2012. szeptember 16., vasárnap

35

Amikor még nem voltak gyerekeink, szabit vettünk ki egymás születésnapjára, ha az nem hétvégére esett, és éjfél után rögtön boldogszülinapot kívántunk, és mindenféle finom programot és meglepetést szerveztünk, és dugdostuk a hűtőben a tortát, és a kedvenc éttermünkben ebédeltünk vagy vacsoráztunk.
Ma és kisgyerekesként és távol az otthonunktól a 'fáradt és örül, hogy végre leülhet' szülő verzióban ünnepeljük a szülinapomat, ő, aki férfim meg én, csókok és ölelések és szeretlekszeretlekszeretlek, erre mindig jut idő és energia, ajándékra és programra és tortára nem. A napot a konyhában összebújva, laptop előtt ücsörögve zárjuk, csukott konyhaajtó mellett, nehogy felébresszük a gyerekeket vagy a nagyszülőket, és kekszet eszünk és gyümölcslevet iszunk, és megnézzük az X-Faktor 3. válogatóját, aztán jól érezzük egymást a fürdőszobában, mert ott nem nyikorog cefetül sem az ágy, sem a parketta (és utána egyetértünk abban, hogy az ágyban sokkal kényelmesebb, hiába no, öregszünk).
Amikor már nagyobbak lesznek a gyerekeink, és szabit veszünk ki egymás születésnapjára, ha az nem hétvégére esik, és éjfél után rögtön boldogszülinapot kívánunk, és mindenféle finom programot és meglepetést szervezünk, és dugdossuk a hűtőben a tortát, a kedvenc éttermünkben arról sztorizgatunk majd ebéd vagy vacsora közben, hogy te, emlékszel, amikor még kicsik voltak a gyerekek, és úgy szülinapoztunk, hogy...?
 

17 megjegyzés:

  1. Boldogot utólag is! Mi is álmodozunk arról az időről, amikor kettesben leszünk reggeltől estig, sőt... de valahogy járókerettel képzeljük el magunkat... :-)

    VálaszTörlés
  2. Boldog születésnapot, Csibike!

    VálaszTörlés
  3. boldog szülinapot volt neked tegnap! :)

    VálaszTörlés
  4. Azt mondják, a születésnapok jót tesznek az egészségnek.
    Azok élnek a legtovább, akiknek a legtöbb van belőlük... :D

    Boldog szülinapot így utólag is, Csibike!

    Mi viszont kettesben vagyunk a párommal, mert a csajszi végérvényesen bekerült a mókuskerékbe (értsd:ovi), én viszont még szabin vagyok, és nagyon furcsa, hogy csend van; hogy nincs egy kósza játék, amire véletlenül rá lehetne lépni.

    VálaszTörlés
  5. :) Isten éltessen sokáig!

    VálaszTörlés
  6. nagyon boldog születésnapot kívánok!

    VálaszTörlés
  7. megkésve kissé, de nagyon boldog évfordulósnapodat kívánok! :)

    VálaszTörlés
  8. Gratulálunk! Ön sikerrel teljesített egy újabb utazást a Nap körül! :-)

    (ex-lublini)

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok :)

    Orsi: Most nagyon irigyellek, pedig nem szokásom :)

    VálaszTörlés
  10. Nem akarok ünneprontó lenni, mi a férjemmel szép lassan elhidegültünk, mire a gyerek felnőtt és már nem zavart volna bele a szenvedélybe, 21 év után elváltunk. Kívánom, hogy őrizd meg a szerelmeteket és mindig lopjál magatokra időt!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon sajnálom, hogy így alakult... Remélem, ügyesek leszünk :)

    VálaszTörlés