Ne, csak szíveket ne!

A héten három percre bele tudtam lesni valamelyik sportcsatorna összefoglalójába, és nem gondoltam volna, de ez a három perc sűrű barázdákba gyűrte homlokom mostanában egyébként is gyakran ráncolt felszínét: Az egyik hegyomlásnyi focista gólöröm gyanánt belemászott a kamerába és széles vigyor keretében szív alakzatba görbítette péklapátra hajazó mutató- és hüvelykujjait. 

Nos.

A csípőriszálás okés. 

A szaltó okés. 

A csókdobálás Istennek okés. 

A kicsi-a-rakás okés. 

A pólóletépés és kockahasmutogatás baromira okés. 

A szíveket viszont hagyjátok a fenébe, fiúk, könyörgöm!

Mexikói barátokat szeretnék, valaki?

Az új ásványszerelmemet úgy hívják, hogy szivárvány kalszilika (rainbow calsilica) és ilyen klasszul néz ki (a kép innen):

Nem dobtam az előző szerelmemet, a krizokollát - ha ásványról van szó, nagy az én szívem. Szóval, ez a szépség Mexikóból származik, úgyhogy ha idén ott nyaraltok vagy akad néhány mexikói pajtásotok, csibike nagyon tudna örülni némi szivárvány kalszilikának.

Ő, aki férfim amúgy elengedett az ásványbörzére, pusztán annyit fűzött az egészhez, hogy a pénztárcámat elveszi. Ismer már, na.

Költői...

Vajon mennyi esélyem van arra, hogy pár nappal a szülés után megint ott csápolok Bryan Adams budapesti koncertjén? Ne, ne mondjatok semmit, tudom én jól: cirka annyi, mint a tacskónak, hogy nyer az agárversenyen. Majd várok újabb öt évet, mi az nekem.

Szemrehányok nektek

Oké, nem komolyan, de azért igazán szólhattatok volna, hogy hallgassak már Adele-t, mert a nő egyszerűen fantastisch.

A Class FM nyomja pár számát, igazán mélyen mégsem fogtak meg, aztán két nappal ezelőtt hirtelen bekattant, hogy rákeresek a csajra youtube-on, és azóta A.-t hallgatom esténként, meg ő, aki férfimet is beszerveztem a koncertezésbe. Külön tetszik, hogy bármelyik életmódguru két hónap alatt szupervékony gidára fogyasztaná, A. mégis vállalja önmagát. Szeretem ezt a fajta szépséget és kisugárzást.

Paradicsomleves a menzáról

A paradicsomlevessel kisgyerekes anyaként kerültem bensőséges kapcsolatba, ez az állapot ugyanis nem kedvez a hosszas főzőcskének, főleg úgy, ha a ded bele sem szagol a két óra alatt megalkotott ételkölteménybe és inkább a sonkás szenyát majszolja lelkesen. Megjegyzem, az elmúlt másfél évben nem akadt kettő darab szabad órám, amit a tűzhely előtt állva tudtam és akartam volna eltölteni. Az Egész Élet hirtelen rövidnek tűnik, mihelyt gyereked születik, és a gyerekek számának és korának függvényében egyre csak rövidül.

A paradicsomlevesbe többen beleszerettetek, annyira meggyőzően kanalazza a fiam ezen a videón, ezért arra gondoltam, közkinccsé teszem itt is a receptet, hátha megmenthetem más kisgyerekes anyák (esetleg anyut/anyóst nélkülöző hím- és nőnemű szinglik) életét is.

Az anyagszükséglet igen csekély: dobozos paradicsomlé (ma Sióból kreáltam a levest), kicsi konzerv sűrített paradicsom, néhány kanálnyi olaj és liszt (mindkettő a rántáshoz), só, bors és pirospaprika (csak kevés, de a b. és a p. akár el is hagyható), babérlevél, víz, betűtészta (naná, de más tésztát is elbír). A cukrozás barbár szokásának hódolókat arra kérem, hogy... ne! ne! neeee! Bár ez tényleg olyan leves, hogy szinte minden merényletet túlél.

Mivel utálok mosogatni, magas edényt bányásztam elő, hogy eleve abban öltsön testet a rántás, illetve elférjen benne a sok lé. Orbitálisan nagy főzőtudományt nem igényel a paradicsomlevesem, de ha a rántásról nem ugrik be a liszt és az olaj, azért keressetek rá a neten, hogy készül.

Szóval, összehoztam egy kisebb mennyiségű és lágyabb állagú rántást az edény alján (kicsi tűzön, mert most nem disznót pörkölünk), erre óvatosan öntöttem a paradicsomléből (hármunknak még elég az egy liter), mert fröcsköl a galád, aztán ügyesen elkevertem az esetleges csomókat, majd beleöntöttem a liter maradékát. Hozzádobtam a sűrített paradicsom konzervet, persze nem dobozostul, személyem lesérülése nélkül kinyitottam és a lébe kanalaztam a cuccot. Felöntöttem kábé félliternyi vízzel, megsóztam kicsit (kevés borsot és kevés pirospaprikát most nem raktam hozzá, mert nem volt itthon) és beleeresztettem talán három darab babérlevelet. 

Nos, ennyi a leves. Közepes lángon hagytam rotyogni cirka 15-20 percig. Néha megkevergettem, illetve a mai levesre öntöttem még plusz vizet, mert sűrűnek tűnt. Szórtam a levesbe egy adag betűtésztát és párszor kavartam a tésztás paradicsomlevesen - a tészták rém aljas módon hajlamosak odakozmálni. Ha már nem nyers a tészta, nincs más dolgod, mint teríteni, asztalhoz ülni és levest kanalazni az orczádba.

Szóljatok, ha ehetetlen lett, mert akkor kihagytam valamit. Jóétvágy.

  

Villanyszerelőt keresek

Nem társnak, egy-két konnektor izgalmas helyre történő rögzítéséhez, meg némi ki- és bekötéshez, hogy végre a helyére kerülhessen ő, aki férfim új szekrénye, ugyanis a mostani szekrényében már nem csinál rendet azzal az indokkal, hogy mindjárt összerakja az újat. A mindjárt karácsony óta tart nálunk, és tényleg csak egy gyors, ügyes, nem rabló típusú villanyszerelőre vágyunk, aki nem ragaszkodik az egész lakás elektromos hálózatának felújításához, mint egyes villanyosok. (Erre egyébként nincs szükség.) Nem fontos a kedvesség, és ha akar, cipővel is bejöhet a lakásba, még akkor is, ha nem egy kimondott Christian Bale.

 

Gyógyír a hajamra is

A Nagy Manitu úgy ítélte meg, hogy a netes tötymörészés nem elég kihívás a hosszú hétvégére, ezért lazán kiosztott egy durván elcseszett 4D ultrahangot is (a részletekről majd a gyerekblogomban), hogy érezzük a törődést, az uh után azonban hiányérzete támadhatott vagy csak szimplán utál, mert még az is történt ebben a pár napban, hogy a kedvenc fodrászom sötétebbre színezte a hajamat (fekete cseresznyét kaptam a szokásos élénkvörösöm helyett), és kábé 24 óra múlva már hívtam telefonon, hogy képtelen vagyok megszeretni ezt a színt, ami a lakásban feketének látszik, egyszerűen nem harmonizál velem. G. azzal nyugtatott meg, hogy két mosás múlva előbújik a szép vörös, ráadásul tartósabb a cucc, mint a korábbi színező, ezért is kente a hajzatomra. A legrosszabb esetben újramázol, megígérte. Egy mosáson vagyok túl eddig, mintha pislákolna valami kis vörösség a fejemen, de tényleg csak kicsi, mindenesetre nem akarok elhamarkodottan ítélkezni, megvárom a második mosást. A kedvenc isteneimnek, Aphroditének és Diönüszosznak meg nagyon ajánlom, hogy jobban figyeljenek rám és a jövőben ne hagyjanak védtelenül holmi ultrahangos és hajszínezős szeszélyekkel szemben.

Zaklatott lelkiállapotomon egyrészt ő, aki férfim segített, szerinte 98%-os az új hajszínem (nem ennyire kritikus a helyzet, a nagyon bevált vörös kapott tőle 100%-ot), másrészt belemenekültem az alkotásba, ugyanis a flow-élmény remekül babusgatja a megviselt idegrendszert. Ez a képjáspis alapú nyaklánc született a nagy zaklatottságomban (a részletekről majd az ékszeres blogomban), megvidámodik vala a szívem, ha ránézek. XXXLLLL-es látványért katt a képekre, illetve megnyitás új lapon, ha máshogy nem látszik.