Azt hiszem, soha nem lesz belőlem buddhista

A Fehér felhők útja után egészen határozottan az az érzésem, hogy a buddhizmust nem nekem találták ki. Persze nem terveztem, hogy pont így terhesen vedlek át lámalánnyá, de azért egy kis kíváncsiság pislákolt bennem, hátha az vagyon megírva a sorsomban, hogy Richard Gere-rel együtt ott szteppeljek a Kailas-hegy körül a saját gyarló kis énemtől való megszabadulás reményében. 

Azt azért észrevettem, hogy néhány buddhista csíra megvan bennem és ezek ilyen ösztönös, soha be nem gyakorolt dolgok, maguktól jönnek:

- Vegyük például a tumót, a pszichikai hő előállítását, ami abban segíti az éveken keresztül az egyik cseszetthideg tibeti barlangban meditáló remetét, hogy ne fagyjon jégkockává. Tumóban jó vagyok, mondhatni profi, ugyanis az történt, hogy egyszer régen nagyon-nagyon fáztam az albérletben és logikus lépésként magasabbra csavartam a radiátor hőfokszabályozóját, kettesről ötösre vagy valami ilyesmi. Néhány perc múlva úgy éreztem, klasszul befűtöttem a szobát, melegem lett, egy szál pólóban tettem-vettem, közben meg azon örvendeztem, milyen jól szuperál a radiátor - egészen addig, amíg véletlenül neki nem dőltem. A radiátor ugyanis jéghideg volt, aztán az is kiderült, hogy napokkal korábban lekapcsolták a fűtést, mert véget ért a fűtési szezon. Szóval, pszichésen befűtöttem egy egész albérletet. Zsigerből, és még csak koncentrálnom sem kellett. 

- Az éndolgaimról is le tudok mondani néha (néha!), hogy egy igazán durva példát említsek, akár az eszméletlenül finom lecsóm eszméletlenül finom utolsó falatjáról, azaz pár villányi mennyországról. Érzed a súlyát, ugye? Igaz, hogy csak bizonyos emberek miatt bírom legyűrni Azenyém!, Azenyém!, Azzzenyéééém!!! tudatot, és az is igaz, hogy ezeknek a bizonyos embereknek a száma ötnél kevesebb. Egészen pontosan egy. Ő, aki férfimnek úgy tudom felajánlani az utolsó falat lecsót, hogy közben nem kívánom a halálát. 

- Könyves-, hobby-, gyöngy- és cipőboltban kiköpött lunggompa vagyok, olyan transzszerű állapotban járkálok egyik megcsodálnivalótól a másikig, "amelyben az ember már nem is érzi testének súlyát, s a láb szinte magától, saját ösztönétől vezérelve halad előre (...). (...) a normál tudat be nem avatkozása biztosítja a transzban járó (...) mozgásának ösztönös biztonságát. Számára nincs nagyobb veszély, minthogy hirtelen tudatára ébredjen." A fent nevezett boltokban játszi könnyedséggel összpontosítom a tudatomat és a lelkemet egy meghatározott tárgyra.

- A misztériumjátékokhoz is értek valamicskét, bár ez a tudásom kissé behatárolt, általában a fodrász után szoktam levetkőzni saját személyiségemet, amikor is hazaérve belepillantok a tükörbe és azzal szembesülök, hogy a hajász már megint belebarmolt a kócomba. Ilyenkor az agyamba száll az összes vérem, érzem magamban "a halál és rombolás erőit, a nagy ismeretlen rettenetét, a démonikus gyűlölet és az ördögi káprázat erőit, a kétség félelmetes rémeit és vigyorgó démonait...". Mintha nem is én lennék. Ő, aki férfim tudna mesélni arról, hogyan alakulok át egy másik (értsd: pirosfejű és hisztis) lénnyé a tükör előtt - de nem fog, hehe.  

- Gyakran használok mantrát, mert az jó, valószínűleg a sarj születése utáni altat és szoptat és büfiztet és pelenkát cserél és hullafáradtan kidől c., mackónadrágos, lehányt-lekakált pólós időszakomban azzal erősítem majd a lelkemet, hogy "izgalmas és vonzó nő vagyok, izgalmas és vonzó nő vagyok, izgalmas és vonzó nő vagyok". 

- A mudrák sem állnak távol tőlem, a legsűrűbben használt szimbolikus kéztartásom úgy néz ki, hogy könyökben behajlítom a jobb karomat, a kezem középső ujját határozottan az ég felé nyújtom, a többit pedig begörbítem. Ezt akkor szoktam alkalmazni, amikor a kopasz barom épp a zebrán akar átgázolni rajtam a farokhosszabbítónak (-helyettesítőnek?) használt Bömösével.   

Oké, elismerem, mindez édeskevés a megszabaduláshoz, ráadásul Láma Anagarika Govinda beszámolójának olvasása közben arra is rájöttem, hogy egy-két dologban már most eléggé becsontosodott vagyok, pedig ezek a "Hogyan legyünk buddhisták?" képzés első, ha nem a nulladik leckéjében szerepelnek, tehát már a tökkezdő szinten:

-  Szerintük nem szabad bántani az élőlényeket. Szerintem meg igen. Például azt a kurva galambot, amelyik reggelente szaróedénynek nézi a balkonládámat és nonstop csípkedi a fess hungarocell baglyomat, otthagyva aztán a szerencsétlen (kevésbé fess) torzóját. 

- Némely embertársamban képtelen vagyok meglátni a fény szunnyadó erőit. (Nem csodálom, abban a bazinagy sötétségben.) Mondjuk, hallgasd pár percig valamelyik divatos celebecskét. Hát, egyik sem az a kimondott fény gyermeke. Jó, nyilván engem sem fognak feltenni a "Világegyetem legfényesebb fáklyája" magazin címlapjára, én azért összetett mondatokat is ki tudok csikarni magamból, és nem arcoskodásból mondom, de ezekben az összetett mondatokban jó helyen állna az alany és az állítmány. 

Nos, ahogy elnézem a listát, soha nem lesz mindent felölelő, kozmikus tudatom, megvilágosodni sem fogok, ez már biztos, meg az is, hogy a Nirvánához maximum csak mp3 formájában kerülhetek közel.