A doboz jó, a doboz szép, a doboz sok

A zokni begombócozását anyukámtól tanultam, hogy azt úgy kell. Pár egyik tagja, pár másik tagja, összepasszint, feltekercsel, gombócosít. Bevallom, ezt a tevékenységet ugyanolyan feleslegesnek tartom, mint mondjuk a törülköző kivasalását, mihelyt lehetett, el is hagytam, és nem vitatom, hogy a gombóczokni szebb látvány, viszont a bugyis-zoknis-harisnyás szekrényemet úgysem mutogatom a vendégeknek, valahogy nem ez a fő attrakció nálunk, én meg előbb-utóbb úgyis előtúrom, amire szükségem van. Bevallom azt is, hogy ő, aki férfim zoknijait sem párosítom-gombócosítom, bár párszor megpróbáltam, hogy rendes, zokingombócozó asszonyka legyek, a fekete kismillió árnyalatában előforduló zoknik láttán azonban feladtam, meg az sem esett túl jól, hogy a párosítást olyan trükkök nehezítették, mint anyagminta és gumírozás-szélesség. Kimosom, kiteregetem, beteszem a szekrénybe. Ennyi legyen elég. A többi egyéni megoldás tárgyát képezi nálunk.

A műanyag kajás doboz és műanyag kajás tető összepárosítása sem igazán a szívem csücske, bár itt szerencsére szóba sem jöhet, hogy a mosogatásban kifakul a piros doboztető, ráadásul ezek a dobozok rosszul tűrik a gombóccá hajtogatást. Ennek ellenére a kajás doboz téma azért nem tartozik az egyszerűbbek közé. Például az kínos, amikor a családi összeröffenés végén a háziasszony megkérdezi, hogy dobozt hoztál? Ööö... nem, mondom, és lelki szemeim előtt megjelenik az a nyolcszáznegyvenhárom darab doboz és tető, amit a konyha ilyen-olyan szekrényében és fiókjában süllyesztettem el. Ezek a dobozok gyorsabban szaporodnak, mint a nyulak, basszus. Főleg karácsonykor esélyes a nagyobb mennyiségű műanyag cucc begyűjtése, ugyanis minden nagy zabálás után kapunk valami kis maradékot, és ez tök jó, finom minden és napokig nem kell főzni - a doboz viszont marad és a feledés homálya borul rá. Kínos az is, amikor tizenegyedszer végre nem felejtem el összekészíteni a dobozokat és visszaadni az illetőnek, az illető azonban határozottan közli, hogy a) ez nem az ő doboza, ez nem az ő fedele, b) ez az ő doboza, de nem az ő fedele, c) ez az ő fedele, de nem az ő doboza. Hát, jó. Most őszintén, családban nem mindegy, hogy kék vagy sárga tető, ha tökjó a dobozra? Néha azért van sikerélményem is: Pölö azt nagyon jól tudom, hogy anyutól mindig a négytenyérnyi műanyag dobozban kapom a tiramisut és ahhoz ezüstszürke tető tartozik. Trenírozás kérdése, ugye. Nekem egyébként édesmindegy a doboz is meg a tető is, két kedvenc dobozom van, azt eleve nem adom senkinek, néhányat szappan- és gyertyaolvasztásra használok, a többi azonban úgy éli életét a családi kajakörforgásban, ahogy akarja. A szappanos-gyertyás dobozokat igyekszem nem összekeverni a kajásokkal, azt hiszem, még egyetlen családtagomat sem mérgeztem meg szappanos kókuszgolyóval vagy gyertyazselés fasírttal. Senkit nem noszogatok azért, hogy adja már vissza a dobozaimat, nem is érdekel, kinél melyik van. Nálam nincs becsülete a kajás dobozoknak, ez a helyzet. A tartalomra koncentrálok, nem izgat, miben van, kivéve a kutyakajás konzervdobozt vagy a mosószeres flakont. Felőlem nyugodtan csomagolhatják szalvéta-zacskó kombóba is a buktát, igénytelen állat vagyok. Jó, így nem éppen környezetbarát, meg a táskában összenyomódik és csak lesek, ha belenyúlok és utána a könyökömről is a buktát vakargatom.

Ma délután dobozokat és tetőket keresgéltem, párosítottam. Nagyon untam. Lehet, hogy címkézni fogom az összes bejövő dögöt. Vagy mégis szalvétás csomagolást kérek. Levesnél ez utóbbi azért annyira nem jó megoldás.