2013. november 12., kedd

Csipszkúra

Az újabb kör betegségesdi végén úgy érezte a szervezetem, hogy kizárólag csipsz gyógyíthatja meg, és mivel mindig hallgatok a megérzéseimre, így három nap alatt öt zacskó csipszet toltam az orczámba, ami pont olyan durva élőben, mint itt a blogon olvasva, de tényleg hat a kezelés, már az első zacskó után jobban éreztem magam, most meg az ötödik klassz hatással van a meglehetősen kegyetlen köhögésemre is, lassan kiszakad a gerincem, annyit köhögök, meg aludni sem tudok normálisan, és persze a gyomrom görcsben, nehogy lefertőzzem a családomat. Van még valaki, aki csipsszel gyógyulgat hányós-fosós vírus után? 

2013. november 10., vasárnap

Hét...

A héten - két lázas kómázás között - eszembe jutott, hogy valamikor mostanában találtunk egymásra kábé egy évezreddel ezelőtt, ő, aki férfim meg én, az évek pontos számának nem kellett utánanéznem, hehe, mert ott figyel piros betűkkel a naptárban, hogy hét (HÉT!) év, mögötte meg egy szmájli. A napot bekarikáztam, pontosabban körberajzoltam egy szívvel. Év elején mindig felkerül a falújságra egy kicsi naptár - kidekorálva a legfontosabb dátumokkal. 
Ugye, azt mondják, hogy a hetedik év minden kapcsolatban A Kritikus Év. Hát, nálunk is az volt, a kétgyerekes lét feszültségeiből fakadóan. Nem gondoltam, hogy ennyire kemény lesz ez az év, gyakran éreztem azt, hogy beszippant az anyaság, néha előjött, hogy boldogtalan vagyok, mert többre vágyom a szimpla anyalétnél. Sokat veszekedtünk az elmúlt egy évben, ő, aki férfim, meg én, mert kevés idő jut egymásra, saját magunkra, és mert a gyerekeink határozott, önfejű emberek már most is, akikkel gyakran nem könnyű boldogulni, és mert sok a nehézség, pl. a sorozatos rosszulléteim a nyáron, a gyerekek borzalmas, egymás bántalmazásával járó, fogtöméslazító visítozással kísért féltékenykedése, a végtelen betegeskedések szeptemberbenoktóberbennovemberben. Erről az évről nekem mindig a feszített tempó fog eszembe jutni, és én a feszített tempót csak rövid időszakokra szeretem és úgy, ha én feszítem, aztán megpihenhetek, azt nem szeretem, amikor mások feszítik a tempót, én meg belelökődöm és nincs megállás.  
A legjobb az egészben az, hogy a feszültségek hatására mindkettőnkből előjött a vadállat, belőlem és ő, aki férfimből, látjuk egymást az összes hibájával együtt is, látjuk az "öregedés" hatásait is - és ennek ellenére szeretjük egymást tovább. Úgy szeretlek, ahogy vagy. Az összes hülyeségeddel együtt. Úgy, hogy tudom, nem fogsz változni. Nem kell más. Így is kellesz. Csak te kellesz. Hét év után is. Mert megvan például a szerelem, megvan a vágy, megvan a bizalom, megvan az őszinteség, megvan a testi-lelki-agyi kapocs, megvan a humor, szóval, megvan minden, ami ahhoz kell, hogy együtt éljünk tovább és tovább és tovább. És megvan az a két csodálatos gyerek, akiknek a felnevelésébe ugyan bele fogunk rokkanni (fizikailag mindenféleképpen, hehe), viszont nyilván megéri a dolog, mert annál finomabb érzés nincs a világon, amikor mi négyen összebújunk, játszunk, nevetünk, csillog a szemünk és minden olyan nagyon jó. 

P.S.: 'Hat...' nem lesz, nyugi.

2013. november 6., szerda

Nyolc...

A héten eszembe jutott, hogy valamikor mostanában kezdtem el blogot írni kábé egy évezreddel ezelőtt, az évek pontos számának utána kellett néznem. Nyolc éve írom a blogomat (NYOLC!), hol az egyiket, hol a másikat, hol a harmadikat, a családbővítés óta nem olyan gyakran, de azért itt-ott akad egy-egy bejegyzés. Időt szeretnék kérni magamnak a következő blogos évemre, sok-sok időt, meg jó lenne visszakapni valamit abból a gondtalanságból, felhőtlenségből, ami a gyerekek születése előtti életem szerves része volt.
Igen, egyszer majd szeretném elmesélni, miért nehéz nekem a kötöttségek elviselése, adott esetben a teljes szabadságmegvonás.