2013. július 2., kedd

Bankos

Miközben hallgatom a bevezető rizsát, bekattan a hangja és a stílusa alapján, hogy ez az ügynökféle hívott már egyszer, hogy van-é iksz percem meghallgatni őt blablabla, én meg mondom neki kedvesen, hogy nem veszek semmit, nem kérek semmit, nem fektetek be semmit, nem kötök semmit, és amúgy sincs időm reklámszöveget hallgatni, és mélt se küldjenek, mert reklámszöveg olvasására sincs időm, ő meg erre benyomja a kis kedvencemet, hogy hívásom konkrét célja még nem hangzott el, addig csak annyit mondhatok, hogy tájékoztató jellegű a hívásom, és ebből már pontosan tudom, hogy legutóbb ugyanitt ráztam le a nőt, szépen elköszöntem, ilyesmi, mert értem ám, hogy ez a munkája. Nem tudom, mit remél ettől a titokzatoskodástól, a hívása konkrét célja nyilván nem az, hogy a vezérigazgató rábökött az ügyféllistán a nevemre és felajánlotta az éves fizetését - a 2013-ban esedékes bónuszaival együtt. A többi meg nem érdekel.

4 hozzászólás:

teide írta...

Tudom, hogy ez a munkájuk, vélhetően meg is mondják nekik, mit és hogyan mondjanak, de engem is irritál. Igyekszem én türelmes, kedves, udvarias lenni, de nehezen megy. Főleg ha még utána többször újra felhívnak, ugyanazzal a szöveggel. Akkor már rá kell kérdeznem, hogy van-e olyan jó kis táblázatuk, amibe fel tudják vésni, engem ne hívogassanak. Mert ha van, írják le, és kíméljük meg egymást.

Krisztinca írta...

Azt kell mondani, hogy az 1995. évi CXIX. törvény értelmében legyen szíves a számomat a Robinson-listára rárakni, azaz ne hívjon többet. Köszönöm szépen.

Aliana írta...

Mivel dolgoztam ügyfélszolgálatosként, és néha kimenő hívásaim is voltak, meglehetősen szimpatikus tudok lenni az ilyen emberekkel, ha épp ráérek. Ha nem, akkor kedvesen lerázom őket. Ha a kedvességből nem értenek, akkor határozottan elküldöm őket a búsba, hogy hagyjanak békén :)

csibike írta...

Aliana: Nem tudom, valaki végighallgatja-e őket egyáltalán... :)

Krisztinca: Hiába :) Nálam ez a nő kb. év elején próbálkozott már.

teide: Volt már olyan, hogy arra kérdeztek rá, hány gyerekem van, és ez még csak a bevezető kérdés volt :) Innen üzenem minden frissen szült kismamának, hogy ne töltse ki a céges kérdőívet a kórházi csomagért cserébe, nem éri meg.