Hajcihő

"N.-nél találkozunk. Úgy vigyázz, hogy nagyon jól nézek ki!", írtam délután ő, aki férfimnek, épp fodrászhoz indultam, és tényleg minden okom megvolt az elégedettségre, ugyanis öt hőemelkedéses, köhögős, szipogós, dádházs nap után végre kaptam levegőt az orromon, ami már nem vérpiros, hanem csak rózsaszín, és nem is sebes-kidörzsölt, a könnyed hidegrázás abbamaradt, lett hangom, a torkomról lekerült a többméternyi gyógysál és megszabadultam az elmúlt napokban állandósult három pulcsi-két zokni-egy melegítő kombinációtól, amiben itthon kókadoztam, persze a legfontosabb mégis az, hogy a megfázás vagy tökömtudjami súlyosabb részét magam mögött hagyva csinosan felöltöztem, az orczámra-szememre meg leheletnyi sminket tettem. Nagyon kellett az önérzetemnek a tükörben látott before/after kép, és mivel nyomi bacigazda helyett végre kicsit sápadt nőnek éreztem magam, legott meg is fenyegettem ő, aki férfimet a jó kinézettel. (Nem ijedt meg.) N.-re várt a feladat, hogy a hajamnak titulált szénaboglya megrendszabályozásával tovább erősítse az egómat. N. nagyon ügyes fodrász, kedvelem is, ha nincs rossz napja, csodát művel a kócommal. Ha rossz napot fog ki, ami azért nem túl gyakran fordul elő, két centi helyett nyolcat vág a hajamból, én meg kiakadok, ez ilyen jellegzetes női tulajdonságom, hisztiztem már tükör előtt megcsonkított hajtincseimet siratva. Másik problémám, hogy N.-nek saját cukrosbácsija csokisbácsija van, aki teljesen váratlanul szokott betoppanni N.-hez a sportáskányi mannával, általában akkor, amikor tollazatigazításra várok, persze gyanútlanul. Egyetlen darab csokinak még ellen lehet állni (nagy ritkán nekem is sikerül), de gondolj bele, micsoda mennyei illata van egy sportszütyőnyi csokoládénak...! Szóval, ma délután azt kértem az égiektől, hogy legyenek kegyesek hozzám, nem kell elcseszett haj és nem kell gigacsokikísértés, betegségből lábadozó csirkeként nehezen viselném el ezeket az elemi csapásokat - hiába sminkeltem ki magam, azért még óvni kell a lelkemet. Úgy tűnik, jó passzban leledzett a Nagy Manitu, meghallgatott, jövök neki eggyel. Nem találkoztam csokihegyekkel, N.-nek köszönhetően meg lett frizurám és nagyon tetszik, olyan, amilyet szerettem volna, bár a sapka már lapított rajta, a zuhanyzásnál meg menthetetlenül beböngyörödik majd, de nem baj, néhány órán át még örülök neki. Egyébként ő, aki férfim nem hasonlít azokra a pasikra, akiknek nem tűnik fel, hogy a nőjük fodrásznál járt, egyből észrevette az új hajamat - a hófehér padlón heverő sötétbarna fürtjeimen taposva ő ült be utánam a fodrászszékbe.