Anna Gavalda: Vigaszág

A fülszöveg olyasmivel próbál csábítani, hogy "aki szerette az Amélie csodálatos élete című filmet, szeretni fogja Charles Balanda szokatlan és nem kevésbé franciás útkeresését." Bullshit. Amélie-t hagyjuk meg Amélie-nek, Gavalda van annyira jó író, hogy megáll a saját lábán, a 'franciás útkeresés'-t is dobjuk a kukába, emberi az az útkeresés, hihetetlenül emberi.
Hiszek abban, hogy az életet nem szabad lealacsonyítani a megalázó, kényelmetlen, fájdalmas, gúzsba kötő kompromisszumok szorításában való vergődéssé, a szart konzerváló vegetálássá. Hogy én döntöm el, igazán élek-e vagy csak elszenvedem így-úgy a nekem kiszabott néhány évtizedet. Hogy az a jó, ha a saját érdekemben akarok és merek változtatni, új utakat keresni, hibákat bevallani, bocsánatot kérni, örülni, szeretni, dönteni. Hogy van értelme mélyre ásni önmagamban, mert csak akkor tanulhatok és kerülhetem el az öncsalás csapdáit. Hogy ha az élet egy színpad, akkor a saját életemben én lehetek a főszereplő, nem kell megelégednem az ócska kellék szerepével. Becsülöm azokat, akik ki tudják mondani, hogy elég a látszatéletből, a hazugságokból, a megalkuvásból, a saját utamat akarom járni, és teljesen mindegy, hogy ezt harmincévesen teszik vagy ötven felé közeledve. Úgy szeretnék majd meghalni, hogy elmondhassam magamról: boldog életem volt, mindent megtettem, amit megtehettem érte.
Nagyon tetszik a Vigaszág stílusa, súlya van a csendnek, a vesszőnek, a törésnek. Élveztem, hogy Gavalda kikacsint rám a szereplők háta mögött, pajkos-huncut mosollyal. A.G. elképesztően jól bánik a szavakkal, írói megoldásaival könnyedén eléri, hogy az egyik pillanatban kacagjak, a másikban pedig összefacsarodjon a szívem. Négy sorba is rengeteg érzelmet tud sűríteni és én ezt szeretem.

'És elalvás közben rá gondolt.
Egy kicsit a testére is.
De főleg rá.
Rá, és körülötte a testére.'

A történet vége kicsit mesés, de nem bánom, megérdemelte mindenki, Charles, Kate, Mathilde és a többi gyerek is. Apropó, gyerekek. Valahol azt olvastam, hogy Gavalda tanít/tanított. (Hála és köszönet a regénybeli Kate kétnyelvűségéért, különleges ízt ad a történeteinek). A Vigaszág alapján úgy érzem, remek tanár lehet, olyan gyerekportrékat fest, hogy csuda, érzékenyen, intelligensen, kellő humorral áll a kicsikhez és a problémáikhoz. Gavalda humora egyébként is fergeteges, szívszorító helyzetekben sem veszíti el: felkavar-felzaklat, de közben simogatja a hátadat, hogy megnyugodj.
A regény megrázó és elbűvölő. Életszagú. Vigasztaló. Optimista. Bruttó két nap alatt olvastam el, innen-onnan ellopott órákban, óratöredékekben, a nettó talán fél nap lehet. Annyira magával ragadott, hogy például a metrón egyáltalán nem láttam-hallottam a külvilágot - háromszor is az utolsó pillanatban ugrottam le a megállómnál. Szóval, még balesetveszélyes is.

Tótfalusi Ágnes, köszönöm a kiváló fordítást.