A pasi rettentően kövér, szinte betölti a parányi újságosbódét, fogalmam sincs, hogy szuszakolta be magát a pult mögötti aprócska helyre. Itt-ott kopaszodik, ami haja van, zsíros és félhosszú, belelóg az arcába. Amikor belépek a bódéba, utolsót harap a Sportszeletéből, a maradékot a pénztárgép mellé teszi, a kezét meg a melegítőnadrágjába törli, a mozdulat természetes, megszokott. Nem túl gusztusos jelenség kora reggel, éhgyomorra, arcvonásaimnak fintortilalmat parancsolok, mert támadásra készen lesnek rám azok a rém rosszindulatú sötét gombszemek, inkább előveszem a mosolyomat és a kétszáz pénzemet. Apróban. Egészen pontosan tizenöt darab tízforintos és kilenc darab ötforintos lapul a markomban. A húszezres papírpénzemet egyelőre nem akarom felváltani, mert annak ad poci jellegű költés is lehet a vége, ami nem jó, illetve jó, hogyne lenne jó, csak az a sok forint másra kell, ezért fegyelem van, egyben hagyom a pénzt, úgy a legkönnyebb megelőzni a dőzsölést, hasznos az önismeret, ugye. Egy Nők Lapját szeretnék, mondom és hozzáteszem, hogy sajnos, csak apróban tudok fizetni. Mentegetőzésnek hat, pedig nem annak szánom, hiszen ez is pénz, adnak érte tejet a boltban, például, és megdolgoztam érte. Gurul és csörög, hát istenem, ez van. Kicsit zavar az a gombszem, mert az ilyen gombszemű ember valahogy örömtelen, és teljesen mindegy, hogy kövér, a sunyi gombszem uralja az arcot, még soha nem láttam vidám gombszeműt. Húzza a száját, persze hogy húzza a száját, látványosan méregeti a műanyag tálkába borított forintjaimat, ezennel kezdetét veszi az "Alázzuk porig azt a köcsög vásárlót, aki majd' kétszáz forintot apróban merészel kiszámolni" c. műsor. Türelmesen és kedvesen mosolygok, pszichológiai eset az ürge, idegek harcában meg nagyon jó vagyok, te kis naiv, te. A forintjaim megszégyenítése után én jövök, magácska sem örülne, ha így adnék vissza, kezd bele a lelki terrorba, közben kihívóan méreget és még egy ideig cifrázza ezt az egy tételt, én pedig azon kezdek el merengeni, hogy tulajdonképpen miért is kellene szar alaknak éreznem magam. Bűnt követek el, ha apróval fizetek? Tilos? Tényleg akkora szemétség, hogy megér egy hétperces magánszámot? Nem tudom, mit remél a gombszemű, talán zokogva kellene a pultra vetnem magam, hogy ó, igen, igaza van, elismerem, nem vagyok méltó Az Ember névre, botorság volt azt gondolnom, hogy AZ EMBER apróval fizeti ki a Nők Lapját, pfuj, micsoda féreg az ilyen, igaza van, ó, Mester, köszönöm, hogy megvilágította az elmémet, ígérem, soha többé nem fogok apróval fizetni, mától megvetem és leköpöm a tízforintosokat, pö-pö-pö, csak húszezreseket tartok magamnál, a háromgombócos fagyimat is húszezressel fizetem ki. Megpróbálok nem röhögni a gombszemű halálkomoly vergődésén, a jelenetet viszont elunom, ezért udvariasan mosolyogva felajánlom neki, hogy szívesen visszaveszem a pénzemet, ha ennyire zavarja az a néhány csörgő-zörgő forint. Nem, nem, azt már nem, hagyjam ott a pénzt, persze csak azért fogadja el, mert rendes, és már nyújtja is felém a Nők Lapját, duzzogva, bár ő megvetőnek szánja minden bizonnyal. További szép napot!, köszönök el a gombszemtől még mindig nagyon kedvesen, a bódé előtt azonban nem bírom tovább, nevetni kezdek és kiszakad belőlem: "Ezt a faszt...!"