Ez azért már fáj

Valójában teljesen másról akartam írni, merthogy unom a saját gasztroszerencsétlenkedésemet és pl. szombaton sokkal jobb dolog történt velem, délután azonban eszembe jutott, hogy nemsokára lejár a pár dekányi kakaóporom és a két tojásom szavatossága. (Dráma a konyhában.) Kidobni nem akartam egyiket sem, oké, legyen muffin, gondoltam rendkívül kreatívan, csak lekvárom nem volt hozzá, de ennél a ténynél nem ragadtam le, nagyvonalúan legyintettem, ugyanis az elmúlt öt napban eperlekváros kenyeret reggeliztem, és ha valaki, hát én igazán nem lepődtem meg azon, hogy elfogyott az a kisüveg lekvár. Anyósomtól kaptam egyszer egy üveg földieperrel dúsított mézet (valószínűleg abból indult ki, hogy mindkettőt szeretem, ami igaz is, de külön-külön), rögtön félretettem, mert van annyira bizarr kinézete, mint az átlátszó fejű halnak (csak a lekvárnak pl. nincs szeme), ma viszont úgy döntöttem, ebből a cuccosból teszek a muffinba, és itt jön a fájó pont: Ha ezt az epres mézet bátran megkóstolom és belerakom a tésztába annak ellenére, hogy 1) felbontás után rögtön megcsapott az üvegből áradó erőteljes lábszag (eleve ilyen, nem romlott vagy ilyesmi) és 2) olyan brutálisan masszív, hogy akár megvadult mazsorettként is lóbálhatom a fakanalat, nem esik le róla, nem az a legkevesebb, hogy jól sikerül a tészta? Mondjuk, jutalomként. Csalódtam Az Univerzumban, az a helyzet.