Elmesélem, mennyire súlyos az influenzajárvány (is)

Szóval, nem akarok senkit sem megijeszteni, de rém súlyos influenzajárvány dúl körülöttünk, és ezt onnan tudom én, a kis privát burokban éldegélő, A Világ negatívumaitól következetesen elszeparálódó, hogy valaki kilopta az előfizetéses újságomból a tízdarabos papírzsepicsomagot. A postás. Vagy a postán. Az nem valószínű, hogy az egyik influenzás lakó fegyvernek látszó tárgyat szorított az újságot a ládánkba szuszakolni szándékozó postás halántékához, és a fólia azonnali feltépésre, majd a papírzsepim haladéktalan átadására kényszerítette.

A papírzsepi valamikor szoros egységet alkotott a nagy-nagy kedvezménnyel előfizetett Éva Magazinommal, ami szerintem a legszínvonalasabb női magazin itthon. A "női" kitétel amúgy abból a szempontból nem állja meg a helyét, hogy kizárólag nőknek szóló cikkeket tartalmaz, sok írás unisex és ami ennél fontosabb: minőségi. Egy pszichológiai-pedagógiai jellegű különszámukkal találkoztam először, ott éreztem úgy, hogy annyi keresés után végre megtaláltam a magazinomat.

Na, de most kanyarodjunk vissza a papírzsepihez. Először az a gondolat merült fel bennem, hogy a postán repiajándékmaffia működik, és ez a bűnbanda módszeresen megszabadítja az előfizetéses cuccokat az éppen aktuális béléseiktől, jelen esetben a papírzsepitől. (Az évások rendesek, hogy járvány idején pölö nem napszemüveget mellékelnek a magazinhoz, hogy ne lásd embertársaid feldagadt orrát / könnybe lábadt szemét, hanem ilyen praktikus dolgot.) Vagy nincs is repiajándékmaffia, csak sok a meló, tüsszögés tüsszögés hátán, és senki nem bírt kimenni a boltba zsepiért. Aztán eszembe jutott az is, hogy csóri postás hirtelen szembetalálta magát a kihívással: a papírzsepis magazint képtelen bedobni a postaládába, mert szűk a rés. A szakítás mellett döntött. Fólia reccsent, magazin ládában landolt, a papírzsepi talán nála. Gőzöm sincs, miért alakult úgy, hogy a papírzsepit nem küldte az újság után, és ellenállok a kísértésnek, hogy vegyek egy csomagot és kipróbáljam, átfér-é a résen. Itthon csak százas kiszerelést tartunk, az biztos nem gyömöszölhető be a postaládába, max. egyenként leszemezve.

Azzal egyébként semmi bajom, ha a takonypóc xy azért nyúlta le a papírzsepimet, mert majd' elcsöppent az orra, a kilopás ténye zavar, de ez akkor is zavar, amikor a Spar újságos szekciójánál látom, hogy szinte az összes béléses újságot megszabadították a strandpapucstól / szemspiráltól / miniparfümtől / kulcstartótól / ráktudjamitől, a polcokon felszakított fóliával a hasukon álldogálnak az újságok. Mert ez olyan baromi természetes valaki vagy valakik számára, hogy lopjuk ki. Ott van a boltban, ergo a nagy közösben, nem kell érte fizetni, nem csipog be rá a biztonsági őr sem, nosza, vágjuk zsebre. Mindegy, hogy poénből vagy szükségből vagy a lopás öröméért. Fura, hogy senki nem veszi észre a fosztogatást.

Nem értem, pedig szeretném

A szomszédos sztorira még várnotok kell, mert perpill a külvilágból beszivárgó ama hírek háborítanak fel jobban, hogy pölö Ambrus Attila bement egy étterembe és az ott falatozó emberek megtapsolták. Cirka két hete hallottam ezt a Class FM-en, meg azt is, hogy a Sebestyén, a Rákóczi és a Vadon a reggeli műsorban szinte könnyfátyolos hangon áradozott az Ambrusról, és azok az sms-ezők, akik vitatni merészelték A. A. emberi nagyságát, azok kvázi hülyék, és letagadják, hogy ők nézik/olvassák leginkább az Ambrusról szóló híreket. Tudod, mint amikor nyíltan fikázod a Barátok közt-öt, de titokban az összes ismétlést megnézed.

A szóban forgó ex(?)bűnözőről nem tudok túl sokat: kirabolt egy csomó bankot, eljátszadozott az őt üldöző zsarukkal, végül elfogták, börtönbe került, ahonnan idő előtt szabadult, mert jó kisfiú módjára viselkedett (tanult, pölö).

És most jön az, amit nem értek.

Miért becézik az Ambrust Robin Hood-nak? Szétosztogatta az elrabolt pénzt a rászorulók között, vagy alapítványt támogatott, kórházat építtetett? Hogy lesz egy bűnözőből ilyen kaliberű sztár? Jó, hogy nem példaképként állítják az emberek elé. Hasra kell esni attól, hogy összetett mondatokban képes nyilatkozni? Te mit csinálnál a börtönben sok-sok év alatt, ha van egy kis eszed és nem óhajtasz megbolondulni és valamit kezdeni akarsz magaddal a sitt után? Dolgozol és tanulsz bent, mert nincs más választásod, és nagyon jól tudod, hogy csak abban az esetben sanszos az idő előtti szabadulásod, ha mintabörtönlakóként viselkedsz. Hol itt az emberi nagyság? Ja, még meg is bánod a tetteidet, nyilván, hülye lennél azt mondani, hogy nem bánod meg, az ügyvéded ott helyben kapna agyvérzést. Meg az is csuda megható, hogy a bankrabló fazekasműhelyt nyit. A fegyverkereskedés nyilván nem került szóba.

El tudom fogadni, hogy nagy dolog, ha valaki a börtönben tanul, képezi magát, dolgozik, de basszus, a való életben miért nem tapsolunk meg ugyanilyen természetességgel egy roma származású bárkit, aki kemény munkával teremt magának normális egzisztenciát, adott esetben elismert művész? Vagy ne is legyen roma, csak egy hátrányos helyzetű akárki, aki szívós makacssággal és becsülettel küzd azért, hogy jobb életet élhessen. Nem rabol bankot, viszkit sem vedel, csupán az iksz műszakos meló és a család mellett  estéről estére beül az iskolapadba, aztán megírja a házikat, készül a vizsgákra és leérettségizik.

Lehet utálni a pénznyelő bankokat, lehet utálni a korrupt zsarukat, de milyen világ az, ahol ennyien sztárolnak egy bűnözőt? És ez nem az éppen aktuális politikai vezetőrétegtől vagy az ország gazdasági helyzetétől függ, ez a hétköznapi emberek sara.

Money, money, money

Megnéztem, a könyvem következő fejezetében arról ír majd a nő, hogy a boldogsághoz költekezni kell kicsit. Szeretem az ilyen tanácsokat.

A tűzzel játszottam

Eredetileg a kretén szomszédaimról akartam írni, de a késő délutáni fotózásnál tüzet csiholtam a legújabb ékszeremben, és muszáj megosztanom veletek a minikandallókat, hátha titeket is megmelenget kicsit a fényük. A tűzbe borult nagy kövek (rivolik - a szerző megjegyzése) eredetileg sötétbarnák (topáz a becsületes neve), csak úgy mondom, bár ez ránézésre soha nem derülne ki.

A többi kép és az ölelgetéseimről megosztott kulisszatitkok a gyöngyös blogomban. 

Vidám tekintetű helyett R2-D2

A mosolygó teknős már megvolt, épp tetű után vadásztam (nem a korpuszomon, a neten), amikor ő, aki férfim kíméletlenül közölte velem a hírt, miszerint hagyjam a dögöt, a "vidám tekin tetű" képi ábrázolása másnak is eszébe jutott, nem én vagyok az egyetlen fárasztó ember a világon. Mondjuk, a teknősöm azért aranyosabb, nem ilyen göcsörtös térdű. 

A tekis flash tegnap este jött (túl pihent nem lehetek, így kizárásos alapon túl fáradt vagyok), meg az a tény is, hogy ő, aki férfim elővette a kettő darab legó R2-D2-ját és megmutatta, hogy nem egyforma színű a fejük (vagy mi, tette hozzá bizonytalanul csibike, és lelki szemeivel látta, ahogy a kőkemény Star Wars rajongók összehúzzák a szemöldöküket és ingerülten villogtatják a lézerkardjaikat), az egyiké fehér, a másiké szürke. Jesszus! Rögtön rávágtam, hogy a szürke fej az autentikus, és tényleg (tegyétek csak el azokat a lézerkardokat, padavankáim). Megjegyzem, a gyártó részéről oltári nagy felelőtlenség az eltérő színezés, három év múlva majd kamuzhatom azt a fiamnak játék közben, hogy a heves csatában kopott le R2 fejéről a festék.

Zoknimizéria

Felemás zokni van rajtad, szólt anyu valamelyik nap, én pedig szemrebbenés nélkül vágtam rá, hogy tudom. A tudom azt jelentette, hogy igen, reggel öt perc szekrénytúrás után sem találtam meg a vastag bordó zoknim párját, így rettentő leleményesen egy másik magányos zokniba bújtattam a fagyhalál közeli lábujjaimat. Nem esett nehezemre a választás, ugyanis a zoknijaim hatvan százaléka tökegyforma párja nélkül kénytelen a szekrényben gubbasztani. Hogy miért? Hónapokkal ezelőtt ügyesen kitaláltam, hogy milyen unalmas már mindig ugyanolyan zoknikba csomagolni a két lábamat, és a változatosság kedvéért szándékosan más-más példányt húztam a balra és a jobbra. Ahányszor a felemás zoknijaimra esett a pillantásom napközben (az éjszakát alvással töltöm, nem zoknistíröléssel), mosolyognom kellett, mert vicces látvány volt (szar a humorom, ezt mindenki tudja). Egy-két hónap után úgy éreztem, kivicceskedtem magam, jöhet vissza a normál üzemmód, addigra azonban már olyan szinten összekeveredtek a zoknijaim a szennyes ruha - tiszta ruha körforgásban, hogy a zoknifelhúzás szent pillanatában alig találtam meg néhány tiszta zokni tiszta párját (muszájból gyakran megint a felemás megoldásra szavaztam), és a helyzetemet csak nehezítette, hogy nem titulálnám a személyemet a zoknigombócosítás elkötelezett hívének. 

Mindegy, egyszer ezt is ki kellett próbálni.

Nos, ilyen

Kérdeztétek tavaly, hogyan lesz ékszer ezekből. Hát, például így:

A többi kép és egyéb szokás szerint itt.

Kiadó hely

Csak azért, hogy kerek legyen a történet a három játékossal (és mert az ékszeres blogom még nem olyan olvasott-nézegetett, mint ez), szólok, hogy a gyöngyblogos játékomban van egy szabad hely. 

A postán valakinek lefagyott az agya

A feladó szólt, hogy a nagyon várt csomagomat még egy darabig nagyon fogom várni, mert a posta "elégtelen címzés"-re hivatkozva visszaküldte neki. Á, ne is kérdezzétek. Pusztán a pontos címem szerepelt a boríték megfelelő helyén. Évek óta így használom, évek óta mindent, de mindent megkapok, amit nekem küldenek, még azt is, amit nem, pölö a nyolc éve nem itt lakó extulaj OTP számlakivonatát, függetlenül attól, hogy a neve nem olvasható a postaládánkon sem. (A postás banyának már ezerszer szóltam, de ő csakazértis, ez a kis privát háborúja.)  

A feladó a második körben odavéste a számok mögé, hogy emelet és ajtó. Ha most sem kapom meg a csomagot, megkérem, írja rá a borítékra: "A végtelenül kedves címzett forrócsokival várja a postást." Hátha.

Nehogy már jól érezzem magam

Egy héttel ezelőtt megírtam a főnökömnek, hogy babát várok. Visszaírt, hogy jajj, de jó hír, és hogy reméli, ha majd újra dolgozni akarok, vissza tud venni. Tudom, hogy nem örült az első gyereknek sem, utána meg szerette volna, ha minél előbb bevágom a bölcsibe és rohanok melózni. Egyébként neki három gyereke van, az első kettővel hét évig volt otthon, csak úgy halkan megjegyzem. 

A nagy kékség

Olyan aranyos vagyok, hogy nem nyomom tele ezt a posztot a legújabb karkötőmről készült fotókkal és kulisszatitkokkal, hanem átirányítalak titeket a gyöngyös blogomra, hö.

P.S.: Na, jó, ezt még muszáj: