2010. január 5., kedd

Álmodtam egy világot gyógyszertárat magamnak...

... ahol mindig kapható Leszarom tabletta, ez az önvédelmi alapfelszerelés nélkülözhetetlen darabja, ha az embernek másokkal is együtt kell dolgoznia, most már belátom. Ez a bogyó nem idéz elő valódi hasmenést, durva lenne, én inkább olyan rágótablettafélének képzelem, mire elrágcsálom, már nem foglalkozom mások idiótaságával, nem járatom az agyam mások balféksége miatt. Más, azaz kicsit sem olyan, mint én, ami alapjáraton nem baj, mert hát felőlem a Pókember is hordhat sárga magassarkút és nézhet Mónika show-t, ki vagyok én, hogy beleszóljak, viszont nemalapjáraton igen megerőltető, ha csak én próbálok alkalmazkodni, például közös munkánál, hogy sikerüljön. Agyilag elfáradok mások hülyesége miatt, hihetetlen. A megálmodott gyógyszertárban lenne Mosolypor, eperízű, feloldom egy pohár vízben, elkortyolgatom vagy egy húzásra felhajtom, aztán mondjuk két órán keresztül aranyosan mosolygok az aktuális kreténre, aki csak mondja, mondja, mondja. A legnagyobb faszság hallatán sem kell többé erőszakkal kicsikarni arcizmaimból a diplomatikus műbájt, hiszen van az úgy, hogy az adott helyzetben tilos az őszinte vélemény, nyelek és vicsorgok mosolygok, ennyi. A Fapofa ecsetelőt meg rezzenéstelen orczát követelő pillanatokban vetném be. Aztán abban a gyógyszertárban árulnának Gondűző gélt is. Diónyit nyomok belőle a mutatóujjam hegyére és körkörös mozdulatokkal belemasszírozom az összes halántékomba és homlokomba, így a fésztufész kommunikáció során felém áramló agysejtkárosító hullámok nem jutnak el az agyamig, lepattannak a homlokomról, bammm-bammm. Hozzáteszem, a Gondűző gél hidratálna is, mert az fontos így harminc felett, szóval, a homlokom a rendszeres használattól hidratált és ránctalan lenne. Vennék Magyar-magyar kapszulát is, kettő darab szedhető be per óra, azért ez istenes, egyből megfejteném a más átal látszatra magyar nyelven írt/mondott dolgokat, nem keresném tétován az értelmet a logika nélkül egymásra hányt szavak között... mögött... alatt... felett. A gyógyszertár polcain rengeteg Röhincsélő krém sorakozna, ez nagyon hasznos, ha az a más történetesen egy hím, aki kényszeresen ontja magából a gyenge poénokat. Képtelen vagyok hülyepicsásan nevetgélni olyasmin, ami nem vicces. Biztos bennem van a hiba, talán nincs humorom vagy ilyesmi. Persze a Röhincsélő krémet csak belesimogatnám a száj környéki izmocskáimba és tyujjj, de nagyon röhincsélnék, abba sem hagynám, ráadásul ez úgy hatna, hogy cirka húszpercenként kezdenék el röhögcsélni, mindegy, mi a téma, kacarásznék, mert az jól veszi ki magát, olyan hímegósimogatóan hülyepicsás. Jajj, nehogy elfelejtsem a Pletykatapaszt! A Pletykatapasz rendkívül fontos, mert mások majd' megdöglenek pletyka nélkül, nem tudtad? Kell az infó, ez tartja őket életben. Ha felragasztanám a tapaszt, fecseghetnék másokkal róla... meg róla... meg róla, a hátuk mögött, natürlich, kiszínezve, átköltve, eltorzítva, kiforgatva. A Szépen és kedvesen nézek szemcsepp is igen keresett portéka az álomgyógyszertárban, egy csepp a bal szembe, egy csepp a jobb szembe és annyi a villámszórásnak, a látószervek angyali nyugalmat sugároznak bele a nagyvilágba, esetleg szeretetet, elfogadást, megértést. Hátránya, hogy harminc perc után elmúlik a hatása, viszont jó hír, hogy kontaktlencsések is használhatják, naná, ez ilyen spéci fejlesztés.

Igazán sajnálom, hogy egyik csodaszert sem vihetem magammal holnap. És még csak kedd van, fuck.

11 hozzászólás:

Aliana írta...

ha elkészül a gyógyszertárad, néhány csodaszert majd én is igényelhetek? :)

Golden írta...

ez tetszik, törzsvásárlód leszek, asszem :))

Babamanó írta...

csatlakozom, szólj, ha megnyitod, megyek majd bevásárolni :)

Cuki írta...

oh. KITARTÁS, JÖVŐ HÉTRE MEGSZOKOD. :)

SefiRia írta...

Aranyos csibike! Úgy gondolom, "szerényvéleményemszerint", hogy Te meg a zsenikpiruláival kelszésfekszel, mert egyszerűen ZSENIÁLIS VAGY! … és ezt, alias"natürlich" mondom kisdobos begyszó nem vettem be semmiféle nyálazószert :-)))))

Álmodj királylány...

Lacel írta...

Én is beállnék a gyógyszer készítményekért a gyógyszertáradba! :P

Meggi írta...

Esetleg mehetnék oda dolgozni, úgyis ezt tanulom:)))

margelis írta...

Én is oda fogok járni ezekért a szerekért! Mer' máshol ki tudja miért, de nem lehet kapni! Pedig szerintem ez alap!

csibike írta...

Kedves leendő vevők, szólok, mihelyt megnyitottam :)

Lublin írta...

törzsvásárló szeretnék lenni

LSZRM TEAM írta...

Szia Csibike!

Örömmel tudatjuk VELED, hogy a LESZAROM © TABLETTA elkészült és az interneten keresztül rendelhető.
Ajánlom figyelmedbe az alábbi elérhetőséget:
http://www.leszarom.com/

Üdvözlünk a közösségben!

Szép napot
LSZRM TEAM