Csak egy hétvége

Szombaton kora reggel kéz a kézben sétálunk a piacra, ő, aki férfim meg én, már süt a nap, melegíti a lábujjaimat, és a péknél veszünk túrós batyut és kornspitz kiflit, a tejesnél meg házi tejet és snidlinges krémsajtot, és a húspultnál ki kell állnom a sorból, mert ő, aki férfimnél marad a pénztárcám, pedig lassan elfogynak előlem az idős nénikék és már majdnem szóra nyitom a számat, hogy csókolom, egy kiló csirkemellfilét szeretnék, ott rohangálok a piacon, hogy hová tűnt ő, aki férfim, csúszik a kő a dögösvörös alatt, persze, a telefonom is nála marad, és utána újra beállok a húspulthoz és kérek egy kiló csirkemellfilét, tepertőt most nem, majd a jövő héten, ő, aki férfim pedig megint felfedezőútra indul, aztán elkalauzol a savanyúshoz és kóstolónak hozunk haza káposztával töltött lilahagymát, gyönyörű színű, és savanyú káposztát, és a savanyús néni tanácsára itthon műanyag dobozokba pakolom a kincseket, és rámolás közben megszagolgatom az újhagymát, a szőlőt, a nektarint, a paradicsomot és az erős paprikát, és az új konyhánkban úgy főzünk együtt, mint a régi konyhánkban, ő, aki férfim többször is belecsókol a nyakamba és cinkosan össze-összemosolygunk a mártás felett és megvitatjuk Az Élet Nagy Kérdései közül az aktuálisabbakat, és itt vannak anyuék és jó látni, hallani, tapintani őket, este pedig banánkarikákat tunkolunk az olvadt étcsokoládéba, ő, aki férfim meg én, vasárnap reggel meg nagyot sétálok a napsütésben és közben Andrea Bocellit dúdolgatok hamisan, mert van olyan, hogy ki kell mennem a panelrengetegből, bele a zöldbe és kicsit egyedül, aztán puha rozskenyeret veszek, meg elzarándokolok a kertészetbe és zöld és sárga és bordó növényeket simogatok-cirógatok, és elhozok onnan egy narancssárga begóniát és egy fészekpáfrányt, mert mindenáron velem akarnak jönni, én meg csak a kaktusznak és a húsevő növénynek tudok ellenállni, aztán az erkélyen reggelizzük a felvágottas-sajtos rozskenyeret, a paradicsomot és a gyönyörű színű, káposztával töltött lilahagymát és a savanyú káposztát, kézzel csippentjük ki az egymásba gabalyodott szálakat, és az arcomat napoztatom az erkélyen, szinte körülölelik a napsugarak, egy-két könnycsepp kicsordul lehunyt szemhéjam alól, ilyen tökéletesnek a nyaralásunk óta nem éreztem a világot, és ő, aki férfim kihúzza a kanapét és összebújva nézzük a Forma 1-et, ott ér utol az álom a karjában, aztán befal egy kockányit a csokimból, pedig nem szereti az étcsokit, meg hallgatom Boban Markovic és Mitsoura zenéjét, és ő, aki férfim este olyan jóízűen eszi a főztömet, hogy mellé kell telepednem, muszáj... és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Így lesz. Szerelmezősegyüttlélegzősösszefonódósvarázslatban.

Az jó, hogy újra észreveszem és gondtalanul élvezem ezeket az apró, hétköznapi csodákat.