2015. július 28., kedd

Egy újabb bejegyzés a 'soha nem hittem volna, hogy' rovatba...

Az egyik sógornőm kipakolt a FB-ra egy olyan családi képet, amin én is rajta vagyok. Nem, nem kérdezett meg előtte, nem, nem szólt, hogy a kép a FB-ra lesz, és nem, nem említette, hogy belehal, ha az a kép nem lehet kint. Igen, saját magáról és családjáról rendszeresen tesz fel képeket (én nem, nem is fogok, ami van, azt is le fogom selejtezni). És mióta levetettem vele (nem ment könnyen), mert nem akaródzott nekem sok-sok száz vadidegen előtt (plusz vásárlók, szerkesztők, újságírók satöbbik előtt) azzal a medence utáni hajzattal, rosszulléttől gyötört fejzettel és hirtelen magamra kapott ruházattal megjelenni, fekete listán vagyok - mindenki rám haragszik, és olyan rosszindulatú megjegyzést kaptam a posztoló sógornőmtől, amit nem néztem ki belőle. Sejtettem amúgy, hogy nem az a kímélő fajta, már csak a munkája miatt sem, most saját bőrön is megtapasztaltam. Ő, aki férfim teljesen mellettem áll, megérti, hogy nem akarok mindenáron a FB-on szerepelni, a családja reakciója őt is meglepte, hozzám hasonlóan nem érti, hogy egy képből miként lehet ilyen szintű családi perpatvar.
A kép amúgy anyósom szülinapján készült a közös nyaralás alatt. Mivel a szülinapja pont az egyik nyaralós napra esett, nekem támadt az a remek ötletem, hogy lepjük meg azzal, hogy a harmadik gyereke és párja titokban lejön a nyaralásra, az anyósomat ajándékkal felköszöntjük közösen (csak akkor bújnak elő a meglepetés-vendégek), aztán együtt megvacsorázunk, aminek a végén a pincérek lekapcsolják a villanyt és behozzák a gyertyás-tűzijátékos tortát. Minden szépen ment sorban, anyósom tökre örült és meghatódott. Ezt a meglepetést én találtam ki, ajándékot is vettem, a tesóival való egyeztetést ő, aki férfimre bíztam, szerettem volna, ha ők, mint tesók együtt szervezkednek. 
Aztán mi hazajöttünk kiscsaládilag, és látom, hogy hopp, kint az egyik kép a FB-on. Eleve hányok attól, ha valaki mindenről kényszeresen képet tesz fel. Nem érdekel ilyen szinten senki, ha nem lenne a vállalkozás, fent sem lennék. Kinek van arra ideje és energiája, hogy kismillió ember életébe belenézzen napi rendszerességgel? Hány óra kell a napi lájkokhoz, kommentekhez? Megálltam a blognál, szerintem az egyik legrosszabb találmány a FB, borzasztó káros a személyiségre is. Nagyon kevés mértékkel kezelt, személyről szóló FB oldalt láttam eddig. Bár lehet, a mértékletesség kizárólag az én elvárásom ebben a mai világban. Azt meg egyáltalán nem tartom korrekt dolognak, ha egy családi összeröffenésen lőtt kép egyből a FB-on landol. Ennyire ne legyen már senki FB-függő... Ha tudom, kiállok a képből. Szeretnék én dönteni arról, hogy mikor és milyen formában kerülök ki a netre. Mint szabad embernek, mint a képen szereplő egyik embernek jogom van ehhez. És ha egy rossz FB-kép többet jelent magánál az eseménynél, amin készült, az meglehetősen szomorú. A sógornőm óriási balhét fújt ebből az ügyből, mintha direkt nem akarná elfogadni, hogy jogom van nem-et mondani a FB-on való szereplésre, szerinte már nem is tartozom a családhoz, jujj. Mondjuk, bennem a bizalom omlott össze teljesen, ezek után bajos hinni-bízni bárkinek is ő, aki férfim családjában. Lesz majd A Nagy Beszélgetés, fogadjunk, hogy az elmúlt majd' 9 év minden kínját a fejemre borítják. Ezek után már nem lep meg semmi. Anyósomban hittem nagyon, szépen összebarátkoztunk az elmúlt években, és most ő sem áll mellettem.
És persze, tegyen fel mindenki mindent, amit akar, ha valaki a lájkszámoktól boldog, legyen attól boldog, magánügy, csak nekem ne kelljen részt vennem olyasmiben, amiben nem akarok és amiről meg sem kérdeznek, és családtag ne éljen már vissza a bizalmammal. Nem, nincs okostelefonom, nem is lesz.
És persze van ennél nagyobb problémám is, meg a világban sem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene, de mégis, ezekben az emberekben eléggé megbíztam.