2013. április 21., vasárnap

Néha meg vagyunk nézve jól

Többször előfordult az elmúlt két évben, hogy mentünk az utcán / vásároltunk a boltban a gyerekekkel - és jól megnéztek minket. A gyerekeim imádnivalóak (most mi van, lehetek elfogult anya, nem?), én is gyönyörködnék bennük, ha nem az enyémek lennének, ő, aki férfim meg az igazán jó férfi kategóriába tartozik (most mi van, lehetek elfogult nő, nem?), én is megbámulnám, ha nem az enyém lenne, szóval, azt megértem, ha őket nézegetik, viszont ha valaki engem néz meg jobban, rögtön az jut eszembe, hogy biztos valami vicces / kínos / izé dolog látszódik rajtam.

csibike: Édes, hülyén nézek ki?
édes ő, aki férfim: Nem, miért?
csibike: Mert az előbb megbámult egy pasi és mosolygott.

Aztán amikor hazaérve hozzáfértem a géphez, nem egyszer várt egy levél olyasmi tartalommal, hogy csibike, hülyén nézel ki csibike, lehetséges, hogy téged láttalak a családoddal ma x órakor y helyen? ... mert ha igen gyönyörűek / zabálnivalóak a gyerekeid... zugolvasód vagyok, de most írnom kellett ésatöbbi.
Ezeknek a kedves leveleknek nagyon-nagyon örülök, meg borzasztó jó, hogy A Zugolvasó időt szakít a megírásukra, és nem szeretnék telhetetlen lenni, de esetleg oda lehetne vésni a levél legaljára, hogy ... és csibike, nem is nézel ki hülyén

2013. április 16., kedd

Gyerekek, soha ne menjetek rovarirtónak!

A sárkányos-eragonos bejegyzésemet akartam megírni (gondolom, mindenki baromira várja), merthogy a gyerekek este váratlanul korábban kidőltek, és mivel már nagyon jól összebújtunk ő, aki férfimmel, jöhetnek az olyan úri huncutságok, mint blogbejegyzés. Ha majd szex helyett blogot írok, tudni fogom, hogy baj van a kapcsolatunkkal.
Szóval, a rovarirtó faszi. Erős ötvenes, kérges arcú, mogorva. Legelőször ő jött hozzánk, és jól lecseszett minket, hogy miért nem cuccoltunk össze meg ki, mert így nem tudja lefújni a lakást. Az nem érdekelte, hogy az ágyunk és a kanapénk tűnt poloskás területnek, láttam rajta, hogy legszívesebben azonnal evakuálna minket a két gyerekkel és egy szál otthoni hacukában, és szétfújná a lakást. Ez később amúgy megtörtént (az egész lakás irtószerben ázott), de nem ő engedte szabadjára az állati énjét. Fújás helyett kiselőadást tartott nekünk a poloskákról, meg jól összetaposta a gyerekszobában a habtapit. Utcai cipővel. Kevés dologra vagyok háklis, de a habtapi szent. Legyen már kultúrember az, aki kisgyerekek szobájába trappol be terepszemlét tartani. Szívesen elmondom akár ezerszer is, hogy a gyerekek nem tudnak repülni, csúsznak-másznak-hemperegnek a földön és a habtapin, ergo nem járkáljuk össze utcai cipővel. 
A rovarirtó faszi igazából a második találkozásunk során, most márciusban viselkedett pszichopata módon, addig nem találkoztunk vele, mindig egy fiatalabb szaki jött irtani hozzánk. (Olyan velünk egykorú, az fiatal még, nem?, kérdezte csibike reménykedve.) A r.f. (= rovarirtó faszi) egy ismeretlen rovarirtó fickó társaságában érkezett az emeletre - a megbeszélt időpontnál jóval korábban. Miután végeztek a szomszédoknál, benyomultak a lakásba. Utcai cipőben, de cselesen csak a nappaliba, a kanapé mögé engedtem be őket, igaz, majdnem belehaltam a kanapé elhúzásába, mert ugye a két rovarirtó arc nem segített. A r.f. egyből rám förmedt, hogy a nagyobbik kisfiam nem nézheti az irtást. Utálom, ha r.f. típusú emberek rám förmednek, ezért némileg emelt hangon és csipetnyi gúnyt csempészve a szavaimba megérdeklődtem, miként lehetséges az, hogy az előző irtást 5 méterről (az étkezőből) nézhette a fiam, a mostanit meg nem? A fiamnak hetekig tartó élmény, hogy a pókbácsi lefújta a falat, naponta ötvenszer felemlegeti, és nyilván ne nézze, ha nem lehet, de eddig nézhette, meg a nappalinak nincs ajtaja, ha a szag miatt aggódik, az mindenféleképpen szétterjed a lakásban. A r.f. totálisan hülyének nézett, hogy egyáltalán felvetettem ezt a dolgot, belevágta az orczámba, hogy ez I-R-T-Ó-S-Z-E-R!!! Nem akartam tovább izmozni vele, hogy a kollégád mivel fújkált eddig, bzmg, Chanel parfümmel? Azt sem tudakoltam meg tőle, hogy oké, irtószer, de megvakítja a fiamat, ha öt méterről nézi, vagy mi? A gyereket és az anyósomat behajtottam a gyerekszobába (a másik gyerek a hálóban aludt), én meg önfeláldozóan végighallgattam a két pókbácsi okoskodását, mert csak rágták tovább a csontot, hogy xy miért engedte, hogy a fiam öt méterről nézze az irtást... Aztán a r.f . mondta, hogy elhúzzák végre a csíkot, szellőztessek vagy 20-25 percig, de lehet 30 is. Olyan büdös volt a nappaliban, hogy egy órán át szellőztettem. Pókbácsik balra el, soha többé nem kell velük találkozni, gondoltam én.
Na, ma éppen faroltam ki a kisebbik gyerekemmel az ajtó elé, hogy belehelyezzem a babakocsiba (mentünk kirándulni), amikor meghallottam, hogy r.f. osztja a szomszédasszonyt a nyitott ajtóban. Szomszédasszony forgatta a szemeit és kérdezte tőlem, hogy ugye, a r.f. volt nálunk legutóbb? Mármint nem rovarirtófaszizta le. Igen, mondtam, és folytattam is volna, de a r.f. a szavamba vágva közölte, hogy ő nem volt itt, a szomszédasszonyom ne mondja, hogy itt volt, hiszen nem, mert ha itt lett volna, emlékezne rá, és ez olyan, mintha hazugnak titulálnák, holott nem hazudik. Hoppá. Itt kezdett el mocorogni bennem a gyanú, hogy az állandó irtószer fújkálásnak is megvannak a maga káros hatásai, pölö elsorvad a pókbácsik agya. Szerettem volna elmondani a r.f.-nak, hogy igen, ő járt nálunk az egyik kollégájával, de állandóan a szavamba vágott és mondta-mondta a kis monológját, ezért kénytelen voltam rákérdezni, hogy elhallgatna-é egy pillanatra, hogy közkinccsé tegyem az én verziómat, ami megegyezik a szomszédasszony verziójával. Nem volt könnyű szóhoz jutni, teljesen hitt abban a r.f., hogy nem járt nálunk. Aztán vizsgáztatni akart rovarirtásból, hogy mit mondott, hány perc után nyithatom ki az ajtót szellőztetés végett. Hát, baszki, elregéltem neki a választ, de elégedetlenkedett, merthogy ő ilyet nem mondott, és ne mondjam, hogy ő ezt mondta, mert nem mondta. Na, itt elköszöntem tőle, és megjegyeztem ő, aki férfimnek, hogy ez a pszichopata pókbácsi soha többé nem fújhat nálunk. Már csak azt kellene kitalálnunk ő, aki férfimmel, hogy melyikünknek kínosabb, ha betelefonálva a rovarirtó központba, fiatal srácot kéretünk lakásra.     

2013. április 13., szombat

Soha nem lesz vége

Két csípés ő, aki férfim derekán. Egyelőre. Kilenc hónap idegbaj és két teljes körű ÁNTSZ-irtás után. Rejtély, hol és mikor csípte meg, tettes sehol.
Valahol legbelül az egyik énem tépi a haját és sikoltozik - nem hallatszik ki semmi, a hálószobában békésen alszik a családom.

2013. április 12., péntek

Viharos szerelemnek indult

M. barátnőm meglepetéscsomagjába kerestem valami isteni csokit, és amikor némi kutakodás után megtaláltam... ööö... khm... megettem. Egyetlen mentségem, hogy még soha nem volt a számban grillázsos csoki, a csokipapíron meg annyira guszta a fénykép, hogy nem bírtam ellenállni, mindenféleképpen le kellett tesztelnem. Mi van, ha borzalmas és elküldöm M.-nek? Na, ugye.
Imádom-csoki lett ez a Heidi-féle grillázsos csoda, simán megbocsátom neki, hogy nem étcsoki. Miután bezab befaltam (anyunak és a nagyobbik kisfiamnak jutott azért belőle, mert nagyvonalú vagyok), azon járt az agyam, hogyan tehetnék szert nagyobb mennyiségre, meg M. példányát is pótolni akartam. A neten nem kellett sokáig keresgélnem, a Lacsiboltja árul ilyen mannát (más Heidi csoki mellett). Azóta láttam Heidit az Intersparban is, bár nem grillázsost, hanem pölö áfonyás-étcsokis verziót, ő, aki férfim pedig vadászott diós-mézest, de az borzalmas, az ízlelőbimbóim kétségbeesetten zokogva tiltakoztak a merénylet ellen.
A grillázsos csokiból ettem még egy... izé... két táblát (két nap alatt, mert nem vagyok formában), aztán kiderült, hogy a kisebbik kisfiam bőrét ekcémásra csapja ki a csoki, mint olyan, és amíg az anyja tejével táplálkozik, addig semmiféle csokineműt nem fogyaszthatok (csokineműt sem). Fájó szívvel búcsúztam el az új szerelmemtől, talán majd egyszer megint egymásra találunk - sok-sok hónap múlva.
Ne, ne próbáljatok vigasztalni, lehetetlen.    

2013. április 8., hétfő

Hosszú volt a tél

Egy-másfél óra alatt cirka tíz-tizenkettő kismamát láttam a bevásárlóközpontban, bárhová néztem, előbb-utóbb egy terheshas is beúszott a képbe. 
Jól van, fiúk, jól van, lányok, így kell ezt csinálni.

2013. április 6., szombat

Pumukli

Az év legszarabb haját hordom most a fejemen, rémesen rövid, pumuklifejű vagyok teljesen. Soha ne engedjétek a fürtjeiteket szerelmi bánattól gyötört fodrász kezébe, soha. Oké, az igaz, hogy két héttel a fodrászkodás előtt hirtelen felindulásból frizurát nyestem magamnak körömvágó ollóval a fürdőszobában, mert már untam, hogy sehogy sem áll, és akkor még úgy tűnt, néhány héten belül nem jutok el  a fodrászomhoz, de azért ilyen rövidre nem kellett volna vágni, na. És már sapka alá sem menekülhetek, mert itt a tavasz. Az új színe legalább jó, az is valami.

2013. április 3., szerda

Valóban foglalkoztat az öregedés

Tudom én, hogy sok alvás és sok szex rengeteget javítana a külsőmön, főleg az orczám állapotán, az azért mégis elgondolkodtató, ha a házban lakó huszonéves srác három méterről odadobja nekem, hogy szia!, majd miután iksz emeletet együtt liftezünk, úgy búcsúzik tőlem, hogy viszontlátásra!