2013. május 31., péntek

Egy Tábla mind fölött

Az egyik nap hatvanas nő ült a lépcsőn, kezében három gyerekem van, éhesek vagyunk ésatöbbi papírtáblával, néhány nappal később egy tizenhárom-tizennégy éves roma lány ült a lépcsőn, kezében három gyerekem van, éhesek vagyunk ésatöbbi papírtáblával.
Nem tudom, mi történhetett a reggeli eligazításnál, talán a korábban érkezők elkapkodták a passzoló tartalmú táblákat, vagy hiányzott a megfelelő korú, kéregetőnek beállítható személy.
Olyat is láttam már, hogy a bőrdzsekit és sörhasat viselő koldulót mobilon hívták, a csuklóján meg aranykarkötő fityegett.
Az utcán már senkinek nem merek adni semmit, nincs kedvem Merciket és luxuskérókat finanszírozni.

10 hozzászólás:

Queen of my mistakes írta...

Teljesen igazad van Csibike, én is pont ezért nem adok senkinek semmit, ki tudja hová megy... =/

Szórólapot elfogadok mindig (én is szórólapozok sokszor), de fáradtan hajlamos vagyok elkövetni azta hibát, hogy automatikusan venném el a nem szórólapot is aztán jön a "lehet egy kérdésem?" dolog... Szörnyű. =/

Gogo írta...

Múltkor egy hölgy azt akarta megkérdezni, merre van a villamos, de mondtam neki, hogy "köszönöm, nem". (Igazából mit lehet ilyenkor mondani?)

A 'szórólapozós' elvételbe már én is belecsúsztam, és már én sem tudom.. talán egy új fülbevalóra kellett?

Pelepitia írta...

Én az egész koldustársadalmat ignorálom már lassan 10 éve... Még gimnazista voltam, mikor utoljára pénzt tettem valakinek a műanyag poharába. Túl szépen furulyázta a kedvenc dallamomat. Mindig is azt mondtam, hogy ha segíteni akarok, megtalálom a módját. A koldus meg örüljön a kenyérnek is, ne csak a csörgőpénznek.

Pöttyöskutty' írta...

Nálam bevált dolog, hogy felajánlom, hogy ételt szívesen adok,de mást nem...Akinek tényleg kell, elfogadja....Pécsen jártam így: Kócos kislányokat szorongatva szólított meg egy nő. Mondtam neki, hogy egy szelet csoki, meg egy szép, mosolygós alma van a táskámban,azt szívesen adom...elfogadta...

Névtelen írta...

Soha semmit nem veszek el, senkitől, és ezt már előre látják a szikrát hányó szemem villanásából, mikor meglátom őket. Jó ideje nem közelítenek meg ilyenek. :)
Mea culpa, én a kóbor kutyákat jobban sajnálom, mint a koldusmaffiát. A kutya nem tehet arról, hogy ganéj gazdája volt, de az ember valahol tehet a saját sorsáról. Sorsáért. Még ha vannak sokszor nem kedvező külső befolyásoló körülmények is. Szóval én nem adok, de nem is kérek. Ildi

Aliana írta...

Szívesen támogatok Vöröskeresztet, Karitászt, vagy a Krisnásokat, mert tudom, hogy ők tényleg ételben, használati tárgyakban adják oda a valóban rászorulóknak. Utcán pénzt legfeljebb zenésznek adok, ha szépen játszik, mert ő meg azért ven kint.
A táblákon meg már én is elcsodálkoztam párszor, leginkább azon, hogy az összes ugyanolyan filccel, azonos kézírással van írva...

Judit írta...

Nem régi dolog, de egyelőre úgy néz ki, hogy sok helyen működik, tényleg a rászorulók kapják és nagyon jó érzés adni is szerintem:

https://www.facebook.com/adjegyetajandekba?fref=ts

Először én sem hittem, hogy ez működhet, de az oldaluk igényes, hiteles, és láttam már jó példákat. Szerintem ez egy nagyon hasznos dolog!

Névtelen írta...

jó ideje nem bízom az adománygyűjtő-közvetítőkben, sokkal szebb érzés személyesen, konkrét embereknek adni, ha lehetőségem van. Keresni sem kell, kinek van szüksége, elég csak körülnézni, sajnos egyre több családnak:( Táblás koldulóknak meg elvből sosem adok. Eszter

Névtelen írta...

Legutóbbi Budapesti tartózkodásom alkalmával megdöbbentő dolgokat tapasztaltam. Megértem az utca emberének a reakcióját.:(

che írta...

én mindenkinek merek adni...de nem adok :))
mindenféle adománnyal az ember nem másnak ad, mint saját magának...lelkiismeretének...az enyém viszont nem kér:))
saját szememmel láttam mikor egyszer egy hatalmas halom gyerekruhát elvittem egy mittudoménmilyennevű karitatív szervezetnek, hogy a ruhát átvevő "önkéntesek" először kiválogatták maguknak a legjobb cuccot...azóta inkább elhasználom kéztörlőnek.