Havas nyafogás és fogadalom

Úgy tűnik, nem vált be A Tavasznak adott ultimátum, A Tél beleerősített, fogadjunk, még kárörvendően röhög is, amikor a térdig érő hóban megpróbálok egyenes vonalú egyenletes mozgást végezni vagy netalántán gyorsulni - cirka annyira vagyok kecses, mint a lúdtalpas pingvin. Igazán nem tudom, mivel űzzem el a havat, esetleg barkácsolhatnék vuduhóembert vagy vudujégcsapot. Természetesen a legnagyobb hóban-fagyban indítottunk expedíciót az egyik helyi könyvtárhoz, ő, aki férfim meg én, ugyanis nekem pont hétvégén jutott eszembe, hogy azt sem tudom, hol van itt a közelben könyvtár. Ő, aki férfim rögtön rábólintott a túrázásra, ebből is látszik, határtalan a szerelme, vagy meglehet, abban reménykedett, hogy valahol félúton maga alá temet az irdatlan mennyiségű hó, neki pedig soha többé nem kell mínusz hatszáznyolcvanöt fokban, jeges szélben és szakadó hóban könyvtárra vadásznia. A könyvtár azért fontos, mert be akarom tartani az egyik idei fogadalmamat, miszerint kétezertízben nem vásárolok magamnak könyvet, spórolni kell, a horoszkóp szerint is. Mivel roppant előrelátó vagyok, a fogadalom még nem mondatott ki, lóg a levegőben, úgyhogy gyorsan vettem két könyvet, ki tudja, mit nem hoz a jövő. Egyelőre a pótintézmény bejáratásán ügyködöm, majd ha előttem tornyosul nyolc-tíz könyvtári példány, ünnepélyesen megfogadom, hogy idén lemondok a könyvvásárlásról, bár már a gondolattól is összeszorul a kicsi szívem. Kárpótlásul veszek majd például valami szép bizsut - a könyves megtakarításból.