volna, de a r.f. a szavamba vágva közölte, hogy ő nem volt itt, a szomszédasszonyom ne mondja, hogy itt volt, hiszen nem, mert ha itt lett volna, emlékezne rá, és ez olyan, mintha hazugnak titulálnák, holott nem hazudik. Hoppá. Itt kezdett el mocorogni bennem a gyanú, hogy az állandó irtószer fújkálásnak is megvannak a maga káros hatásai, pölö elsorvad a pókbácsik agya. Szerettem volna elmondani a r.f.-nak, hogy igen, ő járt nálunk az egyik kollégájával, de állandóan a szavamba vágott és mondta-mondta a kis monológját, ezért kénytelen voltam rákérdezni, hogy elhallgatna-é egy pillanatra, hogy közkinccsé tegyem az én verziómat, ami megegyezik a szomszédasszony verziójával. Nem volt könnyű szóhoz jutni, teljesen hitt abban a r.f., hogy nem járt nálunk. Aztán vizsgáztatni akart rovarirtásból, hogy mit mondott, hány perc után nyithatom ki az ajtót szellőztetés végett. Hát, baszki, elregéltem neki a választ, de elégedetlenkedett, merthogy ő ilyet nem mondott, és ne mondjam, hogy ő ezt mondta, mert nem mondta. Na, itt elköszöntem tőle, és megjegyeztem ő, aki férfimnek, hogy ez a pszichopata pókbácsi soha többé nem fújhat nálunk. Már csak azt kellene kitalálnunk ő, aki férfimmel, hogy melyikünknek kínosabb, ha betelefonálva a rovarirtó központba, fiatal srácot kéretünk lakásra.     

4 hozzászólás:

Névtelen írta...

"Itt kezdett el mocorogni bennem a gyanú, hogy az állandó irtószer fújkálásnak is megvannak a maga káros hatásai, pölö elsorvad a pókbácsik agya." :D :D :D :D :D :D Mekkora sztori, bocsánat érte, de én nagyon jót nevettem... :) Amúgy hihetetlen emberek vannak... :)

Molly Bloom írta...

na az ilyen agyhalott pókbácsik miatt vannak nektek még mindig poloskáitok. állítólag az irtásnál baromi sokat számít a stratégia, mert a randa poloskák intelligens vámpírok.

csibike írta...

Molly: Ez így van, sajnos :) Azt nem tudom, hogy az előző szomszédaink, akik csesztek szólni és irtani, miként élték a mindennapjaikat ötezer csípéssel a testükön...

Névtelen: Egészségedre :) Itt szabad ám nevetni, rajtam is nyugodtan.

Ági írta...

Nekem is pont az jutott eszembe, hogy ezért nem sikerült még kiirtani tőletek a dögöket, mert ilyen szellemi kapacitású r.f.-k végezték az irtást. :( Ne legyen rá szükség, de ha mégis, szerintem keresnetek kéne másik céget.