Tizenhárom nap van hátra a régi életemből, jegyezte meg Zé mosolyogva, és azt láttam a szemében, amit mi is éreztünk ő, aki férfimmel Andris születése előtt, már nagyon várjuk, hogy itt legyen velünk a gyerekünk, mert ölelnénk-puszilnánk, gyönyörködnénk benne, ugyanakkor egy kicsit tartunk is az új helyzettől, hogy milyen lesz hármasban, mi is ez a gyerekezés. Az biztos, hogy a régi életembe kevesebb társasági élet fért, mint a mostaniba, és ez azért fura, mert gyerek nélkül több időm és nagyobb szabadságom volt. Ki tudja, talán megtanultam bánni az idővel, vagy mások a prioritások, vagy nem vonnak fölém antiszociális hálót a csillagok, vagy harmincakárhány évesen már minden perc számít.
Ma Zé, Zéné és Marjann látogatott meg minket. (Egyelőre nem merek linkelni, mert nem tudom, szabad-e, illetve mit szabad, de majd megkérdezem őket.) Korábban senki sem találkozott még senkivel (én ő, aki férfimmel és ő, aki fiammal igen), Zéék és Marjann nálunk ismerkedtek össze, és azt a nagy beszélgetésben-nevetgélésben elfelejtettem mondani Marjannak, hogy egy ideig ötven körüli nőnek gondoltam a kommentjei alapján, gőzöm sincs, miért, aztán ahogy gyakrabban írt a blogjaimba, kikövetkeztettem, hogy valószínűleg feleannyi. A gyerekblogomban szeretnék írni a találkozó andrisos dolgairól, úgyhogy azokat majd szokás szerint ott. Jó az a visszajelzés, hogy ami a blogomban van, az a valóság, én sem vagyok más, az életem sem más, azt meg nem tudom, milyen érzés, például élőben látni a blogban szereplő tárgyaimat. Ezt a kérdést soha nem teszem fel, mert annyi minden másról kell beszélgetni, hogy eszembe sem jut. Amúgy nálam ez úgy néz ki, hogyha olyan bloggernél vagyok, aki képeket rak fel a kedvenc mindenféléjéről és mesél róluk, akkor már a tárgyak ismerőssége miatt is otthon érzem magam nála.
Marjanntól egy csomó piros gyöngyöt kaptam, mert direkt piros gyöngyöket választott nekem, a Zéék pedig kenyeres-péksüteményes szakácskönyvvel leptek meg, és az külön aranyos volt, hogy Zé bemondta: kakaóscsiga, 21. oldal. (Megnéztem, a nehézségi foka egy pötty, szóval, simán előfordulhat, hogy megtanulok kakaóscsigát sütni.) Ezek a kedves gesztusok engem mindig meghatnak, most is vigyorgok írás közben. Azt az élményt, hogy ilyen ajándékokat kapok, minden egyes alkalommal újra és újra fel kell dolgoznom, meg Macsek saját készítésű tortáját is, aminek a fele már hiányzik, meg azt is, hogy kisrumpf és L. nekem ajándékozza a kenyérsütőjét, és például dorw meglepetéseit, ezeket lassan fel sem tudom sorolni. Akkor kedves az élet, ha az összes baj és fene ellenére is szerelmesen érzed, hogy viszont-szeret, mondja Vavyan Fable. Tudom, miről beszél, néhány éve tudom, miről beszél, a blogjaimnak pedig rengeteget köszönhetek - jófej embereket mindenféleképpen.