2014. július 10., csütörtök

"Örökre velünk maradsz..."

A kisebbik fiamnak holnap lesz a második születésnapja. Te tegnap óta nem vagy nekünk, húsz évet sem éltél. Soha nem fogom tudni megérteni, hogyan hagyhattál itt egy olyan szerető és támogató, összetartó családot, mint amilyen neked volt, hogyan hagyhattad itt az édesanyádat, a nagymamádat, hogy tehetted ezt velük... Remélem, ott már nem fáj neked semmi, ahol most vagy, és nem hallod azok sírását sem, akik téged elmondhatatlanul szerettek. 
Fájdalom és harag van bennem, hogy megtetted. 

--------------------

Nem kérek kommentet, köszönöm. 

2014. július 9., szerda

A folyt. köv. röviden annyi...

... hogy megvan a vállalkozás, jippiiii, csomó adminisztráció és igazolás és bejelentés letudva, még az ÁNTSZ is járt nálunk, hogy van-é vegyi fegyver (vagy ágyi poloska, ehh) a gyöngyök-ékszerek között, és a rövid távú tervek közül csak azért nincs kipipálva még a saját gyöngyös-ékszeres webshop, mert nincs időm lefotózni és feltölteni a termékeket. Szeptemberre ez is meglesz, ne aggódjunk. A hosszú távú terv pedig az, hogy a saját magam úrnője legyek, nem fogok multinál gályázni 10-12 órákat, és hogy három-öt éven belül olyan céggé fejlesszem ezt a kis vállalkozáskezdeményt, ami normális megélhetést ad nekem. Abszolút hiszek abban, hogy működni fog mindaz, amit kitaláltam. A terveim tizedét sem valósítottam még meg. Nyilván négyszer-ötször annyit kell dolgozni vele / benne / érte, de a saját gyerekéért halálig hajt az ember.   

2014. július 2., szerda

Majdnem másfél évvel ezelőtt írtam, ez az előzmény, lesz folyt.köv. is, hahaha...

"2013. JANUÁR 22., KEDD


Kicsi Tom akarok lenni

Ugye, az történt, hogy tavaly decemberben végre kitaláltam, mi leszek, ha nagy leszek. Igazából nem jó szó a kitaláltam, mert nem agyaltam rajta semmit, egyszerűen az egyik hajnalozásnál belém vágott a felismerés, hogy ékszerekkel akarok foglalkozni. Nem szeretnék. Akarok. Pontosabban A-K-A-R-O-K. Épp valamelyik megrendelésemen dolgoztam, és bámmm, jött az érzés, hogy igen, ez mind én vagyok: a gyöngyök és az ékszerek, és a bizonyosság, hogy rengeteg örömöt adnak az embereknek az ékszereim, és ez nekem hosszú távra kell. Kell. Pontosabban K-E-L-L. Teljesen felpörögtem a tudattól, hogy ó, igen, milyen szép lenne, ha a hobbim lenne a munkám. A komolyabb horoszkópokban mindig előjött, hogy hoppá, jó későn találom meg a nekem való munkát, én meg azon filóztam, mi a fenét tudok majd csinálni százévesen fogak és memória nélkül, járókerettel, reszkető kezekkel.
35 év alatt csak kiderült, milyen munkától lennék boldog. Boldog.Pontosabban B-O-L-D-O-G. Talán ezt az egy dolgot tudtam irigyelni mindig: ha valaki azt csinálja meló címszó alatt, amit imád. Gyerekként gyerekorvosnak készültem, cuki kisbabák szenvedéseit óhajtottam enyhíteni hűs kezemmel és napsugármosolyommal, anyuék nyomták is, hogy orvosorvosorvos, a vért azonban nem bírom, a biológiát, kémiát és a hasonló izéket pláne nem. A suliban ötösöket vittem haza ezekből a tárgyakból is, mert nekem mindenből ötösöket kellett hazavinnem. Majd egyszer mesélek erről a történetről és a káros hatásairól. Szóval, az hamar kiderült, hogy az én terepem a könyv, a történelem és a nyelvek, és minden, ami fantázia és kreativitás. Ez utóbbival senki nem foglalkozott a környezetemben, úgyhogy sokáig stewardessként meg idegenvezetőként meg a magyar válogatott kézilabdásaként láttam magam, aztán úgy tűnt, a tanárkodás lesz a hivatásom. Jó volt tanítani, meg akartam váltani a világot, de a világ inkább pofonokat osztogatott, meg amúgy is, a tanári fizetés semmire sem elég, bennem meg dominál az a férfias beállítódás, hogy ne filléreket dobjanak oda a munkámért, na. És a tanárkodás után jött két olyan meló, amiben csak ritkán találtam örömöt. Dolgoztam, mert az emberek általában dolgozni szoktak. Ennyi. Állandóan gerincsérvvel küzdöttem a bennem dúló elégedetlenségtől és megalkuvástól, mert hiába szenvedek-senyvedek megbízható, remek munkaerőként egy gályahelyen, azért az csak jó, ha biztos állásom és fizetésem van, nemde? És télen fűtik a szobát, meg internet is van.
Az egyik Éva magazinban olvastam, hogy a bölcsész az, aki mindent meg tud tanulni. Ezt egy fejvadász cég vezetője mondta, és szerintem baromira találó. Bármit megtanultam a munkahelyeimen, olyasmit is, ami fényévekre van tőlem, de kell a melóhoz. És ilyet nem akarok többé csinálni. Azt szeretném, ha a munkám belőlem fakadna, olyan magától értetődően, ahogy levegőt veszek. Tudom, hogy ez manapság luxus, mert örülj, hogy van munkád. Bármilyen szar, örülj neki, mert van húsz másik ember, aki pillanatok alatt a helyedre veti magát. Lehet, hogy nem jön össze, amit kitaláltam, de legalább megpróbálom, hogy a kis lelkem megnyugodjon. És ha összejön, szakítok minden más munkával.
Ja, még nem mondtam: webshopot akarok nyitni. Az ékszereimnek, a gyöngyeimnek és minden másnak, ami ezekhez kapcsolódik. Nekem nagy dolog. Rengeteg tervem van. A webshop csak az első lépés, és nem is idén születik meg, most az előkészítésen dolgozom. Mondjuk, időm semmi, úgyhogy hajnalonta valósítom meg önmagamat és a projektjeimet. Alvás nélkül, illetve minimális alvással is eléldegél az ember kétgyerekes lánya, higgyetek nekem.
Az önsegélyező könyvekben mindig szól egy fejezet arról, hogyha utálsz bemenni a melóhelyedre, keress egy másikat. Tökegyszerű, ugye? És a szerző ír egy csomó példát, hogy xy utálta a munkáját, de egy szép napon rádöbbent, hogy megkeresi azt, ami igazán neki való, és juhé, ezután szuperboldogan él tovább. A kedvenc sztorim az, hogy például Tom, a menő bankár vagy ilyesmi, megcsömörlik a nyakkendőtől meg a számoszlopoktól, és elmegy ácsnak. És onnantól az élete százszázalék Rákóczi-túrós, mert Montanában a birtokán gyalulja a fát és üti a szögeket. Szabad, elégedett, boldog. Azt csinálja, amit szeret. Marisról, a CBA pénztárosáról soha senki nem írta, hogy az utolsó munkanapján a kólás rekeszhez vágta az aprós gurigákat, és belevetette magát a levendulatermesztésbe, mert imádta ezeket a lila virágos növénykéket, és azóta is befutott levendulás nagyasszony. Szabad, elégedett, boldog.
Szóval, kicsi Tom akarok lenni. Tom, aki szabad, elégedett, boldog, mert a hobbija a munkája és fordítva. Nekem nem is kellene birtok Montanában, elég valami kisebb telek és ház egy nyugis helyen, meg az, hogy legyen pénzem téliszalámira és túró rudira. Azt még elmondom, hogy nagyon pörgök. Veres hajjal, mint tudjuk. Nem hagyok választást az Univerzumnak, mert Rhonda Byrne is megmondta, hogy ne hagyjak neki. Ha az Univerzum errefelé nézelődik, nálam bazinagy betűkkel ki van írva, mit akarok. És igazán akarom, amit akarok. Nem lagymatag hátigenszeretném, meg dejólenneha, hanem akarok. Akarok. Pontosabban A-K-A-R-O-K. Már nincs több utálommunkára elpazarolható évem."

El fogom mesélni, hol tartok, oké? Ha nem oké, akkor is.