H1N1 és csodavárás

Egyébként tegnap mentem először dolgozni, rögtön a háegyenegy elleni oltással indítottam a reggelt, éhgyomorra, és kedvenc munkahelyem iránti elkötelezettségem jeléül a bal karomba kértem a döfést, hogy bénulás-halál esetén a jobb kacsómmal azért utolsó leheletemig tologathassam az egeret, meg böködjem a billentyűzetet, meg firkáljak és ilyesmi, bal kézzel képtelen vagyok egerezni és írni. Eddig mellékhatásnak se híre, se hamva, hacsak azt nem veszem annak, hogy tegnap reggel két bókot is kaptam, az oltás óta meg egyet sem, mármint idegen pasiktól. Mondjuk, az elmúlt két napban egészen határozottan úgy nézett ki, hogy szimpla megfázásban fogok elpusztulni, ugyanis a mosdóban jéghideg víz folyt a csapból, nem győztem melengetni a lilás kacsóimat. Itt jegyezném meg, milyen érdekes egyes kollégák lélektana: A mosdót cirka harminc nő használja ezen az emeleten és senkinek nem jutott eszébe bejelenteni a hibát. Ha hideg folyik a meleg helyett, hát hideg folyik a meleg helyett, gondolja a sok kisbirka, ez van, majd jön valami csoda és újra lesz meleg víz. Nos, én, alias csoda, megeresztettem egy telefont a karbantartóknak, megnézték-megszerelték, s lőn, beindult a melegvíztermelés. Wow. Biztos azért nem vállalta magára senki, mert hihetetlen erőfeszítést és koncentrációt igényelt a feladat megoldása. Ja, a nyolcadik hónapban leledző barátosném is beoltatta magát háegyenegy ellen, él és virul, a baba is.