2012. március 30., péntek

Milyen ékszert szeretnétek nyerni?

Nem felejtettem el, hogy játékot ígértem a 300. rendszeres olvasó feliratkozása után, viszont nem tudom, milyen nyereményékszert készítsek. Úgy érzem, sikere volt a nyakláncnak és a karkötőnek, ilyesmit forgatok a fejemben most is, de jó lenne, ha segítenétek: Milyen ékszernek örülnétek, ha Fortuna istenasszony titeket fogadna a kegyeibe? Nyakláncnak, karkötőnek, esetleg fülbevalónak? Vagy mindegy?
Április 4-ig várom a kommenteket, nyugodtan írjatok bele színt/típust is, vagy akár linkeljétek be azt a konkrét ékszeremet, amivel szemeztek egy ideje. Az ékszeres blogomban tudtok nézelődni, itt meg az alkotok címke alatt.

Köszönöm, ha kommenteltek.

2012. március 29., csütörtök

Minifelnőtt

"Nézd, kilencévesen ideje lenne már felnőnöd...", mondta a homlokát ráncolva a tízéves kisfiú annak a másiknak, aki lehajtott fejjel egy kavicsot rugdosott a hintaló mellett.

2012. március 26., hétfő

A vágy nem annyira titokzatos tárgya

Két és fél órával ezelőtt szerettem bele ebbe a baglyos fülembevalóba:


Két és fél órája azon merengek, vajh tudok-é élni nélküle. Vegyélmeg, vegyélmeg, vegyélmeg, ezt huhogják a baglyok, idáig hallom őket. Őrület. 

P.S.: Itt találtam a madárkákat, a kép is innen.

2012. március 25., vasárnap

Meglepő, de...

... a citromos sült csirkemell finom. Legalábbis az, amit Polcz Alaine receptje alapján készítettem. (A szakácskönyvét minden évben linkelem valamilyen formában, nem lehet eleget reklámozni.) Csipetnyi önálló gondolatot adtam hozzá, tényleg csak annyit, hogy csirkecomb helyett megmosott, felszeletelt, kicsit megsózott csirkemellre csorgattam fél citrom levét, illetve nem méricskéltem a mogyorónyi vajdarabkákat, érzésre kentem a húsokra és a húsok alá. A reszelt citromhéjat is beleszórtam a tepsiben heverésző mellekre, ahogy P.A. írta (citromkopasztás közben kivételesen nem történt személyi sérülés), aztán jól összeforgattam a cuccost. Nem szöszöltem a tepsi/tűzálló tál kialufóliázásával, beértem annyival, hogy a tepsi tetejére simogattam. P.A. 35-40 percnyi sütést emleget a könyvében (fokot nem írt), az omlósság érdekében egy órát szavaztam meg olyan 180 fokon. Tavaszias salátával remek a citromos csirke, kimondottan frissítő és könnyű fogás (bár egyáltalán nem fotogén). Egészségetekre. 

2012. március 22., csütörtök

Lehet, hogy csak mi nem tudtuk

Úgy terveztük, hogy a maradék üdülési csekkemet márctizenöt/húsvét/pünkösd táján költjük el valami romantikus helyen (értsd: a gyerek behajtható ajtóval rendelkező saját kis zugot kap az aktuális szobánkon belül). Fájt volna, ha B. betegeskedése miatt egy jó kis wellnessezés ugrik a hosszú hétvégén (bár engem sem masszírozni, sem meleg vízben áztatni nem szabad jelen állapotomban, azért ne becsüljük alá a svédasztal által nyújtott örömöket, főleg úgy, hogy nem én mosogatok), az Állatkertért csak minimálisan vérzett a szívem.  
Merengtünk egy sort azon, hogyan költhetnénk el az ü.cs.-t, és hiába nyálaztuk át a lehetőségeket, a szállásosdin kívül más nem merült fel megoldásként. Az egy hétig tartó mozizás/vonatozás/kultúrafalás vagy nonstop éttermezés hiába csábító (?), kivitelezhetetlen. Ő, aki férfim azonban a rengeteg melója miatt nincs abban a helyzetben manapság, hogy ad poci kivegyen három-négy nap szabit, így erőteljes fogszívás kíséretében megszavaztuk az ü.cs. meghosszabbíttatását (értsd: az összeg megkurtítását), ami holnaptól már nem érvényes. Ő, aki férfim telefonon nem érte el az ügyfélszolgálatot, ezért szépen előkészítette a hosszabbításhoz szükséges papírokat és bebumlizott a céghez, ahol egyáltalán nem kellett sorban állnia: az egyetlen ügyfélszolgálatos egyetlen ügyfele volt, és kizárólag azért nem tűnt kihaltnak az épület, mert a biztonsági őr ott álldogált az ajtóban. Az ügyfélszolgálatos elmesélte, hogy a 2012-ben érvényes ü.cs. év végéig váltható be, utána megszűnik az egész cucc. A mai reggel tehát nem véletlenül kapta a fucktörtök címkét a családi kommunikációnkban. Szerencsére később minden jóra fordult, ez persze nem az ü.cs.-es bagázson múlt.  
Újra megnéztem az elmúlt hetekben már párszor végiglapozott ü.cs. honlapot, és még mindig az a helyzet, hogy nem rakták ki a főoldalra 48-as betűméretben (Times New Roman, nagyon bold és nagyon vörös) és ötven felkiáltójellel és menetelő hangyákkal nyomatékosítva, hogy aranyoskáim, ez és ez a szitu a 2012-es üdülési csekkekkel. A honlap alapján olyan teljesen, mintha élő dolog lenne az ü.cs., akciós ajánlattal, pesti ügyfélszolgálattal, ü.cs. megrendelésével, elfogadóhelyi csatlakozással, anyámtyúkjával. Az infó egyetlen helyen szerepel: a praktikus kérdések között. De legalább megtudtuk. Most már csak Mörfit kellene túszul ejteni és semlegesíteni húsvétig/pünkösdig.

2012. március 18., vasárnap

When a man loves a woman

Tegnap ő, aki férfim főzött nekem ebédet: rendelt kaját a La-Guna étteremből. Mázlija van velem, mert a világ egyik legrendesebb terhes nője vagyok, például nem ugrasztom ki az ágyból azzal, hogy epret óhajtok hajnal fél négykor, csupán olyan könnyen beszerezhető táplálékra vágyom, mint a sajttal-barackkal töltött rántott hús vagy a rántott cukkini vagy a rántott nemtudommi - egyszerre. Igaz, ezeket általában azonnal akarom, és pusztán azért nem tudom s.k. prezentálni a lakomát, mert valamilyen rejtélyes okból kifolyólag én soha nem szólok magamnak előre, hogy milyen ehetnék fog letámadni engem a következő, abszolút védtelen pillanatomban. 
A La-Guna kábé 20-30 perc alatt kiszállítja a megváltó és meglepően finom fogásokat, ez nálam még belefér az azonnal kategóriába. Az adagok jó nagyok, barátságos árakkal dolgoznak, netes rendelésnél kedvezményt adnak, x összeg felett meg valami ajándékot is. A kétszemélyes bőségtál olyan, hogy elvileg lehetetlen kivégezni egyszerre. Nekünk kizárólag úgy sikerült, hogy magamra vállaltam a bőségtál oroszlánrészének elpusztítását: a terhességből fakadó kajálási ösztönöm maximális fokozatra kapcsolt, így az ebéd után pár órával lenyomtam egy második ebédet is. Nemterhesen napokig elég lenne a kétebédnyi adag. Néha rosszul vagyok magamtól, igen. 

P.S.: Köszönöm dorwnak a tippet, az étteremnek meg azt, hogy nem haltam éhen.

2012. március 16., péntek

Néha van úgy, hogy nem merek kérdezni

A nénivel keddenként tudtam beszélni, a délelőtti piacozás után. Néha vissza kellett hívnom, mert pont abban a pillanatban ért haza a cekkereivel, amikor csengett a telefon. Vékonyka, öregnénis hangja volt, udvariasan sorolta fel a doktor úr szabad időpontjait. A nevemet sokszor ismételtem el, kicsit hangosabban, kicsit szótagolva. És még csak nem is Szentkomáromfalvy Eufrozinának hívnak.
Azon a novemberi kedden hiába hívtam óránként, nem vette fel a telefont. Szerdán, csütörtökön, pénteken sem értem el. A fiától, a doktor úrtól elnézést kértem, hogy időpont miatt zavarom a közvetlen számán, de az anyukája elérhetetlen. Kórházban van, mondta a doktor úr, és kérdezett pár dolgot az akkor még almamagnyi babámról, aztán kaptam időpontot. Az édesanyjának jobbulást kívántam. 
Januárban a doktor úr régi asszisztense köszönt rám a telefonban, amikor a néni számát hívtam. Most már ő intézi az időpontkéréseket, jegyezte meg az asszisztens. Azt nem árulhatta el, hogy van a néni, nem az ő dolga, kérdezzem a doktor urat. Csak azt szerettem volna tudni, meggyógyult-e már. Nem etikus ilyesmi információt kiadni. Állítólag. Talán tényleg nem az. 
A doktor úrral azóta többször találkoztam. Soha nem kérdeztem semmit. Nem akartam fájdalmat okozni neki  egy egyszerűnek tűnő kérdéssel. És jobban van már az édesanyja, doktor úr? Nem, meghalt. Ezt a helyzetet szerettem volna elkerülni. Magam miatt is.
Hétfőn egy órát vártam a doktor úr magánrendelőjében. Nagy a csúszás, a szék meg kényelmetlen. Nem vittem magammal könyvet, siettünk. A kis asztalkán heverő magazinokra esett a pillantásom. Az egyik tavalyi Marie Claire után nyúltam, fogalmam sincs, mikor olvastam utoljára. Ahogy felvettem a MC-t, eszembe jutott, hogy a néni mindig csak Nők Lapját rakott ki az asztalkára, az elmúlt két évben egyetlen MC-t sem láttam a sok Nők Lapja között. Az asszisztens olvasta a Marie Claire-t, erre gondoltam. Gyorsan, feltűnés nélkül átnéztem a Nők Lapja dátumokat. Tavalyi az összes. November előtti. Elszomorodtam.
Tulajdonképpen semmi konkrét okom nem volt a szomorúságra. Úgy képzeltem, hogy a doktor úr felesége elfoglalt doktornő, ezért a néni teszi barátságossá a fia rendelőjét. A vécében tiszta törülköző és szappan. A bekapcsolt rádióból komolyzene szól, a kis asztalkára állított lámpa meleg fénnyel öleli körül a narancsillatú mécsestartót, a várakozó hölgyeket Nők Lapja szórakoztatja. A néni minden héten megveszi a Nők Lapját, ábrándoztam.
A Marie Claire-t néhány cikk után visszatettem az asztalra, közben véletlenül lelöktem néhány Nők Lapját a földre. Hitetlenkedve néztem a legfelső dátumát. Múlt heti. Nem vettem észre az előbb. Éreztem, ahogy a megkönnyebbülés zsigerről zsigerre árad szét bennem. Él!, gondoltam, és vigyorogtam. 

2012. március 10., szombat

Privát tavasz


Dorwtól kaptam, amikor még szomorúbb volt az idő meg a kedvem is, hogy mosolyogjak, ha ránézek. Megtörtént, és azóta mindig megtörténik. 

2012. március 7., szerda

Ronaldo, bocs!

csibike: ... és képzeld, az egyik csatornán elkaptam valami sportfilm utolsó pár percét, amikor Cristiano Ronaldónak mesterlövészek között kellett elvezetgetnie a labdát és...

ő, aki férfim: ... és lelőtték? 

Nálunk C. R. egyfajta vörös posztó ő, aki férfim szemében, szegény Cristiano mindig kap valami ... khm... kedves beszólást, ha a Real Madrid vagy a portugál válogatott játszik, holott soha nem tagadtam, hogy nagyképűnek tartom, hideg ráz a műeséseitől és pasiként nem az esetem, viszont a tehetségével és a technikai tudásával már az első pillanatban lenyűgözött. (Azért azok a kockák sem csúnyák a hasán.) 

Amúgy imponál ő, aki férfim csipkelődése. Általában nyelvet nyújtok rá. És mindketten röhögünk.

P.S.: Ő, aki férfim: Nem vörös posztó, csak egy nagy céltábla van a hátán. Mit mondjak erre? Várom a  foci Eb-t, hehe.

2012. március 5., hétfő

Edit megfenyegetett

Egyik blogomban sem akartam posztot írni arról, hogyan becsmérel és próbál kioktatni engem anyaságból egy beteg lelkű, Olaszországban élő, kétgyerekes negyvenes nő, mert nincs jelentősége, kommentben elég nagy baromságokat fogalmazott meg, elhalt néhány agysejtem, mire elolvastam őket, viszont épp bejegyzést kanyarítottam ide, amikor megérkezett tőle ez a levél, olvassátok (kattintsatok a képre nagyítóvadászat helyett):


Most az történt, hogy ezen a gyerekblogomba írt poszton durrant el a sokévnyi háztartásbeliségben megfáradt agya, és úgy gondolta, itt az ideje, hogy jól megmondja, mennyire szar anya vagyok. Mert ezt ő, az anyaistennő tökéletesen látja. Van, akinek két saját gyerek elég az észosztáshoz, azt hiszi, már mindent tud a gyereknevelésről és belepofázhat mások életébe, és kizárólag neki lehet igaza. Nekem nem lehet saját gyereknevelési elvem, de ha mégis van, az szar. Szerinte. Szerintem nem, nekem tetszik, a gyerekeim apjának tetszik, ráadásul együtt találtuk ki. Ehhez jön még az, hogy szó nélkül el kellene fogadnom, ha valaki az enyémtől ellentétes véleményt képvisel, mert mit képzelek magamról, hogy önálló véleményem van, biztos nem bírom a kritikát, sőt, ne is reagáljak az engem fikázó kommentekre.  
Edit korábban rendszeres olvasó volt, itt is kommentelt, meg a másik blogomban is, aztán valamikor leiratkozott, gőzöm sincs, mikor, nem is fontos. A kommentjei alapján volt egy olyan sejtésem, hogy nem egy szimplán erre tévedt, unatkozó xy köpködi ki magából a sérelmeit, ismerősnek tűnt a mondatszerkesztése ésatöbbi, a statban meg láttam, hogy pontosan honnan ír. Rögtön tudtam, ki ő. (Aki nyilvános, stattal ellátott blogba kommentel, az vállalja a felelősséget, ugye, Edit, még hackerkedni sem kell. Hízelgő, hogy kinézed belőlem.) Lecsekkoltam a rendszeres olvasókat is, hogy biztos legyek a dolgomban. Ja, anno ilyen kis behízelgő levélkével nyitott rám:


Naivan azt hiszem, ha megpróbálok a saját álláspontomra rávilágítani az engem becsmérlőnek, talán elgondolkodik rajta. Edit csak a saját csontját rágta kommentről kommentre, a legutolsót már olvasatlanul töröltem ki, mert aki ennyire veszettül ragaszkodik egy számára idegen blogger kiosztásához, az beteg. Hadd éljek már úgy, ahogy akarok. Miért kellene nekem bárki előtt fejet hajtanom, ha szilárdan hiszek valamiben? Főleg úgy, ha hülyeségnem tartom mindazt, amit mond és csak nagyvonalúságomban nem törlöm ki a kommentjeit? Kértem bárkitől is tanácsot azzal kapcsolatban, hogyan szervezzem az életemet, hogyan gondozzam a párkapcsolatomat, hogyan neveljem a gyerekemet? Nem, nem kértem. Köszönöm, így jó az életünk, ahogy van, ha segítségre szorulunk, szólok, megígérem. Soha az életben nem állítottam, hogy mindent tökéletesen csinálok, soha az életben nem mondtam, hogy az én módszereim a legkiválóbbak, soha az életben nem próbáltam senkit sem meggyőzni arról, hogy úgy nevelje a gyerekét, ahogy én. A párommal együtt tesszük a dolgunkat. Ha ez valakinek szimpatikus, örülünk, nagyon jó embereket ismertünk meg a közös nevezőnek köszönhetően. Ha valakit irritál akár a személyiségem, akár az életem, akár bármi más velem kapcsolatban... hát... finoman szeretném megfogalmazni: nem érdekel. Nem kötelességem, hogy szeressek olyan embereket, akik engem nem szeretnek. Jogom van ellentmondani nekik akár szóban, akár írásban. Jogom van saját véleményt formálni. Jogom van úgy élni, ahogy akarok. Én nem baszogatok senkit, miért kellene eltűrnöm, ha engem baszogatnak? Az intelligens kritikát szeretem. A frusztráltságból, kisebbségi komplexusból eredő kioktatás mulatságos. 
Talán három éve olvasok anyablogokat. Többször olvastam olyasmit, amivel nem értettem egyet, de soha nem osztottam ki senkit a gyereknevelési elvei miatt. Hogy miért nem? Mert nem az én dolgom. Nem az én életem, nem az én gyerekem, ergo olyan szinten, hogy okoskodva beledumáljak, nincs közöm hozzá. Tanácsot, véleményt, tapasztalatot szoktam írni kommentben, ha kényes a téma, akkor röviden, óvatosan fogalmazva. Hosszabban privát levélben, de ott is megválogatom a szavaimat.  
Amit Editnél durvának tartok: Amíg a szíve csücske voltam, addig névvel, profillal felvállalta magát, tündibündi kommenteket írt. Mihelyt fikázni kellett, sunyi módon névtelenül tette, abban a hiszemben, hogy nem tudom, ki ő. Ez nálam kimeríti a gerinctelenség fogalmát. 
És hogy miért fenyegetett meg Olaszhonban vagy valami elcsépelt olasz sorozatból magára szedett maffiás stílusban? Az egyik kommentben beírtam a nevét. Hogy lássa, van neki olyan. Erre kreált egy mélcímet és onnan küldte nekem a fenti, igen bájos hangvételű fenyegető levelet. 
Edit, szánalmasnak tartalak és végtelenül sajnállak. Ha a saját állításod szerint szuper az életed, mert te vagy a  szuperanya, a férjed szuperapa, a családod meg szupercsalád, akkor foglalkozz velük, ilyen idill közepette nem illik habzó szájjal kismillió kommentet írni egy olyan bloggerhez, akihez semmi közöd, akit nem is ismersz. Éld a szuperéletedet, kisanya.

2012. március 4., vasárnap

Álom és rémálom

Álmomban menekülnünk kellett, mert valami idegen nép leigázta Magyarországot, és azt még most is tisztán látom magam előtt, ahogy a legfontosabbak behajigálása közben egy üveg Nutellát is dobok a táskámba, mert ő, aki férfim szereti. Mi ez, ha nem szerelem.
A rémálom meg tulajdonképpen maga a valóság: Az még talán megemészthető, hogy gigaméretűre bővítik a közeli bevásárlóközpontot, beleépítik az intim szféránkba, jövőre már alig harminc méter és bent vagyunk az új üzletekben, az viszont már durva, hogy 150 férőhelyes parkolót terveznek az amúgy is zsebkendőnyi zöld terület helyére (kutyajátszótér, focipálya, lombkoronák, virágok, madárcsicsergések), két méterre az óvodától és a bölcsődétől. Töltsön az Ön gyereke is éveket kipufogógázban, motorberregésben, csak tessék, csak tessék! Nem tudom, ér-e valamit az aláírásgyűjtés, de reménykedünk.

2012. március 3., szombat

Kacatok között

Fixa ideám, hogy még a szülés előtt meg kell szabadulnom a háztartásunkban fellelhető összes felesleges kacattól, mert két (három?) gyerek, meló plusz háztartás mellett legközelebb cirka öt-hat év múlva lesz időm ilyesmivel foglalkozni, és ezt most az optimista énem mondatja velem.
A szortírozhatnék már az előző terhességem alatt elkapott, de megvártam, amíg magától elmúlik - a kacatok pedig csak gyűltek és gyűltek. A felesleges is, meg az, amit soha nem fogok kidobni, mert emlék. Sokan mondják, hogy nem gyűjtenek semmit, minden fontos ott van a fejükben. Hát, én gyűjtök, bár nagyrészt nem szándékosan, mert csak rakosgatom az ilyen-olyan felesleges vagy fontos apróságokat ide vagy oda. Hogy majd kidobom. De tényleg. Aztán elfelejtem. És amikor újra megtalálom, mégsem dobom ki, mert meg kell néznem, mi az. De most nincs időm a szöszölésre. Félreteszem. Pölö egy fekete cipősdobozba. Az egyik itt van mellettem, és azért pont ez a fekete cipősdoboz, mert a fiam ma ezt borította ki a legnagyobb élvezettel az egyik szekrényemből. Úgy pakoltam vissza a földön heverő cuccokat, hogy meg sem lestem, mégis mit őrizgetek a fekete cipősdobozban lustaság/időhiány/ragaszkodás/feledékenység miatt. Elég egyszerű mindent visszatuszkolni a dobozba és félretenni azzal, hogy majd egyszer átnézem ezeket a kacatokat is. És ez csak egyetlen cipősdoboz a sok közül. Másfél éve nem nyúltam hozzájuk. Minimum másfél éve. Nem emlékeztem, milyen fontos és kevésbé fontos haszontalanságok lapulnak a fekete cipősdobozomban.

Számlák a kozmetikus nagyágyútól. Mila leporelló. Csokis doboz (Hachez). Recept (csacsifüle karácsonyra). Fehér gemkapocs. A ragasztópisztolyom használati utasítása. Részlet 'Az ember és kicsinye - A józan nevelés kézikönyve' c. könyvből. Recept (mézeskalács díszek). Szórólap a pránanadiról. Rengeteg fecni, sajtcetli, post-it ésatöbbi mindenféle információval. Belépőkártya a balatoni üdülőbe kétezertízből. Füzet a várandósság, a szülés, a szoptatás homeopátiás segítéséről. Recept (csupa csokis muffin). Képeslap (neuschwansteini kastély). Anyu karácsonyi cetlije. Koktélba/fagyiba dugható papírernyő szabásmintája. A szoptatós párna használati utasítása. Füzet a gyermekírások titkairól. Jelentkezési lapok pontgyűjtő kártyák igényléséhez (Supershop, Játéksziget, Douglas). Papírpénz (kétszáz forint). Füzet három méregtelenítő kúráról. Feladóvevény. Befizetett csekk. Cetli arról, milyen termékekkel festett ki a Douglas sminkese. Füzet a stresszoldásról. Nyomtatvány ő, aki férfim helyszíni bírságáról (a fiúnk születése napján tilosban parkolt a kórház előtt). Füzet a kertészkedésről. Kockás füzetem kézzel írt idézetekkel. M. barátnőm karácsonyi cetlije. Függönyápolási tanácsok. Szórólap gyerekjátékokról. Nyugta a függönyvásárlásról. Cipőápolási tanácsok. Parfümös dobozok (Halle Berry 'Halle', Kylie Minogue 'Showtime', Kate Moss 'Velvet Hour'). 18 centis tortaforma használati utasítása. Infraszaunás szórólap. 2009-es zsebnaptáram. Útmutató a fertőzések leküzdéséhez és megelőzéséhez. Részlet Jean M. Auel 'A barlangi medve népe' c. könyvéből. Csokipapír (fehér Divine). Kézzel írt levélke M. barátnőmtől. Füzet a kémcsövek titkairól. Szerelmes fecni ő, aki férfimtől. Karácsonyi üdvözlőlapok. Számla a kórházi tartózkodásomról. Kockás füzetem az elintézendő dolgainkról. Szórólap a Demmers teákról. Kép egy aranyos malacperselyről. Infó a Ficus lyrata ápolásához. Idézet egy Libriben kimásolt könyvből. Cetli M. barátnőmtől. Garnier tartós hajszínkrém doboza (csokoládé). Még több cetli M. barátnőmtől. London gyümölcstea doboza (orange spicer). Tájékoztató a csokifondü használatáról. Újságból kitépett kép egy szexi bikiniről. Könyvkiadós szórólapok. Nyugták (Kika, Media Markt, Brendon). Szoknyaápolási tanácsok. Vásárlói tájékoztató szilikonos sütőformákhoz. Fénykép az unokaöcsémről. Ilcsi szórólap. Kinyomtatott mél az Identity c. társasjátékról. Tájékoztató a Thera-Band gumiszalaghoz és fitballhoz. Naplókezdeményes kockás füzetem. Forrócsoki papír (marcipános). Szórólap a thai masszázsról.

Dobozokba zárt életszilánkok.

P.S.: Listázás közben ki kellett volna kukáznom a felesleges kacatokat, ugye? Majd. Egyszer.