Egy illúzió mínuszban talált rám a hétfő reggel

A veszélyeztetett terhességből fakadó kényszerpihenő pozitívumai között talán harmadik helyen örültem annak, hogy ha nem kap el a rosszullét vagy az álomkór, idén végig tudom nézni az Oscart, és például nem kell hatalmas bőröndök övezte véreres szemekkel meg alváshiány miatti kásás aggyal dolgoznom, illetve úgy tennem, mintha dolgoznék. Az elmúlt évek figyelmeztető jelei ellenére is egészen ma hajnalig élt bennem az a gyerekkori élmény, hogy az Oscar-díjátadó valódi filmünnep gyönyörű éspervagy tehetséges nőkkel-férfiakkal, jobbnál jobb filmekkel, olyan színvonalas, látványos, szemkápráztató produkciókra épülő show, amely után a legkritikusabb ínyencek is megnyalják mind a húsz ujjukat, sőt, a szomszédéit is. A várva várt magyar közvetítésekhez anno hozzátartozott Albert Györgyi vagy Balázsy Panna kiejtése, amerikaibbnál amerikaibb módon nevezték néven a képernyőn felbukkanó színészeket és színésznőket, az angolul (sem) tudó pórmagyarok jókat röhögtek rajtuk, meg egy csomó mindent nem fordítottak le a gála házigazdájának poénjaiból, de ez nem fájt senkinek, a műsor jó volt és élvezhető, a vigyázó szemeit Hollywood fényességeire vető filmrajongó bőven kapott a sóból és izgatottan-türelmesen várt a következő évi haccacáréra.

Idén Csirkerózsika kénytelen volt felébredni álmából: ami volt, elmúlt, a jelen Oscarjánál talán még egy Sas-kabaré is izgalmasabb, úgy tűnik, Hollywoodban kihaltak a poéngyárosok és a showműsorhoz értő korpuszok. Helyettük hol kínosságba, hol unalomba fulladó rétestésztát kap az a kis lelkes (értsd: én), aki végigszenvedi a gálának csúfolt színvonaltalan röpke négy órát - hajnalban. Jó csirke holtig tanul, tartja az ősrégi bantu közmondás, meg a rossz is. Kálváriámat sikerült azzal tetéznem, hogy a német PRO7 élő közvetítését néztem, amit cirka húszpercenként teledobáltak ugyanazzal a három-négy reklámmal, a heti filmelőzeteseket hajnal hatra már kívülről fújtam. Azért a legjobb egy órát is a német adónak köszönhettem, ugyanis a közvetítés előtt a csatorna ügyese sorra készítette az interjúkat a vörös szőnyegen vonagló vonulgató gigamegaszupersztárokkal, és oké, hogy előre megkapott kérdések meg ilyesmi, de legalább  a díjátadónál érdekesebb volt.
Rengeteg hasznos megállapítást tettem az idei vörös szőnyeges elvárásokkal kapcsolatban, jól jön, ha egyszer színészkedésre adom a fejemet. Például színésznőként az számított igazán trendinek, aki anorexiásan vékony (ha mutatóujjal megnyomod a mellkasát, garantáltan behorpad, az ujjad meg kijön a hátán) és soványsága okán lófejű, a derékszűkössége úgy negyven centi körüli, szúnyogcsípésnyi a melle vagy nincs is, legalábbis a testén nem látható, a légzésképtelenné amortizáló ruhában csak pingvinszerű tipegésre képes, haját visszafogott-szerényre fésülve kibontva hordja, egy vastagabb fürtöt az egyik vállán átcsapva. Csóri Sarah Jessica Parkernek senki nem szólt az idei trendekről, vagy egyszerűen csak utálja a fodrásza és a szolisa: előbbi valami bazinagy malomkereket tekert a fejére és elnevezte frizurának (egyből Timosenko fonottkalács haja jutott eszembe); utóbbi meg az önbarnító helyett önnarancssárgásítóval fújta be a művésznőt, korrekt sütőtök színt kapott, ha Halloween lett volna, talán töklámpássá faragják. Kétségtelen, hogy az Oscaron a legnagyobb az egy főre jutó botoxinjekciók száma. Harminc-harmincöt felett szinte mindenki botoxpartikra jár, egy normális homlokráncolást vagy kacsintást nem láttam a sztároktól, de még fejfordításnál kificcenő nyakráncot sem, gondolom, a filmforgatásokon szerencsétlen sminkesek vért izzadnak, hogy átlagemberi, érzelmeket tükröző arcot pingáljanak rájuk. Koruknak megfelelő ráncmennyiséggel sem kedvelném kevésbé Michelle Pfeiffert vagy Robin Williamst vagy Barbara Streisandot, bár nyilván nem az én szimpátiám befolyásolja a gázsijukat. (Nyilván.) Helen Mirrenen viszont akadt némi ránc, gyönyörű nő ebben a korban is. (Alec Baldwin meg a kivasalt fejű, mimikamentes öregek mintapéldánya.) Gabourey Sidibe látványa elborzasztott, nagyon sajnálom, az ennyire kövér embereket szívem szerint orvosi felügyelet alatt fogyasztanám le, elsősorban nem esztétikai, hanem egészségi szempontok miatt. Jó, így is remek színésznő lehet, de senkinek nem jutott eszébe, hogy azért mégis...?

Az Avatar és a Bombák földjén díjháborúja hidegen hagyott, nem láttam egyiket sem, ez az Avatar esetében szentségtörésnek számít, tudom, dobhatjátok a kavicsokat. Meglepett volna, ha az Avatar lesz a a legjobb film, gondolom, a kék rajongók gyászt öltöttek - átmázolták magukat feketére. A zseniális Christoph Waltzra és a zseniális Meryl Streepre voltam kíváncsi. Waltz legjobb mellékszereplő Oscarját borítékoltam, a Becstelen brigantykban kiválóan és még annál is jobban játszott, a filmet azért miatta sem nézem meg még egyszer, Tarantino nem az én világom. Streep a buli végén került sorra, úgyhogy böjtöltem pár órát. Nem igazán bíztam az Oscarjában, olyan klasszik akadémiás megoldásnak tűnt, hogy azt a Sandra Bullockot díjazzák, aki végre életében egyszer valami színvonalasabbat, tőle szokatlant nyújt (majd a moziban megnézem, valóban így történt-é). Kíváncsi vagyok, mit kell alakítania Streepnek ahhoz, hogy Oscart kapjon. Haljon meg és egyből odaadják neki az életműdíjat? Nem mellesleg ő is ránctalanul, mínusz tizenöt évvel érkezett a gálára, morr. A legjobb női mellékszereplő Mo'Nique-ot nem ismerem, ezért inkább azt említem meg, hogy a szinte sokkot kapott Kathryn Bigelow a rendezői és a legjobb film Oscarját úgy fogta, ahogy vizes vödröket szokás lógatni. George Clooney látványos morcogása vicces volt, gyilkos pillantásokkal méregette a rajta poénkodó Steve Martint és Alec Baldwint, eszembe sem jutott, hogy ha a vén róka Jeff Bridges nagyot alakított, akár ő, akár Colin Firth Oscart kapjon. Firth és Bullock jelölése egyébként meglepett, középszerű színészeknek tartom őket, de ez is csak annyit jelent, hogy mindenkiben szunnyad valaki, remélem, bennem most egészen konkrétan a már sokcentissé nőtt leendő elsőszülöttünk.    

Mivel a show és a házigazdák poénkodása elmaradt, mármint a szórakoztató rész, megpróbáltam a ruhakölteményekkel vigasztalódni. Hát, ruhakölteményekről csak kivételes esetben lehet szó, hirtelen egy sem jut eszembe, az ízlésesebb és izgalmasabb cuccok is csak max. a néhány soros versike kategóriába esnek, fogalmam sincs, miért nem evidens, hogy egy ilyen dzsemborira az ember sztárlánya kizárólag a legszebb estélyit ölti magára, ha már előtte halálra botoxozza-plasztikázza-diétázza magát, hogy mutasson valahogy a szőnyegen. Némelyik köszönőbeszéd is kínosságba hajlott, soha nem értettem, miért kell boldog-boldogtalannak megköszönni a díjat, szerintem volt olyan, aki még a pedikűrösének és az orrszőreltávolítójának is hálát rebegett, ejjj.

Összességében unalmas és üres volt az Oscar-gála, jövőre kihagyom.