2013. november 10., vasárnap

Hét...

A héten - két lázas kómázás között - eszembe jutott, hogy valamikor mostanában találtunk egymásra kábé egy évezreddel ezelőtt, ő, aki férfim meg én, az évek pontos számának nem kellett utánanéznem, hehe, mert ott figyel piros betűkkel a naptárban, hogy hét (HÉT!) év, mögötte meg egy szmájli. A napot bekarikáztam, pontosabban körberajzoltam egy szívvel. Év elején mindig felkerül a falújságra egy kicsi naptár - kidekorálva a legfontosabb dátumokkal. 
Ugye, azt mondják, hogy a hetedik év minden kapcsolatban A Kritikus Év. Hát, nálunk is az volt, a kétgyerekes lét feszültségeiből fakadóan. Nem gondoltam, hogy ennyire kemény lesz ez az év, gyakran éreztem azt, hogy beszippant az anyaság, néha előjött, hogy boldogtalan vagyok, mert többre vágyom a szimpla anyalétnél. Sokat veszekedtünk az elmúlt egy évben, ő, aki férfim, meg én, mert kevés idő jut egymásra, saját magunkra, és mert a gyerekeink határozott, önfejű emberek már most is, akikkel gyakran nem könnyű boldogulni, és mert sok a nehézség, pl. a sorozatos rosszulléteim a nyáron, a gyerekek borzalmas, egymás bántalmazásával járó, fogtöméslazító visítozással kísért féltékenykedése, a végtelen betegeskedések szeptemberbenoktóberbennovemberben. Erről az évről nekem mindig a feszített tempó fog eszembe jutni, és én a feszített tempót csak rövid időszakokra szeretem és úgy, ha én feszítem, aztán megpihenhetek, azt nem szeretem, amikor mások feszítik a tempót, én meg belelökődöm és nincs megállás.  
A legjobb az egészben az, hogy a feszültségek hatására mindkettőnkből előjött a vadállat, belőlem és ő, aki férfimből, látjuk egymást az összes hibájával együtt is, látjuk az "öregedés" hatásait is - és ennek ellenére szeretjük egymást tovább. Úgy szeretlek, ahogy vagy. Az összes hülyeségeddel együtt. Úgy, hogy tudom, nem fogsz változni. Nem kell más. Így is kellesz. Csak te kellesz. Hét év után is. Mert megvan például a szerelem, megvan a vágy, megvan a bizalom, megvan az őszinteség, megvan a testi-lelki-agyi kapocs, megvan a humor, szóval, megvan minden, ami ahhoz kell, hogy együtt éljünk tovább és tovább és tovább. És megvan az a két csodálatos gyerek, akiknek a felnevelésébe ugyan bele fogunk rokkanni (fizikailag mindenféleképpen, hehe), viszont nyilván megéri a dolog, mert annál finomabb érzés nincs a világon, amikor mi négyen összebújunk, játszunk, nevetünk, csillog a szemünk és minden olyan nagyon jó. 

P.S.: 'Hat...' nem lesz, nyugi.

9 hozzászólás:

teide írta...

Hát, öööö, gratulálok! :-)

Aliana írta...

Gratula a 7 évhez, kívánom, hogy 70 év múlva is így tudjatok egymásra tekinteni! :)

Évi írta...

Mink is épp 7, gratula nektek! Még sokat!!

Évi írta...

Ja amúgy tudod ki vagyok, Évi, a kiskópés blog.

Dominika írta...

Gratulálok az évfordulótokhoz! Ami meg az anyaságot illeti, hú, az de kemény! Én most mentem vissza a harmadik mellől részmunkaidőbe dolgozni, és most kezdem magam újra nőnek, embernek és nem kiszolgáló személyzetnek érezni.
A betegségesdivel nekem az a tapasztalatom, hogy ahogy nőnek a gyerekek, egyre ellenállóbbak, a két iskolásom már csak elvétve beteg, bezzeg a bölcsis... SZóval kitartás, én nagyon szeretem a posztjaidat olvasni, szerintem nem vagyok ezzel egyedül... :-)

che írta...

:)
Isten éltessen soká benneteket!

csibike írta...

che: Köszi szépen! :)

Dominika: Köszönöm! :) Remélem, ha összejön az álmaim egy része, egy-két éven belül én is megtapasztalom ezt a nő vagyok - ember vagyok érzést.
Nem merek belegondolni abba, hogy még hány évig tart az edződés...

Évi: Tudom, naná :) Követem a nickváltásaidat. Gratulálok nektek, még vagy százat együtt és sok boldogságot, ezt kívánom!

Aliana: Köszi szépen! :) Szedek szemerő vitamint, talán összejön.

teide: Hát, ööö, köszi :)

Évi írta...

Új nick,új blog :D

cyborgwings írta...

nagyon megcsúsztam minden blog olvasásával, úgyhogy megkésve, de gratulálok. és örülök, hogy átvészeltétek a hetedik évet. :)