2011. október 27., csütörtök

Azért ez szebb a fűtésszerelő lábujjánál, nem?

Az a helyzet, hogy ezen a lilás-ezüstös karkötőn minden bogyó saját találmány és gyártmány: szétázott kézzel formáztam a nemezgolyókat (tapsvihar1), a bogyók fűzéstechnikájának kiötlése órákon keresztül tartotta izzásban az idegrendszeremet (tapsvihar2). Odavagyok a rusztikus nemez és a finom gyöngy párosáért, remekül kihangsúlyozzák egymást. Élőben varázslatosabb a karkötő (most ennyi telt tőlem képileg), hajnal kettőkor még forgattam az ujjaim között és nézegettem (érdemes rákattintani a fotóra, komolyan). Remélem, olyan népszerű lesz, mint az előző zöld szépség, szeretek velük bíbelődni.


A fiúk kedvéért majd pakolok fel valami csülökpörköltes képet, hogy ne érezzék elhanyagolva magukat.

P.S.: Ne ijedjünk meg, nem medicinlabdákat kell a csuklón vonszolni, 2-2.5 centis bogyókról van szó.

2011. október 25., kedd

Még mindig színek

2011. október 23., vasárnap

Ékszerözön

Mesélek majd a paradicsomprojektem utolsó felvonásáról, a könyvekről, amelyeket nagyon ajánlok vagy kicsit sem, a fűtésszerelők lábujjairól, mert ez nálunk visszatérő motívum ősszel, úgy tűnik, meg az új hajamról, és megmutatom a horgolt macskalányomat is, de csak majd, mert most feltöltögetem ide az elmúlt egy-két-három hónapban megrendelésre készített ékszerek egy-egy vezéregyéniségét, hogy némi színt csempésszek ebbe a rusnyaszürke időbe. Lélekben a nyár gyermeke vagyok, ezt az arcát utálom az ősznek, hideg, nyákos, szomorú. Meleg, citromos-mézes epres teába vagy karamelles/vaníliás forró csokiba kapaszkodom (néha a radiátorba, mert már működik), meg színes harisnyákba, színes csatokba, színes bögrékbe, színes ruhákba, színes habfürdőkbe - és a színes gyöngyeimbe is. 

 

2011. október 18., kedd

Így azért nem olyan rossz

Reggel eredetileg azért merültem a majdnem forró habfürdőmbe (cirka tizedét rakom a vízbe, ennyitől is habos-illatos és sokáig elég), mert a hajnali műszakban átfáztam és rázott a hideg, gondoltam is, hogy hiába maradt itthon ő, aki férfim, nehéz nap lesz ez hőemelkedéssel, vacogással, fejfájással plusz az ultranyűgös sarjunkkal, de aztán kilestem a házi bárányfelhők között és azt láttam, hogy a kád szélébe kapaszkodó fiam izgatottan csápolja az óriási habokat, ő, aki férfim meg először a gyerek kezéről fújdogálja tova a ragaszkodó habpamacsokat, utána pedig ezernyi színes szappanbuborékot fúj nekünk a kád felett.

2011. október 15., szombat

Ebben a bejegyzésben is van csoki

Azzal a népszerű felfogással soha nem értettem egyet, hogy csak a boldogtalan blogger ír blogot, azt viszont a saját bőrömön tapasztalom, hogy az anyablogger inkább anya, mint blogger, az írás egyelőre (?) a kép- és linkmentes bevásárlócetlikre korlátozódik, a kreatív vonal pedig abban merül ki, hogy a tejkenyérfelvágottsatöbbi-t pirossal vagy lilával vésem a fecnire. Egy év után már sokkal jobban viselem, hogy nem férnek bele néhány szabad órába azok a kedves dolgaim, amelyekre gyerektelenül számolatlanul szórtam el a napokat. Nem mondom, hogy nincs kedvem írni, mert van, és hiányzik is a rendszeres írás, de ha lenne rá időm, az életemről most mégis képekben mesélnék. Rengeteg minden zajlik a lelkemben és nehéz szavakká sodorni az érzéseimet-gondolataimat, ebben a pillanatban meg sem próbálom.
Írás helyett olvasok és ékszereket készítek, színek, formák, hangulatok, anyagok bukkannak fel bennem a semmiből, olyan az egész, mintha állandó ihletettségben élnék, és nehéz, hogy nem engedhetem azonnal szabadjára az alkotó energiáimat, tizenhárom-tizennégy órát is várnom kell, amíg összeülhetek a gyöngyeimmel. Biztos megvan az oka, mit kell megtanulnom abból, hogy miért pont akkor vagyok/lennék a legkreatívabb, amikor alig érek rá. Amúgy először ez a karkötő készült el:


Szépnek láttam a színeit, de azt gondoltam, gyöngyben nem az én világom a méz, karamell, csokoládé, pezsgő, holott hülyeség, valójában az összes ékszeremben van valami belőlem. Ezeket a gyöngyöket azért szeretem, mert a középső sógornőmtől kaptam őket születésnapomra, aki arra kényszerített, hogy bemenjek vele a hobbyboltba és kedvemre válogassak a gyöngyök között. Ez tetszik? Igen. Jó, a kosárba vele. Így ment ez a középső sógornőmmel, és szeretek visszagondolni erre az emlékre, borzasztó jó érzés. Aztán az egyik reggel úgy ébredtem, hogy tudtam, milyen nyakláncot készítek mézből, karamellből, csokoládéból, pezsgőből. Ilyet:


Még soha nem csináltam ilyesmi láncot (katt rá, úgy nagyobb, mint mindig), kicsit büszke vagyok rá. Nagyon jó érzések jártak át alkotás közben, flow és miegyéb. Sokat dolgoztam rajta, például a nagy fagolyó (2 centis) begyöngyözése nettó három órámba került. Hosszú a nyaklánc, nőies, elegáns, finom, gyönyörűvé teszi a dekoltázst. Raboljatok rá nyugodtan, ha tetszik. Sajnálom, hogy nem vagyok ügyes fotós, és  azt is, hogy eltörtem a gép makróját, ilyen képek vannak és lesznek, ennyi telik tőlem. Élőben nagyon szépek a színek, néha megsimogatom a gyöngyöket.

2011. október 10., hétfő

Előfordul, hogy a méret a lényeg

Nagyon fel tudja dobni a napomat, hogy amikor visszaviszem a boltba az új melegítőnadrágomat (gyerekkel nem tudtam felpróbálni) és azt mondom az eladónak, hogy szeretném kicserélni, mert lóg rajtam, végigmér a csaj és megkérdezi, hogy S-es, ugye?  

2011. október 9., vasárnap

Téli estékre is remek

Tudom, hogy nem haladok A Korral, de én csak most jöttem rá, hogy tetszik Lady Gaga zenéje (nagyon tud a nő), ő, aki férfimnek és a fiamnak is, utóbbi augusztusban a Poker Face-re táncolt életében először, előbbi pedig valamelyik nap youtube-os linkekkel állított haza, az egyiken Tony Bennett és Lady Gaga énekel együtt. Gagának jól áll ez a stílus is, a kék haj kevésbé. Úgy érzem, Tony direkt nekem készítette az albumot (Tony, köszi!), hiszen mi másért hívta volna meg pölö Andrea Bocelli-t, Michael Bublé-t, Norah Jones-t, Sheryl Crow-t, Josh Groban-t egy-egy duettre?
Nem tudtam, hogy Amy Winehouse-nak ennyire gyönyörű hangja volt, kár érte.

2011. október 1., szombat

Nézőpont kérdése

Három hónapig megint nem veszek könyvet, elhatároztam, és gyöngyöt sem. Az ilyen nehéz (de mindenféleképpen szükséges) döntéseket megkönnyíti az a tudat, hogy holnap szülinapi gyöngyökkel és szülinapi könyvekkel ajándékoz meg a család másik fele. A könyveknél azt csinálom lassan két éve, hogy néhány könyvtári után olvasok egy nagyon várt, sokáig félretett sajátot, amit ünnep kiválasztani és kifizetni a boltban, és megpróbálom lassabban olvasni, hogy tovább tartson. Szomorú nem vagyok, mert megtehetem, hogy elhatározom: nem veszek meg valamit, amit szeretnék. Az fájna, ha szeretném, de nem tudnám megvenni.