Izéről és bizéről meg mizéről is

Még adok két napot a tavasznak, hogy rákészülhessen a bekopogtatásra, egészen konkrétan a rügyfakadásra, napsütésre, kék égre, ilyesmire. Úgy érzem, baromi nagyvonalú vagyok, mert nem muszáj egyből nyárnak lennie, jó a tavasz is, csak ezt a hideget hagyjuk már, lapozzunk az időjárás képeskönyvében. (Eszméletlenül költői vagyok így péntek este...) Február elsején szeretném végre a szekrény mélyére süllyeszteni a vastag térdzoknijaimat, a vidámszínű, lenge tavaszi-nyári ruháimat akarom hordani és a dögösvöröst, natürlich, unom azt is, hogy nem tudok mélyet szippantani a friss levegőből, mert a beáramló jéghideg szétmarja az orrnyálkahártyámat.
Munkáról nyavalyoghatnék, hogy sok van megint, de az a helyzet, hogy ezt most valahogy észre sem vettem az elmúlt öt napban, ugyanis egy ideiglenes költözésnek köszönhetően rengeteg időt töltöttem M.-mel, beszélgettünk, nevettünk és világmegváltottunk, B.-vel meg egy hullámhosszra kerültünk, úgyhogy a sok munkából maradt a jövő hétre, naná, mert vele is rengeteget beszéltünk és beszéltünk és beszéltünk - ez van, ha óvatlanul egy légtérbe engednek három olyan nőt, mint mi vagyunk. Les triplettes de Belleville, haha. (Lehet, lassan definiálnom kellene az egyes betűk mögött rejtező személyeket, például starring in alphabetical order vagy hasonló, hogy a t. olvasók ne veszítsék el a fonalat és tudják, ki kivel van. Megjegyzem, én is meglepődtem, mennyi bébetűs ember él és mozog az életemben.) Egyébként a sokat tapasztalt B.-nek hála ma betekintést nyertem a diplomáciai árnyalatok finomságaiba. Történt, hogy egy külsős xy a legnagyobb természetességgel rám akarta tukmálni a saját melóját, amire én végtelenül háklis vagyok, mert szívesen segítek, ha kell, meg önként és dalolva is, azt azonban rühellem, ha baleknak néznek, szóval, lendületből megmorcosodtam és még ebben a megmorcosodott állapotomban válaszmélt fogalmaztam xy-nak, nem éppen diplomatikus stílusban. Mivel tisztán éreztem, hogy lüktet a vér az agyamban és képtelen vagyok higgadt virágnyelvbe bugyolálni a mondandómat, elküldés előtt felolvastam B.-nek a levelet, aki megmosolyogta a vértolulásomat, a mélemet pedig szépen lektorálta és kiegészítette úgy, hogy az ilyen kretén külsős xy megtiszteltetésnek érezze a saját munkájának elvégzését. Wow. Szeretek tanulni M.-től és B.-től, szórakoztató és hasznos, máskor meg én mutatok nekik néhány flikkflakkot, szóval, jó kis csapat vagyunk.
Kis színesként álljon itt a végén még annyi, hogy tegnap eljutottam aranykezű gyógytornász nénimhez. Majd' három hónapot vártam rá, mert a csirke az egy makacs állat, mindenki tudja, nem akartam máshoz menni, inkább tűrtem a fájdalmat, illetve öngyógyítottam, egész ügyesen. Cs. mesterien origamizott velem, szerintem az egyik ellazult pillanatomban még papírhajót is hajtogatott belőlem. A csípőm és a derekam jelenleg tökéletes, kopp, kopp, kopp. A kezén kívül például Cs. szemét is szeretem, élettel és huncutsággal van tele, sugárzik, az a klasszik széplelkű, segítő ember, akikből kevés van a világon, egyszerűen jó ránézni. Az én szememből perpill max. a csipa fáradtság kacsint a szemlélőre, némi vérerességgel és táskával megspékelve, úgyhogy pontot is teszek ide és elosonok ágyiránt. Pont.