Az emberek ilyenek meg olyanok

"Ne mondja, hogy miattam kellett többet várnia!", veti oda nekem a nő. Csak félig fordul felém, alig néz rám. Erős negyvenes, dauergöndör őszülő hajjal, a sok porcukorral felhigított darált máknak van ilyen színe. Biggyeszti a száját, talán még fintorog is, hangja nem tűr ellentmondást. Érzem, fejembe szökik a vér, két-három másodpercig nem is értem a helyzetet, teljesen abszurd az egész. Hogy is van ez? Beállok a pult előtti sorba, negyediknek vagy ötödiknek, dúdolgatok magamban, miközben türelmesen várok, hogy azt mondhassam az eladónak, "Jó napot kívánok! Egy kakaót szeretnék.". Előttem áll a mákfejű, elmélyülten telefonál, hangosan, pattogva. Abbahagyom a dúdolást és azon merengek, vajon befejezi-e, mire sorra kerül, és ha nem, lesz-e olyan bunkó, hogy nem szakítja meg a telefonálást, hanem fülére tapasztott mobillal sorolja, mit is szeretne - egy szót az eladónak, egy szót a vonal másik végén lévőnek vakkantva. Az eladónő némileg zaklatottan figyeli a mákfejűt, aztán rövid habozás után dönt: a nő még mindig mobilozik, ezért odamosolyog nekem, kérjek én. A mákfejű azonban pont ebben a pillanatban leteszi a telefont, az eladó megzavarodik, nem tudja, mi is legyen most, nem lévén jobb ötlete, megkérdezi, együtt vagyunk-e. "Nem!", felelem félmosolyra húzva a számat, még csak az kellene, teszem hozzá magamban. Édesmindegy, ki kér, a mákfejű vagy én, gondolom, csak haladjunk máááár. "Ne mondja, hogy miattam kellett többet várnia!", veti oda nekem a nő most, igen, itt tartunk, a vértolulásnál és az értetlenkedésemnél. "Szóltam egy szót is?", kérdezem a mákfejűt udvariasan, bár szívem szerint megkérném, légyszi, fejeld már le a pultot vagy hússzor, talán magadhoz térsz, hülye spiné. "Nem...", így a mákfejű, nem néz rám, tejet kér és sajtot. "Akkor...?", dobom oda neki a nem túl kidolgozott kérdést, a lényeg benne van, a cifraságaimat megtartom magamnak. Nincs válasz. Fizet. Távozik. Érzem, dühös vagyok. Ez most mi volt? Telefonált, ezzel egy ideig feltartotta a sort és még ő baszott le engem? Beszívott és hallucinálva megelőlegezett nekem egy megjegyzést? Egy megjegyzést, ami az adott helyzetben abszolút jogos lett volna, ha elhangzik. Mögöttem hárman álltak. Pár percet vártunk rá, szerintem nem a világ, lehet tolerálni, csendben maradtam.
Hazafelé háborogtam magamban. Mégis, mi a fene van az emberekkel? Például a villamoson, ahol a tizenöt-tizenhat éves csitri fennhangon méltatlankodik azon társnői biztonságos gyűrűjében, hogy baszod, csak azért adjam át a helyemet az öregnek, mert fiatal vagyok... hát, baszod, nem adom át, és ha valaki beugat, baszod, visszapofázok, a felnőttre vakolt kiscsajok meg kuncognak, a falkavezérnő jól megmondta a frankót, haha. Például a metrón, ahol én adom át a helyet egy nagyobb hasú kismamának, körülöttünk elsősorban huszonöt és negyven közötti hímek terpeszkednek, egyesek a hasunkra néznek, aztán úgy döntenek, hja, kegyetlen az élet, bírjuk csak a strapát - és elfordulnak. Például a piacon, ahol sor áll a zöldségesnél, én már fizetek, tőlem jobbra négyen állnak, így kunkorodik szépen a sor, a balról közeledő nyugdíjas nő azonban nem akarja észrevenni, kiválaszt egy csomag retket és két paradicsomot, majd marad a bal oldalon és a mögöttem álló nő előtt nyújtja cuccait az eladónak. Sorolhatnám még, és hiába nem arról szól a történet, hogy megverte, megölte, lecsalta, kirabolta, felgyújtotta, megzsarolta, lehallgatta, felrobbantotta, beszennyezte, ezek a csip-csup (?), teljesen megszokott, mindennapi dolgok is felháborítanak, mert ugyan nincs nagykönyvbe illő családom, az azonban magától értetődő volt nálunk, hogy lökd félre, döfd hátba, könyökölj belé, állj elé, gázolj át rajta, köpd le, vicsorogj rá, fenyegesd meg útravalót nem pakoltak a zsebünkbe, amikor kiléptünk Az Életbe, és bár nekem is megvannak a magam hibái, ha egy mód van rá, nem bántok senkit, és alapjáraton nem okoz nehézséget, hogy az adott pár perces szituációban lesegítsek, félreálljak, odanyújtsak, rákérdezzek, visszafogjak, meghallgassak, mosolyogjak, támogassak - és a gyerekeinknek sem vagyok hajlandó más példát mutatni.